Kaposváron végleg beköszöntöttek az ötvenes évek
A legkevésbé az volt a meglepő a tegnapi napban, ahogyan a kaposvári közgyűlés fideszes képviselői viselkedtek: lesunyt fejjel, olykor gyűlöletteli pillantásokat vetve az amúgy valóban hangos karzatra, fegyelmezetten teljesítették a polgármester parancsát: meg kell szavazni, nincs mese. Senki nem tudja, miért jó ez Kaposvárnak, legfeljebb arról lehetnek sejtéseink, hogy miért jó ez személyesen Szita Károlynak. Ötven munkahely és némi elenyésző kis iparűzési adóbevétel kedvéért a nyakába veszi a város lényegében Magyarország teljes, egy év alatt képződő gumihulladékát, harmincezer tonnát. Az azonban jól látszott, hogy milyen vékonyka a pökhendi magabiztosság alkotta máz: Szita Károly és a fideszes többség tegnap, a karzattal, a spontán civil felháborodással szemben rendesen megrogyott.
A tegnapi közgyűlésen négy dologról győződhettünk meg: Szita elszánt nyomulása mögött valami titok, valami rosszhiszeműség lappang, nem véletlenül akarja ilyen brutális gyorsasággal keresztülverni szándékát. A Homatech igazgatója és meghívott professzor szánalmas brosúraszöveg-makogása viszont semmi mást nem tükrözött, mint azt, hogy maguk sincsenek meggyőződve igazukról.
A közgyűlés fideszes képviselői gerincetörött, megalázott nyomorultak gyülekezetének tűntek, viszont az – egyelőre példásan – összefogó ellenzék megmutatott valamit abból, amit politizálásnak neveznénk: gyorsan reagáltak, felülemelkedtek a nézetkülönbségeken, nem erőltették rá a többiekre saját akaratukat, és nem próbáltak primer politikai hasznot kicsikarni a fellépésből. Emellett profi módon nyilatkoztak a médiának. A „hogyan továbbról” – tudomásunk szerint – még nincs döntés, de mindenképpen folytatni akarják a harcot, valószínűleg aláírásgyűjtés következik.
A sajtóvisszhang is nagyjából borítékolható volt, üdítően korrekt Hír-Tv-s tudósítással. Az viszont szégyenletes, hogy a dél-dunántúli emberrel, a pécsi Ungár Tamással felvértezett Népszabadság eddig egy árva szóval sem számolt be az eseményről. Ehhez persze nem árt tudni, hogy Szita és Ungár közt hosszú évek óta feltűnően, mondhatni gyanúsan jó a kapcsolat, s az is e képbe illik, hogy a mostanában „testvérlapként” aposztrofált Somogyi Hírlap tudósítását sem vették át. (A Fidesz-közeli médiamonopólium, a Mediaworks a gazdája mindkét lapnak.) Hasonló tünetről árulkodik a sokszor afféle álellenzékiként viselkedő ATV távolmaradása is.
Közgyűlési demokrácia a karzatról. Messziről nézvést még megvolna…
A Kapos Tv, Kaposvár Most és a kapcsolt részeik beszámolóiról szólni sem érdemes: a fantáziadús „zöld utat kapott” (zöld, értik ugye, hehe) zsurnálfordulattal kezdték, mintha a nándorfehérvári győzelemről szólnának, számukra a megjelent polgárok „ellenzéki szimpatizánsok” voltak, akik „trágár bekiabálásokkal zavarták meg az ülést”.
Egyem a szegény kis érzékeny lelküket. Emlékszik még valaki a 2006-2010 közti időszakra? Kik voltak, akik hónapokig táboroztak a budapesti Kossuth téren, s akik után három méter mélyen ki kellett cserélni a talajt? És azok, akik 2006-ban Kaposváron kormánypárti képviselők házához mentek ordítozni, fenyegetőzni, kerítést rázni, lincshangulatot teremtve?
