A világhírnév Kaposváron érvényes receptje
Albert Lászlóról, a helyi média ifjú festősztárjáról lesz szó ebben a történetben, arról, hogy a műveletlenség, a felszínesség, a tudatos hamisítás, egymás haveri alapon történő szopása (persze csak átvitt értelemben) hogyan eredményez egy teljesen hamis képet emberről, művészetről, vagy a világon bármiről. És, ha ez még a lelki komfortérzet növelésében is segít, máris előállt a legújabb, a Csiky letűnése utáni kor „Kaposvár-jelensége”. Ha beleillik a helyi hatalom révült vigyorgással dekorált hazug világképébe, mely szerint itt minden fantasztikus, nagyszerű, lenyűgöző, akkor már a helyi média sem áll majd a fantasztikus nemzetközi karrier útjába. Eltekintve persze attól az apróságtól, hogy egy szó sem igaz belőle.
A Louvre-nek, a világ egyik legnagyobb művészeti gyűjteményével rendelkező múzeumnak a neve, akár Pavlov kutyájánál a nyálelválasztást, azonnal beindítja gyanútlan újságolvasónál az asszociációt: itt csak a legnagyobbak szerepelhetnek, kezdve Leonardo da Vincitől Vincent van Goghig. Közel félmillió műalkotás, hatvanezer négyzetméteren. A Szamothrakéi Niké, a Mona Lisa, az Írnok Egyiptomból, a Méloszi Aphrodité szobra mellett kiállítani több, mint amiről egy képzőművész álmodhat.
Csakhogy – amint ezt fentebb említettük – ez csupán durva csúsztatás: inkább hazugság, s ezt a helyi média – legutoljára a Somogyi-Sonline néhány napja – rendszeresen elköveti Albert Lászlóval kapcsolatban, akiről évek óta úgy írnak, mint a Louvre visszatérő, „meghívott” kiállítójáról. Ráadásul még idekeverik szentségtörő módon Rippl-Rónai nevét is, hogy az olvasónak végképp az legyen az érzése: valami fantasztikusan nagy dolognak lehetünk tanúi.
Két éve, 2014-ben még ilyen bombasztikus címmel harangozták be Albert Lászlót, s ő nem tiltakozott. Az idén már “csak” Caroussel du Louvre volt Párizzsal, Adyval és Rippl-Rónaival. Le vagyunk nyűgözve.
Nos, eláruljuk: Albert László soha nem állított ki a Louvre-ben, és szerintünk nem is fog, bár ez az írás sem az ő személyével nem kíván behatóbban foglalkozni, sem munkásságát nem óhajtanánk kritikai vizsgálat tárgyává tenni. Csupán pontosítanánk néhány tényt, hangsúlyozzuk: tényt annak érdekében, hogy az érdeklődők tisztábban láthassanak, és, hogy megmutassuk néhány ellendrukkerünknek, hogy ki is az, aki félinformációk alapján ír újságot.
Rövid és egyszerű a magyarázat: van a Louvre-nál, ahogyan a modern múzeumok közelében általában lenni szokott egy pláza, a Caroussel du Louvre. Kétségkívül flancos temploma a fogyasztásnak, van itt az Apple Store-tól a márkás illatszerekig és butikokig minden, és éppen a híres üvegpiramis, a Pyramide alatt elterülő részén a térnek. Nos, a pláza pedig plázaszerűen működik, nyilvánvalóan kihasználnak minden üzleti lehetőséget a profitjuk növelésére, amellyel éppúgy nincsen semmi gond, mint Albert Lászlónak, ennek az élelmes kaposvári fiatalembernek a tevékenységével.
Mindenki abból él, amiből és ahogyan akar, s még azzal sincs gond, ha valaki egy kicsit jobb színben akar feltűnni a nyilvánosság előtt. A baj azzal van, ha ez az igyekezet átlépi az igazmondás határait, különösen, ha ezt a nyilvánosság, a közösség tájékoztatására szolgáló ún. médiumok aktív segítségével teszi, különösen, hogy közülük egynémely qrva büszke arra, hogy ő aztán mértékadó, hiteles, és értékalapú. Ja.
Albert Lászlót ugyanis baromira nem hívták meg sehová,
csupán, mint sok más amatőr piktor, befizetett kilencszáz eurót egy „Art shopping” elnevezésű, történetesen a Caroussel du Louvre plázában megrendezett képzőművészeti vásárra. Ráadásul még csak nem is egy külföldi vagy hazai galéria támogatásával, hanem, amint a kiállítók névsorában látható, egyénileg.
Egy galéria ugyanis némiképp garancia volna a színvonalra, hisz a tulajdonosnak érdeke, hogy a kortárs képzőművészetet igényes módon képviselje.
Miután ezeken a vásárokon nincs zsűri, ide bárki elvihet bármit, legfeljebb begyűjt néhány szánakozó pillantást, ahogyan a pár éve még divatos „expókon” – emlékszünk még? Kapos Expo, stb. – bárki ott lehetett, aki megfizette a helypénzt. Ez nagyjából ennyi.
