Vagy a kiválasztott már előre tudta? – Frissítés!
Többször írtunk már a légszennyezettségmérő-állomásról, ill. annak hiányáról, amellyel az elmúlt években alaposan vissza is élt a helyi Fidesz-propagandamédia: minden lehetséges alkalommal belevonították az éterbe, hogy „Kaposváron tiszta a levegő”. Ez persze csupán arra az egyszerű tényre volt visszavezethető, hogy a városban – a megyei jogú városok döntő többségével szemben – nem mérték a levegő tisztaságát. Talán a KAPOS-T-ben megjelent kritikáknak is köszönhető, hogy végül tavaly csatlakozott a város a HungAIRy programhoz, s esetleg az idén megvalósul – persze EU-pénzből – az online adatokat szolgáltató hiteles állomás. Tegnap, március 12-én meg is jelent a Közbeszerzési Értesítőben a nyílt pályázat, és láss csodát: az ilyenkor szokásos terepbejárást szintén aznapra, 2021 március 12-én 10.00 órára időzítették. Tehát ha valaki történetesen – európai, nyílt kiírás lévén – Hollandiából akart volna részt venni a bejáráson, minimum egy kétszeres hangsebességű vadászrepülőt kellett volna igénybe vennie (Taszáron persze úgysem tudott volna leszállni). Vagy így szűrték ki a felesleges okvetetlenkedőket?
Előfordult már kínos blama a kaposvári közbeszerzések történetében,
pl., mikor a biomassza-fűtőműnél azért kellett megismételni a kiírást, mert rosszul adták meg a felhasználható alapanyag nedvességtartalmát – legalábbis ez volt a fedősztori, amibe aztán a városháza újdonsült fogadatlan prókátora – a DK-val történt szakítás óta a Szita Károly sleppjéhez való közeledés útjára lépő – Kováts Imre volt önkormányzati képviselő is bele tudott kapaszkodni.
Nyilván itt is más, vélhetően az időhúzás állt a háttérben,
mert elég lett volna egy ún. korrigendumot kiadni, s maradhattak volna az eredeti határidők, de a Fidesz vezette kaposvári városháza – s persze az alájuk tartozó cégek – már valószínűleg bele is betegednének, ha egyszer tisztán kéne játszaniuk.

Vajon hányan voltak ott? A közbeszerzés kiírásának fejléce és a dokumentumban közölt bejárási időpont.
Megtörtént hát a nagy esemény: kiírták végre a pályázatot
a légszennyezettség-mérő állomás beszerzésére. Megadták a helyszínt is, ahol a műszer lesz: naná, hogy egy olyan helyet sikerült választani, ahol azért sejthetően a városi átlagnál jobb a levegő: a sportcsarnok mellett, ahol széles körben nincs nagyobb szennyező forrás, a gazdagabb környék lakóházai jellemzően gázzal fűtöttek – ellentétben pl. a Donner vagy a Cser némely részével.
A kiírás szerint csak egy ponton mér az objektum, ellentétben
pl. Péccsel, ahol a város három, egymástól jelentősen eltérő jellemvonásokkal rendelkező részén is van érzékelő – erre már nem futotta az amúgy az Európai Unió pénzéből finanszírozott projektben.
Nem tudjuk pontosan, mi lehet a „trükk” célja:
kezdve a „majd legfeljebb azt mondjuk, elírás volt”-tól egészen addig, hogy pontosan olyan balfékek, mint amilyen nagyra vannak magukkal. Esetleg már valóban megvan a nyertes is, a cucc is, a bejáráson meg rég túl vannak. Egy biztos: nem is ők lennének, ha a vasútállomás és a Csiky többéves csúszása – a hulladéklerakásról és a többiről nem is beszélve – a Gárdonyi, a Kisfaludy és a Toldi iskolák felújítása, a közbringa botránya, s a többi mellett bármi egyszer
simán, a szabályoknak és a józan észnek megfelelően menne.
Tudjuk, hogy Kaposváron nem különösebben mozgatja meg a nagyközönséget a levegőminőség kérdése, azért álljon itt két hivatkozás, s egy idézet, miről is van szó: “A WHO számai sem hagynak kétséget afelől, hogy a légszennyezettség több ember haláláért felelős egy évben, mint amennyien az új koronavírus világjárvány áldozatául fognak esni összesen.” Jó lenne, ha az a Kaposvár, amely állítólag a legegészségesebb és a legzöldebb város akar lenni, addig eljutna, hogy az egészséges élet és környezet alapjául szolgáló levegőminőséget végre valós időben, hiteles forrásból, online, a nap bármely pillanatában megismerhetnék a polgárok,
s legalább ez nem válna a szokásos Fidesz-gépészkedés áldozatává.
