A legsötétebb óra: Szita Károly nyilvánosan utasította a közgyűlésen a helyi cselédmédiát, hamisítsa meg a szavazás eredményét

Soros-hecckampány a városházán

A kaposvári közgyűlés ritkán tapasztalható mélységekbe süllyedt ma, miután egyebek mellett napirendre került az a tegnapi cikkünkben is említett előterjesztés, amely a „Védjük meg településeinket, védjük meg hazánkat” című polgármesteri konferencia felhívása melletti állásfoglalásról, egyszerűbben szólva a Fidesz-kormány által gerjesztett uszító, ill. gyűlöletkampányról szólt. A szokásos polgármesteri öntömjénezés, sikerpropaganda mellett szinte már hagyományosnak tekinthető feladata a testületnek migrációs vagy Soros-Brüsszeles szájtépés helyi szintű applikációja. A provokáció azonban – mert nem egyéb ez – ahogy országosan is, erős gellereket kap mostanában, amit egyre kétségbeesettebb, agresszívebb kommunikációval próbálnak ellensúlyozni: az ellenzék felszólalásait, javaslatait lesöpörték, kérdéseikre nem válaszoltak, s eddig példátlan esetre is sor került:

Szita Károly az ülésen, a pulpitusról utasította a helyi sajtó, ill. az MTI munkatársait, hogyan tudósítsanak a szavazásról – törvénytelenül, erkölcstelenül. És bármily megdöbbentő, de a médiacsicskák vakon követték Szita parancsait.

Mindannyian, nyilvánosan meghempergőztek a sárban, mintha még nem lenne elég mocskos az egész kampány.

Ahogy az várható volt, az előterjesztés után az ellenzéki képviselőknek voltak kérdéseik, ill. javaslataik: a baloldali, DK-Együtt-MSZP-s Kováts Imre és Pintér Attila pl. azt javasolták, hogy a kaposvári közgyűlés inkább kérje fel a kormányt, hogy tegyen meg mindent az illegális migráció felszámolásáért. Szita erre cinikusan csak annyit mondott, „ha akarnak, terjesszenek be egy ilyen javaslatot, de én nem fogom támogatni”.

Felder Frigyes (LMP) pedig azt kérte, hogy készüljön egy lista azokról a személyekről és szervezetekről, akiket, ill. amelyeket Soros György alapítványa valaha támogatott. Ez a javaslat sem nyerte el Szita Károly kényes tetszését.

Így néz ki a kaposvári közgyűlés szavazógépe: van rajta olyan sor, hogy “nem szavazott”. Itt szerepelt Kováts Imre és Pintér Attila neve. Az tehát, ha azt írja valaki, hogy egyhangú volt a szavazás, hazugság, ha pedig erre utasítja a sajtót a pulpitusról, minimum hivatali visszaélés.

Más kérdésekre pedig a polgármester egyszerűen nem válaszolt,

pl. a jobbikos Kiss Tamáséra sem, amely azt firtatta, hogy jutott-e a kormány által titokban befogadott menekültekből Kaposvárra. Negligálta Pintér Attila kérését is, hogy ugyan fejtené már ki, hogy konkrétan mely szervezetek miféle tevékenységétől kell félnie a településeknek, mert erre az elmúlt hetekben még nem bírt sor kerülni,

sőt, Pintér Sándor belügyminiszter határozottan cáfolta, hogy bevándorlásszervező tevékenység folyna Magyarországon.

A süketek párbeszéde aztán azzal a várható „eredménnyel” zárult, hogy az ellenzéknek elfogyott az ideje, Szita pedig szavazásra tette fel az előterjesztést. A Fidesz-tagok, ill. a Jobbik két képviselője igennel szavazott, Felder Frigyes (LMP) tartózkodott, amiért Szita külön szóbeli dicséretben részesítette.

Cikkünk megjelenése után beszéltünk Felder Frigyessel, aki elmondta, hogy ez a bizonyos dicséret sokkal inkább ironikus éllel hangzott el, s Szita Károly – éppen az ellenzék kérdései és ellenvetései miatt – az egészbe teljesen bele is zavarodott: azt a javaslatot, amelyre néhány perccel korábban azt mondta, hogy nem fogja támogatni – megszavazta…

És ekkor robbant a bűz- és szennybomba: Kováts Imre és Pintér Attila, a demokratikus baloldal két képviselője, habár jelen volt, nem vett részt a szavazáson. Ezt látva Szita Károly az ülés közben, fennhangon odaszólt a „CS” sajtó jelen lévő képviselőinek:

„Ezt kérem, úgy írják majd meg, hogy egyhangúan megszavazta a testület, egy tartózkodással!”

És láss csodát: az ülés után mind a Somogyi, a Kaposvár Most és a Kapos Tv is pontosan így tettek. A primitív aljasság, a pénzért, hatalomért való remegés valóban csodákat tud tenni némelyekkel. Ez ugyanis ebben a formában a szavazás meghamisítása, amelyre majd – hónapok múlva, mikor a hivatalos jegyzőkönyv felkerül a város honlapjára – fény derül ugyan, ám akkor már nem érdekel senkit.

 

Így hazudik a Somogyi, de a Kaposvár Most és a Kapos Tv is hűen követte a polgármesteri parancsot. Ezzel súlyosan megsértették a hiteles tájékoztatás összes alapelvét, kollaboráció gyanújába keverték, lényegében megrágalmazták a két baloldali képviselőt, hiszen azt a látszatot keltették, mintha ők igennel szavaztak volna.

 

Az ugyanis, ha valaki jelen van, de nem szavaz, külön kategória. Azt jelzi, hogy az illető nem kíván részt venni egy komolytalan vagy szégyenletes,

netán provokatív színjátékban, a demokrácia, emberiesség, európaiság megcsúfolásában.

Tudta ezt jól Szita Károly is, ezért folyamodott ehhez a kétségbeesett lépéshez: nyilván neki, mint a Soros-hecc-, ill. gyűlöletkampány országos arcához, és Kaposvárhoz, a szolgalelkűség és meghunyászkodás mintavárosához példaszerű, egyhangú szavazás illett volna.

Amúgy semmi említésre méltó nem történt ezen a napon Kaposváron. Business as usual, és még a Kapos sem tért ki a medréből.

H. I.

Nyilvánítson véleményt (lájk, komment, megosztás, ilyenek) a KAPOS-T Facebook-oldalán!