Füst a víz felett: nyoma sincs a beígért levegőminőség-ellenőrző állomásnak, de a Deseda kempingbe se tessék sietni

Békéscsabán már hónapok óta működik…

…az a HungAiry programból, száz százalékban EU-finanszírozásból létesült levegőminőség-ellenőrző állomás, amelyet a kivitelezőnek Kaposváron a szerződés szerint július elsején kellett volna működőképes, tesztelt állapotban átadni. Ehhez képest még a helyét sem sikerült előkészíteni, amely a pályázati kiírás szerint valahol az új sportaréna környékén lett volna. A HungAiry program honlapja szerint a két utolsó megyeszékhelyen adtak (volna) át ilyen mérőállomásokat, ahol még nincs. Békéscsabán sikerült, Kaposváron viszont mintha el lenne átkozva a terv, az istennek nem akar összejönni, miközben már a program másik részének, a húsz mérőpontból álló hálózatnak is működni kellene. Hogyan akar így Kaposvár a „legegészségesebb” lenni?

Úgy tűnik, csak a KAPOS-T-nek szívügye a kaposvári levegőminőség,

a döntéshozókat a legkevésbé sem érdekli – nyilván okkal: addig jó, amíg a város polgárai nem látják percre pontosan, online módon a telefonjukon, hogy éppen milyen az a levegő, amit kocogás vagy séta közben ők, esetleg a játszótéren lelkesen rohangáló gyermekük belélegez. A helyi propagandaszervek jól sejtik, hogy ebből nem lehet jól kijönni, ez sehogyan sem lesz sikertörténet. Amíg olyan fékezhetetlen elméjű képviselők ülnek a kaposvári közgyűlésben, akik szerint „Kaposváron kiváló a levegő minősége, hiszen „a zselici zölderdő-tenger” veszi körül, és soha nem mondják be a szennyezett levegőjű települések között a rádióban”, addig semmi ok a sietségre.

Jön a fűtési szezon, hamarosan újra okádják a füstöt a kaposvári kémények,

miután pártunk és kormányunk áldásos tevékenysége nyomán ősztől az istenadta nép fiainál-lányainál vélhetően az olajos géprongytól a PET-palackon át a lejárt szavatosságú gyógyszerig minden éghető a sparheltben-kandallóban végzi majd. Persze ez nem a „jobb” környéknek számító Tisztviselőtelep-Zaranyi-Csalóköz (utóbbi nem elírás, a Kisgát fedőneve) aranyháromszögben jellemző, hanem a Kapos folyón túli városrészek többségében. Nyilván ezért is nem az utóbbi helyekre tervezték az objektumot, hanem a Sportaréna környékére – de oda sikerült? Egyelőre úgy tűnik, nem.

A közbringával ugyanígy járt a város: lejárt a szerződés,

képviselői kérdésre a legutóbbi közgyűlésen Szita Károly polgármester csak annyit tudott kinyögni, hogy „alkatrészhiány”, s ősszel – vagy  télvíz idején – élvezheti majd Kaposvár népe a jótéteményt.

És a Deseda kempingbe se siessen senki meghívni vadromantikára vágyó ismerőseit,

ne kövessék el ugyanazt a hibát, amit Kaposvár városvezetése. Ők ugyanis már évekkel ezelőtt – anélkül, hogy a beruházásra bármi esély lett volna – megitták az áldomást a még szabadon bóklászó medve bőrére a Mészáros Lőrinc tulajdonolta Balatontourist Camping Kft.-vel, hogy tíz évig évi kemény hatmillió forintért üzemeltethetik a most már négy, de inkább ötmilliárd forintra becsült teljes átépítés után a helyet. Egyelőre biztosan nem lesz belőle semmi, ugyanis vélhetően eredménytelennek fogják nyilvánítani a közbeszerzést – forráshiány miatt.

Ha egy csepp eszük lenne, már régen csinálnak belőle egy jó kis vadregényes paintball-pályát – arra a kis időre is hozna valamit.

H. I.


Ezt olvasta már?

A Holdon lesz előbb, vagy Kaposváron? Elspoilerezzük: a Mészáros-szálloda egyelőre törölve…