Lassan lezárul a történet, s, habár még vehet fordulatokat, az már biztos: most elköltözik a város és a megye legnagyobb múltú kulturális intézménye eredeti, kétszáz éves helyéről, s ezzel egy korszaknak vége. Számos cikkben foglalkoztunk az üggyel, annak ellenére, hogy nem sok kétségünk volt afelől: nincs a világon olyan észérv vagy érzelmekre ható, ami kibillenthetné eltökéltségükből a hülyék hadseregét, azokat, akik láthatóan büszkék arra, hogy idiotizmusuk más hülyék szemében céltudatosságnak, magabiztos lendületnek tűnik. Be fogják fejezni, amit elkezdtek, és az is világos, hogy kicsiben pontosan ugyanaz történik, mint az országgal: néhány jó szándékú, ám erőtlen megszólaláson kívül a külvilágot tökéletesen hidegen hagyja, hogy mi történik Kaposváron. „Ha nektek ez jó, hát legyen a levéltár a Donnerben, a Bartók iskola egykori épületében. Szevasztok.”
Az apropót a 444.hu tegnapi cikke adta, amely arról tanúskodik, hogy – mint számos más esetben – az országos médiumok követik a KAPOS-T írásait, s ők meg is értik azokat. Mi, miután valóban sokat foglalkoztunk a dologgal, s ennélfogva számos tényt, következtetést már így is jó néhányszor megismételtünk, most az eddigiekhez képest kicsit változtatunk a gondolatmeneten: csupán pontokba szedjük az eddig elhangzott pro és kontra érveket. Mentségünkre szolgáljon, hogy velünk szemben egy egész vonító kórus, a teljes helyi sajtó ismételgeti kenyéradó gazdájuk baromságait. Mert ebben az alávaló sunyiságban, hogy itt most a levéltár és a közjó valami fantasztikus adományban részesül, miközben csak a székháznak való megszerzése lebegett a szemük előtt, a teljes helyi sajtó is cinkos volt – szokás szerint.
1. Pro: a levéltár épülete romos volt, felújításra szorul, amúgy pedig az intézmény már réges-rég kinőtte.
Kontra: Attól, hogy egy épület romos, renoválásra vár, nem kell elköltöztetni – fel kell újítani, modernizálni, felszerelni, pont. Például az épp most az alvilág kezére játszott, a semmibe hulló Rákóczi stadionja helyett.
Ami a helyszűkét illeti: senki nem állította, hogy ne lenne szüksége külső raktárra a Somogy Megyei Levéltárnak. Eddig is volt a Rippl-Rónai téri épület mellett, pl. a nagyberki kastélyban. A korábbi fenntartót, a megyei önkormányzatot akkor sem kötelezte arra senki, hogy egy távoli községben egy, a kutyának sem kellő, silány, romos épületben szállásolja el a levéltárat – lehetett volna tisztességes, városi épület, mely bővíthető, modern, megfelel a mai kor követelményeinek. Ez akkor is a mostani főbűnös, a megyei önkormányzat hibája volt, nem kéne őket ünnepelni azért, mert ez a helyzet megszűnik.
Szép, nagy betűk, némi ráncfelvarrás – Pistának jó lesz
Lehetett volna a raktár éppenséggel a Bartók iskola is, bár – amint látni fogjuk, és amint a nemrég elhunyt nagyszerű igazgató, Bősze Sándor – isten nyugtassa – többször kifejtette: erre a célra szerencsésebb lett volna egy teljesen új épület. Egy biztos: a levéltár központját, a régi évszázadok anyagát, a kutató- és bemutatótermeket, összegezve: a levéltár kulturális és közfunkcióinak jelentős részét itt kellett volna tartani, a Rippl-Rónai téri épületben. Természetesen felújítva, alkalmassá téve a fentebb említett feladatokra. Emellett a földszintjén ki lehetett volna alakítani azokat a funkciókat, amelyek a belvárosi élet vagy épp a turizmus érdekeit szolgálják.
A levéltárat nem azért költöztették el, mert bárkit is érdekelt a sorsa, hanem, mert kellett a hely a megyei önkormányzatnak, s mert így Kaposvár városa megszabadult egy számára csak nyűgnek bizonyuló, hasznavehetetlen épületegyüttestől. A belvárosban kormányhivatal, képviselői iroda, Fidesz-kávézó, megyei közgyűlési „székház” – alakul a Tiltott Város, a hatalmi központ. Örülhetünk, ha el nem kerítik.