Art és shopping, no meg a részvételi díjak: ha fizetsz, meghívnak
A Mecenavie nevű közvetítő oldalán található árak szerint öt négyzetméternyi kiállító felület (2×2.5 m) kerül négy napra kilencszáz euróba, közel háromszázezer forintba. Amennyire sejtjük egy korábbi, szintén a Somogyiban megjelent cikkből, Albert „szponzora” egy közismert kaposvári szobafestő-mázoló vállalkozó, akinek, mint a cikk is utal rá, dolgozik a művész. Ezt persze nagyon meg kell becsülni, hiszen
ma olyan kevesen dolgoznak a szakmájukban.
Azon, hogy Albert László nem szerepelt mondjuk a Velencei Biennálén, a Documentán, vagy éppen a Manifestán, nem csodálkozunk. Ezek ugyanis, a Somogyi-cikk által sugalmazottal szemben valóban a nemzetközi kortárs képzőművészet legjelentősebb nemzetközi seregszemléi. Az Art Shopping még Franciaországban sem tartozik a jegyzettek közé: amolyan „egy a százból” plaza-festményvásár, csak a flancosabbak közül való. Ez abból is látható, hogy a hatvan legjelentősebb kortárs magyar képzőművész közül egy sem vett részt rajta.
Ezzel szemben nagy részük ott volt azon a magyar Art Market Budapesten, amelyről pedig Albert László hiányzott. Igaz, hogy itt kivétel nélkül kortárs művészeket felkaroló galériák vesznek részt, Budapesttől Dél-Koreáig, Berlintől Namíbiáig. A 120 ezer látogató is több egy kicsit, mint a Louvre-plazában (28 ezer), és a résztvevők is nevesebbek.
Albert László-interjúrészlet a Hetek c. Hit Gyülekezete hetilapban, 2013-ból. Javasoljuk, hogy valami egészen kicsit fessen, s azt talán a fogtömése helyén be tudja csempészni egy látogatás alkalmával.
A legkínosabb pedig ez a „meghívás-duma”: aki már életében legalább egyszer regisztrált egy oldalra, netán vett, vagy befizetett valamit, az tudja ettől kezdve, amíg le nem iratkozik, folyamatosan kapja a „meghívóleveleket”. Nyilván Albert Lászlót is, miután már nem először vesz részt a pláza-festményvásáron, szeretettel várják – no nem is annyira őt, mint inkább a kilencszáz euróját.
A Csiky bukása, szétszórattatása, a kaposvári színészképzésnek, mint az egyik legizgalmasabb magyar színházi műhelykísérletnek Vidnyánszky Attila és Eperjes Károly keze által való tönkretétele, a Somogy folyóirat pártszócsővé züllesztése után szóvá kell tennünk az egykor szebb napokat látott kaposvári képzőművészeti élet hanyatlását is, melynek ez a történet is ékes példája. No nem Albert László miatt: ő abból és úgy él, ahogyan tetszik neki, de a helyi média ily mértékű lezüllésére nincs mentség.
Most csupán a legendás Dunántúli Tárlatot említenénk a sokszínű, gazdag és pezsgő egykori világból, ahol nem születhetett volna lelkendező cikk(sorozat) valakiről, aki egyetlen magyar kortárs képzőművészeti kiállításon sem szerepelt, aki csupán színes történeteket tud mesélni arról, hogy távoli országokban mekkora sikereket arattak zsűrit nem látott képei.
Ma a kaposvári képzőművészetet leginkább az a Fő utcára kifeszített drótkerítés jellemzi, amelyre a következő alkalommal remélhetőleg alul-fölül a pengésdrót is felkerül (bár lenne ennyi öniróniájuk – ezeknek?), és amelyre a „Festők városa” giccsbazár idején boldog-boldogtalan felaggathatja a mázolmányait.
Kérdés persze, hogy ilyen esetben a még működő kaposvári művészek, művészettörténészek vajon miért nem kérik ki maguknak ezt a kissé blaszfém, provokatív, alig burkolt reklámakciót…
Egy Cey-Bert Róbert Gyula nevű korábbi esetünk jut eszünkbe minderről. Csak nehogy Albert Lászlóról is kiderüljön, hogy harcolt a Corvin közben.
H. I.
Szóljon hozzá a KAPOS-T Facebook-oldalán!
Helyreigazítás:
Cikkünkben tévesen állítottuk, hogy Albert László „egyetlen magyar kortárs képzőművészeti kiállításon sem szerepelt”. Egy alkalommal, 2012. szeptember 5-től december 9-ig Az újrafestett valóság című, a Magyar Nemzeti Galériában rendezett kiállításon vett részt, mely fogyatékkal élő és ép képzőművészek közös tárlata volt a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete rendezésében.
A tévedésért az érintettől és az olvasóktól elnézést kérünk. (H. I.)
