Hovatovább azt tanácsolnánk Habony Árpád helybéli alteregója helyében fideszes kuncsaftjainknak, hogy legközelebbi rendezvényükön próbáljanak meg teljes csendben maradni. Van ez a némajátéknak nevezett műfaj, amelyben pl. Hamlet eljátszatta a vándorszínészekkel apja meggyilkoltatását, uccu, neki. Kínosabb, röhejesebb ugyanis már az sem lehetne, ha Jakó Gergely, Mátrai Márta és a többiek valami pantomimszerű performansz keretében ünnepelték volna meg a megyenapot, ha már rágörcsöltek, és beszédes taglejtésekkel, tánclépésekkel fejezték volna ki emelkedettségüket, adták volna át a kitüntetéseket az alkalomhoz illően pipiskedő kiválasztottaknak. A jelenlévők jól szórakoztak volna, a megye közvéleménye pedig nem kényszerül szembenézni azzal, hogy választott politikusainak helyzetértékelése leginkább egy végstádiumú Alzheimer-kóros autistáéra emlékeztet.
„A felelősségvállalásnak és az egyenes beszédnek tehát most van itt az ideje.” fogalmazott Jakó, s csak azért ezzel kezdjük, mert a kormány- és párthű sajtó is ezt találta kiemelésre méltónak. Értjük ám, hol a hangsúly, a „moston”: következésképp Gelencsér Attila idejében sumákolás és a mellébeszélés volt a fő tevékenység. Igaz, hogy abban is aktívan részt tetszett venni, mint alelnök, de oda se neki. Legalább mindezt autentikus személytől tudjuk. Persze, hogy mitől lenne most inkább, mint bármikor, azzal adós maradt az elnök úr: évszakok, korszakok változnak, ahogyan a hatalmi viszonyok is, de a becsületes embert általában arról ismerni meg, hogy felelősséget vállal dolgokért, és egyenesen beszél.
Megyei politikusok kedvenc olvasmánya, közvetlenül az Ablak-Zsiráf után
Persze, ha az egyenes beszéd alatt azokat a kétségbeejtő sületlenségeket érti, amelyeket ünnepi beszédében összehordott, lehet, hogy inkább alakoskodnia kéne kicsit. Agyzsibbasztó okfejtés jön, jól tessék megkapaszkodni: „új feladatként a Szent István által elképzelt, határozott, a somogyi emberek jövőjéért tenni képes megyének kell felváltania az intézményfenntartást”. Tehát az új direktíva: az intézményfenntartás a múlté, idegen a megyétől. Igaz, hogy ezer éve sem közoktatás, sem közegészségügy, s más, intézményi formában fenntartható közszolgáltatás sem volt, így szent királyunk nem is tudott arról fogalmat alkotni. A „kisjakónak”, Koppány harka kései utódjának viszont az éppen aktuális Fidesz-bakugráshoz kell ideológiát gyártani. Elvették az intézményeket? No, há’iszen Szent István korában sem voltak! Ahogy EU-s területfejlesztés sem volt akkoriban, b@zmeg. Csúcsmondat: „a feladatokon keresztül megtervezett jövőkép viszont a boldogulás első lépcsőfoka lehet.”
Persze nem hagyhatta ki az „elnyomatás éveit” sem: a megye volt a megtartó a „diktatúra évtizedeiben” is. Nem, mintha egyetlen porcikánk is visszakívánná azokat az időket, de főleg azoknak, akik még nem éltek ekkor: soha nem volt olyan erős, annyi jogosítvánnyal, pénzzel, vagyonnal és intézménnyel ellátott a megye, mint a Kádár-rendszerben. Akkor volt a csúcs, de még néhány éve is negyvennél több intézménye, sokezer alkalmazottja, hatalmas vagyona, és – a kórház nélkül – húszmilliárdos költségvetése volt a megyei közgyűlésnek. Most ennek egy századrésze: kétszáz millió, és kábé huszonhat alkalmazott: sofőrök, titkárnők, tányérnyalók.
Ne feledjük: az, hogy „megyei” a neve a kórháznak, vagy a különböző hivataloknak, nem jelenti, hogy a Jakó-féle sóbiznisz alá tartoznának – kivétel nélkül mind közvetlenül minisztériumi irányításúak. A Somogy Megyei Közgyűlésnek csak egy retkes, lábszagú kis „megyei” tévéje van, melyről épp nemrég említette Jakó, hogy „át kell alakulnia”: egy új, Kresz László mellé kinevezendő vezetőről beszélt, akinek a „pályázatokban lesz feladata”. Magyarul: nem bízik a Gelencsér által kinevezett régi vezetőben, és pénz is kéne. Ilyen volna az egyenes beszéd.
Jakó persze megint előhozakodott a szerinte 57 milliárdnyi EU-s területfejlesztési pénzzel, amit a következő években kap a megye. Ez pedig azért nem érdemel még ennyi szót sem, mert nemrég maga ismerte el: a közgyűlésnek semmiféle érdemi beleszólása nem lesz a pénzek elosztásába, az a legutolsó fillérig közvetlenül a Miniszterelnökség hatásköre.
Írásunkat kivételesen nem politikusok képeivel, hanem a fő kitüntetett, Cey-Bert Róbert Gyula weboldaláról származó, roppant tanulságos screenekkel gazdagítanánk
Hangsúlyozzuk ki még egyszer: mindezt egyedül és kizárólag a Fidesz művelte a megyékkel az elmúlt években. Szánalmas, ahogyan a fideszes politikusok megpróbálják mindezt elhazudni, és kínjukban a legnagyobb blődségeket hordják össze Szent Istvántól Koppányig és vissza.
