Haverok, buli, copypaste
Nyugtázhatnánk elégedetten is, hogy a KAPOS-T által feltárt ügyek, az érdekestől a méretes disznóságokig bezárólag láthatóan egyre szélesebb kört érnek el, s nincs ellenünkre, ha egyik-másik írásunknál akár az ötezret is meghaladja a tetszésnyilvánítások száma. Tessék utánunk csinálni, de ezúton szeretnénk kérni: ne úgy, hogy pimasz és gátlástalan módon lenyúlják az általunk feltárt tényeket, összefüggéseket, s a lényegében kész anyag alá odaírják a nevüket. Az nem sokat kockáztat, aki megírja, hogy reggel felkel a nap, az viszont, aki először közzéteszi, hogy a milliárdos miniszterelnöki stróman milliárdos cége egy kaposújlaki erdei vízmosásba borogatja a Csiky Gergely Színház bontási hulladékát, az meghurcolást, milliós pereket, rágalmazási vádat, és – talán egyelőre átvitt értelemben, de ez sem biztos – az életét teszi kockára. És ezt teszik nyegle és arcátlan módon magukévá olyanok, akik saját gondolatokra nem futja, s kellően gyávák is ahhoz, hogy darázsfészekbe nyúljanak.
Messzebbről kezdjük, abból az időből, amikor a Magyar Narancs még kényes volt arra, ha valaki csak úgy, a saját neve alatt megjelentetett egy olyan cikket, amelynek tartalmához semmi köze sem volt: közel húsz éve, a 168 ÓRA 1998. évi 27. számában jelent meg „Vérnász” c. írásom, amely Balázs Andorról, a szerelemféltésből gyilkossá vált kaposvári újságíróról szólt, aki úgy indult el a lejtőn, hogy lekoppintott egy teljes Magyar Narancs-riportot:
A 168 ÓRA húsz éves riportja: Balázs Andor, a gyilkos kaposvári újságíró egy Magyar Narancs-cikk miatt indult el a lejtőn.
A kilencvenes évekhez képest viszonylag könnyű lebukni manapság: a Magyar Narancs online változatában így láttuk viszont nagyjában és egészében az általunk a kaposújlaki ügyben leírtakat. Mint látható, az egyébként kaposvári Vas András cikkének első mondatában látható a KAPOS-T neve és egy link, amely az egyik, e tárgyban született cikkre mutat, de el kell árulnunk:
A Magyar Narancs online cikke. Ne tévesszen meg senkit, hogy ott van a KAPOS-T neve: utólag, reklamációra írta be a szerkesztő. A cikkben leírtakból úgy tűnik, mintha a KAPOS-T nem követte volna tovább az eseményeket, holott minden információt, pl. a rendőrségi nyomozás lezárását is nálunk olvashatták először.
a nevünk csak utólag került oda, miután reklamáltunk a szerkesztőnél, Nagy Gergely Miklósnál.
Vas András simán elintézte (volna) annyival, hogy lekezelően „le-helyi portáloz” bennünket.
A szerkesztő elnézést kért, és beleírta a szövegbe a KAPOS-T nevét. Igen ám, de közben három-négy másik, nagy olvasottságú oldal, köztük a 444.hu már átvette az anyagot, úgy továbbítva, mintha azt a Magyar Narancs tárta volna fel.
Ez már így méretes arcátlanság, hitelrontás, „tartalom-elsajátítás”.
Természetesen meg tudjuk mutatni azt is, hogy milyen az, amikor tisztességesen idézik azt, akinek az írására alapul egy cikk, ilyen pl. az Indexé.
Többször, visszatérően megemlítik a lap nevét, képet közölnek, idéznek a szövegből. Ha a szöveg nagy része átvett tartalom, így írja elő az internetes újságírás etikája.
Vas András nem először teszi ezt a KAPOS-T-tal: a Népszavában is többször előfordult, hogy tőlünk „merített”, pl. Szita Károly „Urbánus” blogjának megszűnése kapcsán, de a színházépület bontási törmelékének sorsával, valamint a négy elbocsátott színész perével kapcsolatban is, mondhatni rendszerint a nyomunkban sétál.