A Somogyinak amúgy a szokásos „álkorrekt” tudósításra futotta, melyből csak a lényeg nem derült ki: az, hogy nyilvánvaló politikai okokból kellett tébolyodott gyorsasággal keresztülverni ezt a tervet Kaposvár közvéleményén, s az sem, hogy mekkora szellemi különbség volt a felkészült, érdemi ellenvetéseket, valódi vitát és javaslatokat megfogalmazó ellenzéki képviselők (megérdemlik, hogy leírjuk a nevüket: Felder Frigyes (LMP), Kiss Tamás (Jobbik), Kováts Imre (MSZP-Együtt-DK), Miháldinecz Gábor (Jobbik) és Pintér Attila (MSZP-Együtt-DK)), és a szó szerint óvodás szintű bárgyúságokat hangoztató fideszesek között.
Fikusz Kukisz színre lép
Aki ott volt, láthatta: nem túlzás kijelenteni, hogy a 12 tagú Fidesz-frakció IQ-hányadosa összeadva legalább egy kategóriával elmarad az öt ellenzéki képviselőétől. Előre leírt hozzászólásokat olvastak fel, pontosabban makogtak el. Fő érvük az volt, hogy „így legalább majd nem az erdőszélen bomlanak le a használt autógumik, hanem újrahasznosulnak”. Sejtelmünk sincs, hogy „ezek” hol, milyen megrekedt világban élnek: évtizedek óta az a szokás, hogy a használt gumit a gumis a cserénél átveszi (egy időben benzinkutakon is), s ez benne van a szolgáltatás árában. És persze ugyanúgy, évtizedek óta, éppen az adott kor színvonalán újrahasznosították. Az erdőszélen esetlegesen eldobált gumik annyi összefüggésben vannak a Kaposváron létesítendő üzemmel, mint bármilyen más, ott eldobott szemét.
Ez volna egy magyarázat? Tessék mondani: az a tény, hogy szerte az országban pusztulnak el időnként állatok, indokolná azt, hogy Magyarország minden dögkútját Kaposvárra telepítsék? Miért nekünk kell a nyakunkba venni az ország hulladékát? Az erdőszélen hagyott abroncsokkal példálózó fideszesek helyett Szita jobban járt volna, ha tizenkét fikuszt telepít a városháza dísztermébe: százszor jobban mutatnának, és, ha van egy kis huzat, ugyanilyen lelkesen tudnak bólogatni.
A kádári titkosrendőrség (melynek a kaposvári polgármester is dolgozott) lesifotója a demokratikus ellenzék tagjairól. Kaposváron visszatértek a régi szép idők: újra titokban fényképezik a ellenzéket.
„Színháznak” és „cirkusznak” nevezték az ellenzéki fellépést azok, akiknek legtöbbje évtizede asszisztál ahhoz a politikai bohóctréfához, amit az egykori állampárt erőszakszervezetének részese, egy III/II-es besúgó művel Kaposvár polgáraival „demokratikus közélet” címén. Kaposváron dühöng a cinizmus, a képmutatás, a más véleményen lévők eltaposása, üldözése, az „urambátyám” feudális viszonyok, a lopás mind a százharminchárom neme, a sajtótisztességtelenség.
Mindez most megmutatkozott a maga brutális és undorító valóságában: még a bulvár-szemétledobó legaljáról híreket kotorászó, „fiatalosan” viháncoló fostalicska, a 74nullanulla, (leginkább duplanulla) is beszállt videójával a dezinformációba: idős, tájékozatlan arra járókat állítottak meg, hogy úgy tűnjön: fogalmuk sincs az embereknek, mi ellen tiltakoznak.
Arra is szolgálhatunk egy sajátos példával, hogy mit is jelent a megszerzett állampárti rutin a gyakorlatban: közismert, hogy a hetvenes-nyolcvanas években a titkosrendőrség, melynek Szita Károly is szolgált, titokban fotózta az ellenzék tagjait összejöveteleken, tüntetéseken (l. fenti képünket). Tegnap valami hasonló történt: Szekeres Alán, a városháza sajtóügyekkel foglalkozó „nemtudjukpontosankijemije” feljött a karzatra, és, mintha csak a teremőrrel beszélgetne, titokban az ott lévőkre irányítva fényképezőgépét, kattintgatott, jó sokáig.
Jók lesznek még azok a képek valamire. Csak, hogy teljes legyen az érzés: visszatértek az állampárti idők.
H. I.