Ahogyan pl. a díszvendég, Mátrai Márta háznagy-képviselőasszony: szerinte „voltak olyan időszakok, amikor tudatosan gyengítették a megyéket, melyek túlélték a felszámolási eljárást és a kiüresítési mozgalmakat”. A kiüresítő, felszámoló Fidesz képviselője vádol „másokat” – nyilván ezek a Trónok harcából ismert Mások – kiüresítéssel, felszámolással. És nem kezd lángolni nagy műgonddal feltornyozott frizurája…
A kitüntetésekkel sikerült feltenni azt a bizonyos koronát a ceremóniára, bár természetesen a Somogy Polgáraiért díjban részesültek közt számos érdemes személyt láttunk. S így még inkább zavaró, hogy annál viszont, aki a legnagyobb elismerést, a „Pro Comitatu Somogy” díjat és megyecímerrel díszített aranygyűrűt kapta – Cey-Bert Róbert Gyuláról van szó – a leginkább érezhető a politikai megfontolás.
Nincs szándékunkban nagyon elmélyülni Cey-Bert Róbert Gyula életművében, munkásságában, abban, hogy mennyire tekinthető tudósnak, írónak, kóklernek vagy egyszerű élet- és önmenedzselő művésznek – kis utánajárással, mely ma, az Internet világában már gyerekjáték – szerezhet információkat róla mindenki. Az például biztosnak tűnik, hogy a székesfehérvári Kodolányi Főiskola nem tartja számon sem oktatói, sem más munkakörben, legalábbis nagyon részletesnek és karbantartottnak tűnő honlapja szerint.
A Gasztronómiai Világszövetségnek nem volt Mexico Cityben kongresszusa – sem 1996-ban, sem máskor, s Cey-Bert úr elnökségéről sem tudnak
Amiről viszont Cey-Bert saját weboldalán számol be, rengeteg egyéb mellett, pl., hogy „1984-ben megválasztottak Bangkokban a Gasztronómiai Világtanács főtitkárává, 1996-ban pedig Mexikó városban a Gasztronómiai Világszövetség elnökévé választottak”, nos, arról annyit sikerült kideríteni, hogy az első szervezet, a „World Council of Gastronomy”, az interneten csak vele hozható kapcsolatba, tehát sehol máshol nem létezik. A másik, melyet angol nyelvű életrajzában már nem is említ, a Gasztronómiai Világszövetséget, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség útján – mivel ez a magyar tagszervezetük – WACS-ként, World Association of Chefs Societies néven tudtunk azonosítani, nekik – 1920-tól, jól dokumentált történetük szerint – 1996-ban Izraelben, Jeruzsálemben volt kongresszusuk, nem Mexico Cityben, és nem találtunk náluk Cey-Bert Róbert Gyula névre még utalást sem.
Bárhogy kerestük, nincs nyoma kiemelkedő nemzetközi sikereknek a “mélylélektani személyiségelemzés” területén (sem)
Az önéletrajzában említett „intézetek” gyaníthatóan saját alapításúak, miután az utolsó, „Cey-Bert Institute in Hungary, 1993-2000”, melynek „President”-je volt, biztosan az, székhelye a kies Bárdibükk. Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy Cey-Bert úr elsősorban mostanában megjelent „történelmi regényeinek”, ill. (szélső)jobboldali rendezvényeken és médiumokban rendszeresnek mondható fellépésének köszönheti a megye legmagasabb kitüntetését. Regényeiben „trilógiává” fésüli össze Attilát, Koppányt és a pozsonyi csatát, forradalminak nevezett elméletet gyárt arról, hogy Koppányt nem is végezték ki, hanem István legjobb szándéka ellenére Vecellin áldozatául esett. Művei egyszerűen azon, ma tucatjával megjelenő, Püski-Kairosz-féle kiadók által ontott bárgyú történelmi giccsek sorába tartoznak, melyek amatőr „kutatók” tudatlanságából, olykor hamisításaiból építkezve fabrikálnak nemzetiszínű kulimásszal leöntött, eladható terméket, amely minőségét tekintve semmivel sem különb a maga nemében, mint a legprimitívebb Való Világ vagy Győzike produkció. Ráadásul – s erre Cey-Bert honlapján a könyv promóciós szövegében is utal – aktuálpolitikai felhangja is van: a gonosz, kapzsi nyugati hatalmak ármánykodása okozta Magyarország minden baját kezdettől fogva. Áltörténelmi giccsbe oltott Bayer Zsolt és Bogár László.
Mindehhez pedig buzgón tercel a helyi média, kollektíve: íme, ennyit sikerült magából kiizzadni a jobboldali „értelmiségnek”. Amúgy némi mélylélektani kutatnivalót éppen lehetne találni magas köreikben.
Ahogy ez a Jakó-féle „egyenes beszéd” a somogyi emberek vérig sértése volt, a kitüntetés hasonlóképp azoknak a maguk posztján kiemelkedő teljesítményt nyújtó somogyi értelmiségieknek, alkotóknak, gyógyítóknak, építőknek, valódi egyetemi oktatóknak, vagy épp világgá üldözött színészeknek, rendezőknek, akik százszor jobban rászolgáltak egy ilyen elismerésre.
Persze ahhoz legalább ismerni kéne a munkásságukat.
H. I.
