Persze, hogy kapunk leveleket, s természetesen névteleneket is, hiszen erre „Kapcsolat” oldalunkon kifejezetten kértük olvasóinkat. Sőt, némi eligazítással is szolgáltunk, hogyan maradhatnak teljes anonimitásban. Így vagy más módszerrel, de szép számmal voltak, akik akár a saját sérelmükkel, akár témajavaslattal, vagy szelídebb-szigorúbb, olykor dicséretbe csomagolt kritikával kerestek meg bennünket. Mindet őszintén köszönjük. A levelek írói – az egyszerűség kedvéért a privát Facebook-üzenetektől az emaileken át a hagyományos postai küldeményeket is így nevezzük – a szemünkre vetnek ezt-azt, általában, hogy miért, vagy miért nem foglalkozunk egy-egy témával, vagy épp személlyel. Talán elsőre meglepőnek hangzik, de személlyel önmagában soha nem foglalkozunk, és nem is fogunk. A személyek tettei, szavai, viselkedése (ebben a sorrendben) a fontosak a számunkra, ha azok valamiféle hatással, befolyással vannak a közösség életére. Megkockáztatunk most egy afféle levélkörképet, melyben persze csak az ismer magára, aki írta, vagy talán még ő sem, mindenesetre Kaposvár karaktere egészen jól kirajzolódik belőlük.
Nem az időrendet követnénk, inkább a hozzászólásokból kirajzolódó „erővonalakat” (elnézést a fellengzős szóhasználatért), ez lehet a garancia arra, hogy meg is szívleljük a tanácsokat. Talán közös érdekünk, ha kihagyjuk okfejtésünkből azokat, amelyek láthatóan dühroham hatására, afféle „simicskás” stílusfordulatokkal cizellálva, mondhatni önmagukért születtek, s azon kívül, hogy hova menjünk, és ott mit csináljunk, semmi használhatót nem tartalmaznak. (Persze az volna rettentően sértő számunkra, ha nem kapnánk ilyeneket.)
„Szita itt, Szita ott, Szita mindenütt. (Néha egy kis Gelencsér.). Persze ráfér minden ostorozás, de sok más téma is szóba jöhetne.”
Kiváló észrevétel. Már utaltunk rá máshol, de talán nem kellő hangsúllyal: igen, tényleg mindenütt ott van. Akár a Kométa ügyeivel foglalkozunk, akár a kaposvári közlekedés visszásságaival, netán a színház dolgai kerülnek terítékre, mindenhol beleütközünk a személyébe. Tény: a kaposvári közélet, ahogy az egész országé is, brutálisan átpolitizált. Többnyire a politika okozza a bajokat azzal, hogy mindenbe beleszól, mindenhol szerepet akar játszani, aztán pedig csodálkozva tárja szét a karját: „miért tőlem vártok mindent?” Szita Károly az elmúlt húsz-huszonöt évben – valószínűleg ügynökmúltjára visszavezethető okokból – semmi mással nem foglalkozott, mint, hogy kiépítse és megszilárdítsa a hatalmát. És tette ezt az első években hathatós MSZP-segítséggel, kár lenne tagadni.
Tisztelettel, mélyen egyetértünk, és nem a dicséretről szóló részben – az csak módfelett jól esik.
Később, mikor már a teljes sajtó a kezében volt, és pl. az iskolaigazgatói vagy a városi cégek vezetői posztjain mindenhol az ő emberei ültek, a zsebében voltak, csak egyre vigyázott: hogy ne legyen sem a Fideszen belül, sem kívül vetélytársa.
Higgye el, tisztelt olvasónk, az lenne a művészet, ha Kaposvár dolgairól lehetne érvényeseket és érdekeseket mondani Szita Károly nevének említése nélkül. És legalább ilyen felemelő érzés volna…
„Tippem épp lenne, ez pedig a Kaposvári Egyetem. Lenne ott is mit sepregetni. Vagy a kórház.”
Igaza van, nyilván lenne. Talán nem tűnt fel, de az egyetemet jó néhány összefüggésben említettük, gondoljon Gelencsér Attila egyetemi oktatói álmaira, vagy az Eperjes Károlyról, ill. a Csiky Gergely Színházról szóló cikkre. Ami a két intézményt illeti, mi azt látjuk: mind az egészségügyet, mind a felsőoktatást olyan mértékben nyomorította meg az Orbán-rezsim, hogy jó lelkiismerettel egyszerűen nem lehet számon kérni rajtuk, a vezetőiken vagy a dolgozóikon ma már olyat sem, amiről normális esetben tehetnének. Beteg, perverz rendszerekről van szó, melyekben egyszerre van jelen a mértéktelen pazarlás és az önpusztító megszorítás. Mintha egy járda szélére roskadt koldusnak a fejére olvasnánk, hogy nem tiszta a körme.