Szúrjuk ide, amolyan fullánkos elismerésként, hogy volt egy kivétel is: annak a nagyot futott Magyar Narancs-cikknek, amelyben a kaposvári, egykor magas beosztású köztisztviselő teregeti ki a somogyi fideszes közigazgatás szennyesét, valami csoda folytán nem volt KAPOS-T-s előzménye: Varga Zsolt ugyan már korábban, kétszer is elmesélte nekünk történetét, ám mindkét alkalommal abban maradtunk: ha lesz olyan, hogy konkrétumokkal tud szolgálni, visszatérünk rá.
Erre csapott le a Narancs. A tömegmédia gyakran a semmire vevő, a kockázat- és megerőltetés-mentes tutira. Öblögessünk egy kicsit erről-arról, kerülgessük a meleg pitét, csak baj ne legyen belőle.
A cikkben szereplő egyetlen releváns tényt pedig, hogy Somogy megyét egy szűk, az ún. „somogyvári maffia” irányítja (Gelencsér Attila, Móring József Attila képviselők, Neszményi Zsolt kormánymegbízott, Bíró Norbert megyei közgyűlési elnök), lassan három éve lesz, hogy megírtuk: nálunk olvashatta bárki.
Vas Andrásnak az Átlátszóban idén májusban Taszárról megjelent cikke is erősen emlékeztet arra a négy részes sorozatra, amelyben feltártuk mindazt, ami a reptér bukásához vezetett.
Az Átlátszó éles szeme már 2014-ben felfedezte a KAPOS-T-t, pontosabban annak tartalmait. Itt is némi reklamáció után került be a nevünk és a link a szövegbe. Hiába, ami jó, azt lopják.
Apropó, Átlátszó: nem Vas az egyetlen, aki lazán merít a KAPOS-T bőven áradó információiból: az említett tényfeltáró oldal egy Kaposvárról szóló, A somogyi Szitadella: választási kampány Kaposváron című cikkét olvasva erős „déjá vu” érzésünk támadt: ezt mi már olvastuk valahol.
Sőt, talán még írtuk is.
Nos, kiderült, hogy a dolgozat egy médiaszakos egyetemi hallgató kaposvári munkája, aki mellesleg egy ismert helyi személyiség csemetéje, s ezért a szöveg egy Átlátszó-munkatárs neve alatt jelent meg. Miután szóvá tettük az esetet, a „szerző” utólag betett egy hivatkozást és a KAPOS-T nevét – akárcsak nemrég a Magyar Narancs szerkesztője.
Akinek – s a többi szerkesztőnek is – lett volna lehetősége, hogy belenézzen a szöveg forrásába, és megjegyezze: hé, haver, ebben hol van a te saját munkád?
Tudjuk persze, hogy az efféle, finoman szólva „átfedések” egyszerűen kikerülhetetlenek. A témákra nincsen koncesszió, bárki foglalkozhat velük akkor is, ha érdemben szinte semmi újat nem tud hozzátenni. Ám a tisztesség minden esetben azt kívánná: annak, aki a bőrét vitte a vásárra, ott legyen a neve, és a tisztességes, nem eldugott hivatkozás. Mert a 444 már úgy tolta tovább, hogy „a Magyar Narancs tárta fel” – rájuk bőségesen, és tisztességesen bír hivatkozni,
arra, aki valójában feltárta az eseményeket, csak lesajnálóan „helyi lapokként” utalnak, így, többes számban.
Ja: a Somogyi, a Kaposvár Most és a többiek cikkek tucatjait írták a kaposújlaki szennyezésről.
Nos, igen: ők Nagy-Budapest fennkölt magasából csupán használják a vidéki sajtót, de észre nem veszik. És ezt így érzik elegánsnak és helyénvalónak, különösen, hogy van partnerük is ebben, aki ettől reméli, hogy ő is nagymenő „pesti” újságíró lesz egyszer, mások vállán felkapaszkodva. Hajrá.
H. I.
