„Valóság-show” Magyar-módra: Orwell elszégyellné magát
Néha nehéz eldönteni, hogy mi a kártékonyabb: a tudatos, aljas, jól felépített manipuláció, a „fake news”, amiről annyi szó esik manapság, vagy a jó szándékú, ám többnyire felületes és tudatlan ítélkezés. Úgy véljük, a kettő kombinációja a következő történet, amelyet szívesen elengedtünk volna „a sas nem kapkod legyek után” sóhajjal, ha nem jön velünk szembe – szó szerint – a megbántott igazságérzet a Fő utcán egy idős, egykori tanár-kolléganő képében, akit mélységesen felháborított a Magyar Nemzet nevet viselő, mostanában ellenzékinek számító újság cikke, melynek főhőse Merő Béla, a Táncsics Gimnázium egykori igazgatója. A nemrégiben megjelent kis cikk dr. Magyar Kálmán kaposvári régész-történész a Valóság c. folyóiratban közreadott „tanulmányán” alapul, s felteszi a kérdést, hogy jogosan van-e emléktáblája a gimnázium falán Merőnek, mikor az ötvenes-hatvanas években több esetben is „politikailag renitens diákok tanulását lehetetlenítette el, s esetenként börtönbe juttatásukban is részt vállalt”. És, minthogy a jó történetekben erkölcsi dilemma is van, írja mindezt olyasvalaki, akinek a III/III-as besúgói kartonjával van teli a világháló, egy másik spicli pedig arról lamentál, hogy ő, a polgármester intézkedik majd, „ha a vádak beigazolódnak”.
Az első ellentmondás: Merő Béla igazgató emléktábláját 2004-ben, tizenhárom éve helyezték el, tehát Magyar Kálmán malmai kissé lassan őrölnek. Az információk eredeti forrásáról, a Valóság című folyóiratról pedig nem árt tudni, hogy nem kisebb koponyák szerkesztik manapság a papíron a lapgazda Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) alapítása, 1958 óta egyfolytában a hatalom testhajlataiban tenyésző lapot, mint Tőkéczki László, Orbán Viktor főideológusa, vagy Bogár László, a háttérhatalmak és világösszeesküvések nagy ismerője.
Röviden tipikus fideszes szellemi emésztőgödör.
Merő Béla emléktáblája – kis helyesírási hibával – a Táncsics Gimnázium falán. Kérdés az is, hogy van-e törvényes lehetősége Kaposvár polgármesterének a már nem önkormányzati intézménynek számító iskola területén intézkedni.
Itt jelent meg a 2016. 10. számban Magyar Kálmán: „Dokumentumok a somogyi diákokat ért iskolai és rendőrségi megtorlásokról az 1956-os szabadságharc miatt” című szöveg, melyet a cím nyelvi borzasztósága mellett szerzője a minimálisan elvárható szerénységet sem tanúsítva „tanulmánynak” nevez, s mely épp dokumentumokra támaszkodik a legkevésbé. Többnyire az érintettekkel történő, lényegében ellenőrzés és forráskritika nélküli emailváltások sora, melyből aztán Magyar kierőszakolja az aktuális koncepciót, nyilvánvaló politikai célzattal:
el kell távolítani Merő Béla egykori igazgató emléktábláját a Táncsics Gimnázium faláról.
Ehhez azonban nyilván kevés lett volna a kutya által sem olvasott Valóság, így kicsit „megsegítették” az ügyet: a Magyar Nemzet közölte az amúgy is végtelenül zagyva szöveg még inkább lebutított változatát.
Három egykori táncsicsos diák valóban megrázó története az alap: Magyar Kálmán Varjú László egykori elítéltet keresi meg elsőként, akinek felemlegeti Bertók László költő 1955-ös esetét, akit letartóztattak és elítéltek egy Rákosi-ellenes verséért. Csakhogy Bertók Csurgón érettségizett, és sem ehhez az ügyhöz nem volt semmi köze, sem máséhoz, de a koncepcióhoz nyilván jó belépőnek tűnt.
A Magyar Nemzet cikkének címfeje. A képnek persze semmi köze a történethez: hajánál fogva kellett iderángatni Rákosit, a ÁVH-t, és lényegében mindenkit, hogy összeálljon a koncepció.