Nem azokba rúgni bátorság, akik amúgy is ezer sebből véreznek, hanem azokba, akik mindezért felelősek. Akik cinikus, demagóg hazugságaikkal megmérgezték a közéletet, elüldözték a tehetséges és szorgalmas, érvényesülni vágyó emberek jó részét, akik csak azt látták: Kaposváron fideszes légy, különben semmire nem viszed.
Kaposváron legfőbb érték a hallgatás
Ha viszont az vagy, mint pl. a ragyogó intellektusú Borhi Zsombor alpolgármester, akinek csodás felemelkedése egy másik levélírónknak szúrja a szemét, akkor tied a pálya, és nem csak a Desedán.
„Ideje lenne cikket írni a teljesen alkalmatlan Borhi Zsombor alpolgármesterről is…”
Örömmel teljesítjük kérését, tessék: ………………. íme, kész is van. Borhi Zsomborról egyszerűen nem lehet mit írni. Hallotta már beszélni valaki? Őt, vagy pl. Oláh Lajosnét, a másik szűkszavú alpolgármestert? Legalább egy Fidesz-gyűlésen „odatette már magát” valamelyikük? A harmadikat, Dér Tamást se hagyjuk ki. Ezeknek az embereknek egyetlen küldetésük van: veszélytelennek lenni Szita Károly egyeduralmára. Nos, ebből a nézőpontból Borhi Zsombor nagyon is alkalmas.
Kaptunk aztán számos, rövidebb-hosszabb kommentárt a Csiky Gergely Színház stratégiai igazgatójáról, Fekete Rékáról írott cikkünkhöz is:
„A cikk az új stratégiai igazgatóval kapcsolatban sajnos, sok mindenben nem tényszerű. Fekete Réka már lassan tíz éve nem dolgozik az eredeti szakmájában. Azóta ő szerzett több gazdasági szakirányú diplomát és ezt megelőző munkája is ilyen területen volt.”
Hol volt stratégiai igazgató Fekete Réka? Amúgy a kifogásunk annyi volt, hogy egy országos, sőt egykor nemzetközi hírű művészeti intézménybe nem szokás csak úgy leakasztani valahonnan – honnan is? még ez sem derül ki – valakit, főként, hogy formálisan nincs is kifogás az elődje ellen. Egy stratégiai igazgatói posztra országos pályázatot illett volna kiírni, és pontosan kifejteni, mi lesz a feladata, ki és mitől lesz alkalmas egy színházi stratégia megalkotására és menedzselésére. Mi ezeket a kérdéseket feltettük Rátóti Zoltánnak, de választ nem kaptunk. Így kénytelenek vagyunk azokra a városi pletykákra hagyatkozni, hogy a stratégiai igazgató asszony igazi érdeme mindössze annyi, hogy Fekete Ádámnak, a kaposvári kosárlabdaklub igazán sikeres, ám annál rosszabbul fizetett edzőjének a húga. Ettől még lehet akár végtelenül „rendes” is – nem vele van a baj, s nem is a testvérével: a korrupt, zsebből irányított rendszerrel. Könnyen lehet, hogy egy korrekt pályázati eljárásban is nyert volna – csakhogy nem volt ilyen.
Ahhoz kéne stratégiai igazgató, ami ma a színházban folyik?
Azt viszont gyanítjuk, hogy levélírónknak abban, amit néhány sorral lejjebb ír, igaza van:
„A korábbi gazdasági vezetőasszony eltávolítása egyébként teljesen indokolt volt, csak utána kéne járni a színház gazdasági helyzetének, és rögtön kiderülne, hogy mekkora problémák vannak. Ez persze nem szerepel az indoklásban, mert az igazgató úrnak el kéne ismernie előbb, hogy az ő vezetése alatt már évek óta mi folyt. Akkor persze kiderülne, hogy a személyeket érintő döntések nem az elvégzett vagy éppen nem elvégzett munka alapján történik, hanem igazgató úr kénye-kedve szerint.”
Tegyük hozzá: nem volt semmiféle indoklás. Azt viszont élénken el tudjuk képzelni, hogy Rátóti Zoltán végül Ficsórné Sárdi Ágota korább gazdasági vezetőt nevezte ki bűnbaknak saját hibái miatt.
Végül kedvencünk, az első, és egyetlen papíralapú küldemény a „Tudósklub” egyszemélyes show-járól íródott, s úgy általában a kaposvári szellemi életről:
„Kaposváron nincs Tudósklub, csak Rosta István Klub. Amióta ez a …, …, …, … ember az elnök, csak ő tart előadást. Mindenki mást elnyom. Egyetlen témája van, a magyar Nobel-díjasok, amit különféle variációkban, önmagát ismételve ad elő. A birka tömeg ájult alázattal hallgatja. …
Azok a szervezetek és klubok, amellyel közösek a rendezvények, pont ilyen hígagyúak. Akármiről is van szó, előbb-utóbb Trianonnál és Nagy-Magyarországnál lyukadnak ki…”
Így megy ez. A címben szereplő bölcsességet, a Nagy Levin mélyenszántó (bár nem egészen szöveghű) gondolatát is kedves olvasónk leveléből idéztük.
H. I.
