Lámpánként tizenhétezer forintért sötétíti el Kaposvár utcáit a város által megbízott cég, rögtön leesett egy kevés a propagandistáknak is

Kettő az egyben: fizikai és szellemi elsötétítés a polgárok zsebéből

Megjelent Kaposvár honlapján az a közbeszerzési információ, amelynek alapján következtetni lehet arra, mennyit is kell a város polgárainak pénzéből kifizetni azért, hogy a következő – egyelőre bizonytalan hosszúságú – időszakban a kora esti óráktól másnap reggelig sötétben botladozzanak a város közterületein. Szita Károly november 24-én hazudott bele nyilvánosan a közgyűlés arcába, mondván „majd, ha meglesz a közbeszerzés, akkor tudok pontos összeget mondani”, miközben a honlap szerint a KVIKSZ Kft.-vel előző nap kötötték meg a szerződést. Azon pedig már csak a nagyon naivak lepődnek meg, hogy ezzel közel egyidőben terjedelmes fizetett PR-cikk jelent meg a Kaposvár Mostban a lámpaamputációt végrehajtó cégről.

Egy kb. nettó negyvenmilliós kontraktusról pedig okkal feltételezhetjük,

hogy igénybe vesz néhány napot: átmegy a hivatal egyes osztályain, a helyi közbeszerzési döntőbizottságon stb. Tehát Szita Károlynak, vagy a közgyűlésen részt vevő munkatársaknak 24-én délelőtt már pontosan tudnia kellett, mennyibe is kerül majd a kikapcsolás, de Szita belebetegedett volna, ha nem játszhatja el a nyilvánosságnak, hogy „én nem fogok ennyit kifizetni, annál sóherebb vagyok”, pedig hát

propagandistáitól, csicskásaitól nincs az a közpénz, amit sajnálna.

A kikapcsolás tehát „rendben” folyik, azt is lehet sejteni, hogy mennyibe kerül – inkább ötven, mint negyven millióba – de a polgármester azért megtalálta a módját, hogy erre is elferdítve-elkenve válaszoljon a közgyűlésben. Nem rossz pénz egyébként: úgy tűnik, fél órát számoltak egy lámpatest eltávolítására, ami egy munkacsoport esetében bruttó harmincnégyezer forint óránként, naponta kétszázhetvenezer. A végösszeget persze csak becsülni lehet: nem tudjuk ugyanis, hogy pontosan mennyi az a lámpa, amelyet emelőkosárral kell megközelíteni, és mennyi, amit az oszlop alján ki lehet kapcsolni. Szita Károly szerint az előbbi, tehát a nehezebb dió a túlnyomó többség.

 

A szerződés adatai Kaposvár honlapján a Közbeszerzési eljárás nyilvánossága oldalon

 

Ami pedig már szánalmas: előző cikkünkben említettük, hogy az oszlopokon

kezdetben élénk narancssárgával jelölték a sötétségre ítélt lámpákat (l. címképünket), miután megjelent, gyorsan áttértek a zöld színre – nyilván teljesen véletlenül… Ahogy az is abszolúte véletlen, hogy a szerződéskötés és a munka megkezdése után egy-két nappal, december elsején terjedelmes PR-cikk jelent meg a Kaposvár Mostban „Támogatott tartalom: Élen jár a KVIKSZ Kft. a világítástechnikában” címmel. Nyilván senki sem szólt nekik, hogy „nem ártana ebből a zsíros kis megrendelésből kicsit megtámogatni ezt a

Zselici Forrás nevű céget, nehogy már felkopjon az álluk szegényeknek”.

Tipikus NER-mintázat: ugyan eddig is a saját zsebükből fizették a kaposvári polgárok a folytatólagosan képükbe tolt népbutítást, s lám, ezt a cinizmust is lehet fokozni: megoldották, hogy Szekeres-Marno Alán médiakápó és csapata is jól járjon, ha már a városlakók a közterületek legnagyobb részén

ezentúl sötétben lesznek kénytelenek botorkálni.

H. I.


Ezt olvasta már?

Okosváros fényei, avagy Borkai Zsolt napsütötte segge borítja sötétbe a kaposvári utcákat?