Varjú László röplapokat terjesztett 1955-ben Igalban, ezért tartóztatták le. A tárgyalásán tanúként hallgatták ki Merő Béla igazgatót, aki Varjú szerint ellene vallott: „vallásos, templomba járó, és demokratikus államrendszerünk iránt ellenséges beállítottságú egyén…” Varjú és társa két és fél év börtönt kaptak.
Gondoljunk bele: vajon 1955-ben, a Rákosi-féle visszarendeződés évében az állítólag külföldről léggömbökön Magyarországra juttatott ellenséges röplapok terjesztésén tetten ért fiatalok elítélésében mennyi szerepe volt az igazgató vallomásának? Milyen választási lehetősége volt Merő Bélának, mikor az ügyész elé tette a papírt?
Merő Béla kommunista volt, pontosabban párttag, ahogy azidőtájt nyolcszázezer másik magyar. Hogy meggyőződésből-e, vagy karrier-, netán anyagi megfontolásból, fogalmam sincs. Nem is lehetett volna másként igazgató. Futó ismeretségünk, és a kollégák történetei alapján – már nyugdíjas volt, mikor kezdő tanárként a Táncsicsba kerültem – csupán annyit tudok róla, hogy kemény, sőt rabiátus ember volt, aki gyakran ordította le beosztottai és az útjába kerülő diákok fejét.
Megszállott munkamániás, magától és kollégáitól szó szerint a maximumot követelő vezető.
Merő Béla. A Valóságban megjelentek nem támasztják alá, hogy bárkit is börtönbe juttatott volna.
És persze azt is tudjuk róla, hogy kiváló tanári kart épített, ahol régi nagyságok, mint Borka Géza, Nádasdi József, Kling Ádám, Mátrai Tibor, Pap Antal, Vályi Armand, Krasznai Lajos, Miklós Endre, Kontra József, Matuszka József taníthattak, és nem volt kérdés, hogy pl. Szíjjártó István, akitől a kommunista eszme világéletében távol állt, tagja lehetett a tantestületnek.
Miklós Endre így fogalmaz az 1987-es jubileumi emlékkönyvben: „az iskola nagy és neves igazgatói közé sorolható Merő Béla. … Munkássága idején az iskola kiemelkedő eredményeket ért el, és az iskola … újból országos hírű lett.”
Azt viszont kizártnak tartjuk, hogy 1955-ben egy ellenséges röplapok terjesztésén tetten ért diákért kiállni célravezető lett volna.
Magyar Kálmán következő példája még abszurdabb: Károlyi Menyhért csak két évig járt a Táncsicsba, mert 1964-ben osztályfőnöke, Szili Ferenc javaslatára átiratkozott a Munkácsyba. Itt, az egyik földrajzórán, a Munkácsy (!) Gimnázium párttitkára előtt tett egy kijelentést Kádárról és Hruscsovról, amely miatt feljelentették a rendőrségen.
Persze arról is, ami a Munkácsyban történt, nyilván Merő Béla tehet.
A harmadik ügy: Kovács Géza 1965-ben, ’56 tizedik évfordulóján tett ki az osztálya faliújságjára egy írást, amelyben a forradalomban résztvevőket hősöknek nevezi. Ezért az iskola vezetése (Merő) feljelentést tett. A fiú ellen eljárás folyt, otthonában házkutatás is volt, de végül nem került bíróság elé, viszont továbbtanulását nem javasolták.
Merő Béla, az iskola vezetése, vagy épp az akkor már párttitkár Kiss Zoltán joggal tekinthette ezt akár provokációnak, és gondolhatta úgy: ha nem tesznek feljelentést, valaki más megteszi. Pl. a tanári karban közismerten ott lévő besúgó(k). És akkor ők is szorulnak. Aki ezt nem képes belátni, nos, az valószínűleg nem élt azokban az években.
Sebaj kispajtások, már itt a nyakunkon a következő Rákosi-korszak: majd megtudjátok.
És tádámmm: összesen ennyit sikerült Merő Bélának a fejére olvasni.