2. A levéltár most egy szép, tágas, a belvároshoz viszonylag közel fekvő új épületegyüttesben kapott helyet.
Nos, nem ennyire szép ez a menyasszony. A „Bartók” – tanúsíthatjuk – meglehetősen silány minőségű építmény, mind a negyvenes években épült régi, mind az utcafronti, majd’ ötvenéves épület. A képekből világos, hogy – amint voltunk bátrak megjegyezni korábban – a Magyar Nemzeti Levéltár által erre a célra nyújtott 150 (170?) millió meglehetősen kevés lesz a kor színvonalának megfelelő átalakításra. És lőn: a nyílászárócsere elmaradt, belül láthatók a régi radiátorok. Az épület hőszigetelésére már nem futotta, tehát afelől is kétségeink vannak, hogy kaphat-e érvényes működési engedélyt energiatanúsítvány nélkül. (Persze, hogy kaphat, naná.) A régi, kőporos vakolatot csak úgy falusiasan beföstötték, máshol pedig esztétikusan kipótolták a klinkertéglát, csak takarodjatok már a szem elől a sunyiba a hülye, dohos papírjaitokkal.
A lényeg a szép, nagy felirat a homlokzaton, méteres műanyag betűkkel. Arra futotta.
Az udvari épületre már csak félig jutott tető – majd egy szebb jövőben
A régi épületre már csak félig jutott új tető, s ami ennél is nagyobb baj, az emeleti födémek egyik épületben sem fogják bírni a mennyezetig érő polcokat – egyszerűen azért, mert nem erre lettek méretezve, hanem négyzetméterenként másfél-két húszkilós gyerekre. Ezért szólnak a tervek – persze majd a szép és távoli jövő zenéje ez – egy újabb, harmadik épületről, ahol már a legkorszerűbb, ún. „tömör” polcok lesznek – majd, egyszer. Ezt persze jövőre elfelejtik, mint a legtöbb ígéretüket.
3. A megyei önkormányzatnak is kell valahol lennie.
Nem, nem kell. Nagyon-nagyon nem kell, ezt is kifejtettük már néhányszor. 1990-ben az új alkotmány – mert az valóban új volt, és ez a mostani hasonlít csak igazán a sztálinira – kétszintűvé tette a közigazgatást, és a megyei önkormányzatok néhány apróság kivételével funkció nélkülivé váltak, csak az intézményeik fenntartása maradt nekik. Mára, a 2011-13 közti szánalmas bohóckodás, oda-visszaalakítás, babaruha eredményeképpen –erről is írtunk – már sem intézmény, sem hatósági jogkör, sem vagyon – semmi sincs, csak néhány garnitúra műszálas bocskai, meg persze a főnyeremény, a non plusz ultra: a Somogy Tv. Az viszont még rejtély, hogy az év második felében miből fogják fenntartani.
Lassan mondjuk, hogy még Jakó Gergely is megértse: a megyei közgyűlésnek semmi más funkciója nincs, mint önnön létezése, hogy legyen néhány tányérnyalónak állása, irodája, titkárnője, sofőrje. Az égvilágon semmi szerepük sem a helyi, sem a regionális politikában. Jakó maga ismerte el azt is, hogy a területfejlesztési pénzek elosztásába sem szólhatnak bele. Egyszerűen botrány, hogy ez a kenyérpusztító gyülekezet, ez a semmirekellő sóhivatal, melynek akkora a költségvetése, mint Kaposújlaknak, elfoglal egy milliárdos értékű, patinás belvárosi ingatlant, mikor állásban összesen húsz-egynéhányan vannak, többségük sofőr, titkárnő, cimbalmos, brácsás. Két-háromhavonta röffen össze a „választott testület”, s akkor jól megvitatják a semmit – csak vetni kell egy pillantást a munkatervükre. Amúgy húszan elférnek egy kisebb irodában, ami lehetne épp a Pártok Házában is, vagy egy kisvendéglő összetolt asztalainál.
Huszon-egynéhány főnek háromszintes székház? Azoknak, akik semmi hasznot sem hajtanak? Kárt viszont – amint itt fentebb látható – tudnak csinálni, azon a kétszáz-egynéhány millió forinton túl is, ami évente elfüstöl a semmittevésük eredményeképp.
Róluk, csak és kizárólag róluk szól ez a történet, melyben – amint már megszokhattuk – a politikusok gondoskodnak saját komfortjukról, nemlétező hatalmukat reprezentáló székházról, a levéltár pedig, történelmi emlékezetünk, eleven múltunk megtestesítője – amint már megszokhattuk – mellékszereplő, immár földrajzilag is.
H. I.