H. I.
Frissítés, 3. 17.:
hírt kaptunk városházáról a malőr lehetséges – no, nem okáról, csupán magyarázatáról. Nem is akárki közvetítette: Kováts Imre vállal újabban ilyen küldetést, a gazdája vesztett, egykor DK-s „ronin” (ha valaki nem tudná: Kováts megpróbálta nemrég „megpuccsolni” a DK kaposvári elnökét, Molnár Tibornét, s átvenni a helyét, ám, miután látszott, hogy nem fog sikerülni, a szavazás előtt kisétált a teremből és a DK-ból is).
Szóval Kováts úr rendszeresen bejárogat a városházára, előfordul itt-ott,
s a Szita-slepp – amellett, hogy összemosolyognak a háta mögött – tenyeréből eteti apró információmorzsákkal, melyeket hűségesen, a jólértesültség kétes dicsőségére kacsintgatva közre is ad a Facebookon, s amely ezúttal arról szólt, hogy nekem „csak meg kellett volna kérdeznem” a hivatalt, hogy kiderüljön: ők idejében, február 22-én elküldték a közbeszerzést az EKR-be, s nem tehetnek arról, hogy ott csak jóval később, március 12-én jelent meg.
Tisztelettel közlöm a Hivatallal és a hírhozóval is: de igen, tehetnek.
Először is a tényen – tehát, hogy aznap jelent meg a kiírás, mikorra a bejárást időzítették – egy fikarcnyit sem változtat az, hogy ki hibázott. Másodszor – Kósáné Kovács Magda néhai MSZP-politikus örökbecsűjével élve – nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Azt pedig tudjuk, hogy a kaposvári önkormányzat közbeszerzései körül finoman szólva is elég gyakori a zűrzavar, a tisztátalanság, ahogy
arról sem híresek, hogy gyakran válaszolnának a kérdéseimre.
Harmadszor pedig azt is tudjuk, hogy van a kaposvári önkormányzatnak egy referense, akinek az a dolga, hogy figyelemmel kísérje a közbeszerzéseket, beleértve a kiírás sorsát is. Ha érzékelte, hogy március elején még nem jelent meg, miért nem korrigált, hogy a lehetséges pályázóknak legyen idejük megjelenni egy bejáráson? Amúgy három hét nem feltétlenül elég a közbeszerzés EKR-es revíziójára, s arra, hogy pl. egy külföldi pályázó ténylegesen meg is tudjon jelenni a terepszemlén.
Egyszóval nyomorúságos kis magyarázat ez, nem szól másról,
mint, hogy a városháza és Kováts Imre vissza tudjon vágni a KAPOS-T-nek valahogy, többek közt azért, mert utóbbi nemrég – szintén városházi sugallatra – le-strómanozott egy, a város által meghirdetett telkekre pályázó céget, s a megrágalmazott kérésére töröltem Kováts hozzászólását a KAPOS-T Facebook-oldaláról.
Kováts Imréről – ígérjük – utoljára olvastak ezen az oldalon. Dicsőítheti nyugodtan felőlünk Szita Károlyt, akit eddig csak titkon imádott – ahogy nemrég fogalmazott róla: „Szita Károly – eltérően polgármester társaitól – nem panaszkodik a járvány miatti másfél milliárdos bevételkiesés miatt, hanem teszi a dolgát. Kaposvár vélhetően nyertese lesz a pandémiának is.”
Ja, nagy dicsőség a NER-ben talpnyalónak lenni, s a vészhelyzeten nyerészkedni, annyi szent.
De Pintér Rómeó alpolgármester is „imádom” lájkkal jutalmazta egy másik bejegyzését, amelyben Kováts feldicsérte, hogy Pintér feleségének vállalkozása milyen kiválóan üzemelteti az Fő utcai egykori Stühmer kávézót. Csak azt felejtette el hozzátenni, hogy a cég mélyen a piaci ár alatt, kedvezményesen bérli a várostól a helyiséget.
Kováts úr gyakran kommentelget a KAPOS-T cikkei alá – isten tartsa meg szokását, őt is jó egészségben. Egy cikkünkről viszont nagyon mélyen hallgat a mai napig: ebben egyértelmű hazugságon kaptuk. Azt állította egy Facebook-posztjában, hogy ő már 2002-ben leleplezte Szita Károly ügynökmúltját. A „hitelesség” és a „tényszerűség” felkent lovagjának talán ezzel kéne legelőször elszámolnia.
H. I.