Magyar Kálmánról ennyit tart nyilván az Internet néven ismert világóceán. Évek óta kering a dokumentum a neten, ő csupán annyit tudott róla mondani, hogy illegálisan került ki a levéltárból. És e karton erkölcsi magasából lehet kommunistázni…
És ebből a koncepciózus kásahalmazból rittyentett az állítólag „független” Magyar Nemzet (pfujj: meg kéne nekik tiltani, hogy bitorolják ezt a nevet) egy Merő Bélát szörnyetegnek, kommunista pribéknek, ártatlan diákok hóhérának beállító agymenést.
A surmó „nemzetes” parasztja ráadásul odáig süllyed, hogy Merőt Johan Bélához, a fasiszta Sztójay-kormány államtitkárához hasonlítja, aki részt vett a harmadik zsidótörvény kidolgozásában. Erre már tényleg nincsenek szavak.
És akkor talán vessünk egy pillantást a szerzőre, Magyar Kálmánra. Úgy tartják, egy kép többet mond ezer szónál, íme:
Igen, ő Magyar Kálmán, a Rippl-Rónai múzeum régésze, önjelölt történész, az amúgy hírhedt besúgó „barguzini” Kiszely István nagy barátja, és hát neki is van egy egészen aprócska 6-os karton a múltjában. A múltban, amelynek állítólag nagy szakértője. És jól nézzük meg a kiállítás dátumát: 1988. november, erősen a szezon vége.
Ebben az időben már csak a nagyon hülyéket vagy a nagyon sárosakat lehetett beszervezni.
A részletekből, ráírt adatokból, aláírásokból szakértőnk szerint valószínű, hogy hiteles a cucc. Mondhatnánk, Magyar Kálmán „tanulmányában” egyetlen igazi dokumentummal sem találkoztunk, nos, ez viszont valószínűleg az.
Annál is inkább, mert delikvensünknek egy másik, általa elkövetett Valóság-irományban csupán annyi mondanivalója van a róla szóló szépséges papírról, hogy az „törvénytelenül került ki a Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárából”. Egy szóval sem állítja, hogy hamis, persze szerintünk sem volt olyan jelentékeny figura a helyi közéletben Magyar Kálmán, hogy bárkinek eszébe jusson hatos kartont hamisítani róla.
1990-ben a Somogyi Keresztény Koalíció jelöltje volt, néhány hónapig a Kereszténydemokrata Néppárt megyei társelnöke, míg ki nem lépett, aztán fel is hagyott a politikával. Visszatért szakterületéhez…
Szita Károly akaszt. A kommunizmus áldozatainak pedig éghet az arcuk a szégyentől – a tettesek helyett. Kép a városháza honlapjáról.
És persze a másik jómadár: a Magyar Nemzet-szerző, Pethő Tibor (ez nem a korábbi főszerkesztő, talán valami leszármazott) még alákérdez egy szaftosat – na, kinek? – Szita Károly kaposvári polgármesternek, miután az emléktábla létjogosultságát firtató kérdésére sem a korábbi, Mihályfalvi László, sem a jelenlegi igazgató, Reőthy Ferenc nem válaszolt. („Lapítani, próbálj meg lapítani… aktualizálhatnánk az örökzöld Hofi-dalt.)
Szita viszont vette a lapot: „… ha a vádak bebizonyosodnak … a polgármesteri hivatal természetesen intézkedik az emléktábla ügyében”.
Igen? No, és ki, mit bizonyít be? Netán feláll egy grémium? Egy Merő-bizottság?
És tessék mondani: lehet más is benne, vagy csak az, akinek van tagságija? Már erre a bizonyos hatos kartonra gondolunk, tudják, amin be tetszettek szervezve lenni azért, hogy kommunista állambiztonság felé kellő hatékonysággal tudjanak jelentéseket tenni ember- és polgártársaik lejáratása, ellehetetlenítése, tönkretétele céljából. Amivel most Merő Bélát vádolják, aki nyilván nem volt szent, viszont olyan véglény sem, mint aki eladta a lelkét.
Az ordenáré, pimasz cinizmus tényleg nem ismer határokat. És persze a dilettáns, tudatlan, pökhendi surmóság sem – magyarnemzetes uraimékra gondolunk – akik csak úgy lazán, első olvasatra kiosztják, kinek melyik sarokba kell állnia.
„A tudatlanság erő” szól az orwelli tanítás. Néha hátborzongató meglátni, mennyire igaz.
H. I.
Kapcsolódó dosszié: Krakus Péter aktája: tégla a falban, mindörökké
