Értesüléseink szerint július 30-i hatállyal lemondott Pomogáts Béla irodalomtörténész, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke. Mint azt korábban megírtuk, a kultúraszerető Fidesz-állam és a helyi döntéshozók „jóvoltából”, az idén már nincs anyagi fedezet a társaság folyóiratának, a Somogynak a kiadására. Ezt a lap idei, első (és utolsó) számában az elnök és a főszerkesztő keserű elköszönő írásaiban szóvá is tette. A szám ugyan megjelent, de a társaság helyi végrehajtói lényegében elérhetetlenné tették azzal, hogy újságárusoknál már nem kapható, a társaság honlapján pedig a szokásoktól és a korábbiaktól eltérően nem olvasható. A belső harc, amelyről szintén szóltunk, úgy tűnik, eszkalálódott: az Újkéry Csaba társelnök és Pomogáts között régóta lappangó ellentétek most felszínre kerültek, s a helyi „trónkövetelő” döntésre kívánja vinni a dolgot. Abban mindenesetre a részletek ismerete nélkül is biztosak lehetünk: amit a konfliktus két főalakja irodalom és művészet alatt ért, az csillagászati távolságra van egymástól.
Pomogáts Béla Széchenyi-díjas irodalomtörténész, akadémikus
Pomogáts Béla Széchenyi-díjas akadémikus, a magyar irodalomtudósok doyenje Takáts Gyula 2008-ban bekövetkezett halála óta töltötte be az elnöki tisztséget. Sokak mellett ő volt az, akinek a társaság országos és nemzetközi tekintélyét, elismertségét köszönhette. Távozásával megjósolhatóan csökken majd azoknak a tagoknak a száma, akik az irodalom vagy a művészet területén említésre méltó életművel, teljesítménnyel rendelkeznek. A Berzsenyi Társaság tőlük vált ún. „országos hatókörűvé”, s ez a rendezvények és kiadványok színvonalában, a támogatásokban és a kaposvári székhelyű szervezet rangjában is megnyilvánult.
Most az Újkéry Csaba által vezetett „helyiek” és a „budapestiek” csapnak össze – kérdés, hogy Pomogáts ill. valaki a körükből az esedékes tisztújításon megpróbálja-e képviselni az utóbbi kört, vagy – a mostanában megszokott módon – feltartják a kezüket, és átadják-e a helyi Fidesz-vezetők támogatását élvező Újkéryéknek a kulcspozíciókat. Ha igen, nagyjából az várható, ami az utóbbi években a Csiky Gergely Színházban történt: az agresszív jobboldali nyomulás után Babarczy László, Znamenák István, Mohácsi János, Rusznyák Gábor, Kocsis Pál és a többiek távozásával az európai hírű, művészi és közéleti értelemben Kaposvárt évtizedekig a figyelem középpontjában tartó intézmény ma a teljes érdektelenség és provincializmus mocsarában dagonyázik.
Újkéry Csabát a kortárs irodalmi köztudat maximum egy tisztességes polgári foglalkozást űző jószándékú amatőrként tartja számon: „bíró író”, vagy „író bíró”. Olyan felszínes, nem túl jó ízlésre valló áltörténelmi regények fűződnek a nevéhez, mint pl. a „Handzsár a tükörben” című, melyekben kis túlzással minden második lapon „megcsillan”, esetleg „szikrát vet” a napfény valakinek a szúró- vagy vágófegyverén.
Elméletileg előfordulhat az is, hogy Pomogáts lemondása csupán taktika, és újra jelölteti magát a tisztújításon, miután a tagság körében még mindig jelentős az általa képviselt irány támogatottsága. Ez azonban csupán spekuláció – minden érintett pontosan tudja, hogyan lehetetleníti el és fojtja meg a minisztériumon és a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül a hatalom a neki nem tetsző civil szervezeteket.
Úgy tűnik tehát, Újkéryék Fidesz-mintára vívott „szabadságharca” eredményes lesz, s a betolakodók ezentúl nem mondhatják meg a kaposváriaknak, hogy mi az irodalom. Újabb győztes csatában sikerült az idegenek által terjesztett mételyt, a kultúrát megállítani Kaposvár határában.
H. I.
