Kezdődik a kampány. Azt írja az újság, Kaposváron sem lesz meglepetés. Hogy pontosak legyünk, ezt a Népszabadságban Ungár Tamás írja, a közismert Szita-rajongó, aztán ezt veszi át az Index kényelmi okokból, és így görög végig a restségből szőtt semmi a teljes médián. Ők, a Századvég s persze mindenki tudja, hogy mit neveznek „önbeteljesítő jóslatnak”: ha a médiumok elégszer elismétlik, hogy itt bizony senki másnak nincs esélye, itt labdába nem rúg más, akkor a szavazókban felerősödik az „erősebbhez húzás” szándéka. Márpedig ismételgető papagájokban nincs hiány, csak némi madáreledel kell hozzá.
A Népszabadságot citálja a Kaposvár Most is, abban a tegnap megjelent nagyinterjúban, amely a meglepetés erejével hat a szokásos, innen-onnan összelopkodott bulvárhírek és a weboldalhoz csapódott ezoterikus eszelősök napi agymenései között. A Kaposvár Mostnak sikerült mikrofonvégre kapnia egy nagyágyút, egy igazi, hamisítatlan, tőtől metszett politológust, Návai Zoltánt, akinek a szakértelme nélkül most árván és hülyén állnánk a ránk zúduló információözönben.
Návai politológusi mivoltáról azért, mielőtt állításait sorra vennénk, ejtsünk egy-két szót: szerintünk az nevezhető a szó valódi értelmében pl. csataképfestőnek vagy balett-táncosnak, aki csataképeket fest, vagy a színpadon az adott műfajban táncol. Politológusnak pedig az nevezhető, aki publikál, akinek a politológia tudományában jártasságot szerezve, volt/van némi mondanivalója a világ adott szeletével kapcsolatban. Nos, ha az eddigiekben a hasznosságát naponta bizonyító Google keresőhöz fordulunk, kiderül, hogy a más területeken bizonyára kiváló Návai Zoltánnak – nem tévedés – egyetlen, árva, nyomorult, szemenszedett, retkes, ótvaros publikációja, cikke, hozzászólása sincs politológiai témában. Sehol.
Klasszikus politológus-póz: felsőtest kicsit megdől, négy ujjal decensen megtámasztjuk a boltozatos, tudástól feszülő buksit, előttünk a politológusok bibliája, Bruce I. Newman: A politika tömegmarketingje
Nem soványka, nem hiányos, nem harmatos, hanem nincsen. Nevére kevesebb, mint harminc találatot dob ki a kereső, melyek többsége pl. az említett cikk ismétlése, vagy éppen az az egyébként a kaposvári médiavilágban jártasaknak ismerős jelenség, hogy ezt a – valószínűleg politológia szakot végzett – urat négyévenként egyszer valamelyik kaposvári médium előszedi, és megkérdezik a választási esélyekről. Ő örvendezik egy sort Szita Károlynak és a Fidesznek, aztán négy évre visszaköltözik a fogasra, ahonnan leakasztották. Hogy a politológusi imázshoz esetleg jól jönne egy-két tanulmány, publikáció, cikk hébe-hóba – ugyan. Návai másik „szakterületén”, a grafológiában is pont ilyen gondolatgazdag: azon az állításon kívül, hogy ő politológus, ill. grafológus, semmi nem fűződik a nevéhez.
Szegény Török Gábor, szegény Lakner Zoltán, szegény Kéri László és a többiek! Írják sorban a cikkeket, a tanulmányokat, a könyveket, aztán mire a nagy erőlködés. Kaposváron úgy lesz valaki politológus, hogy kinevezi magát.
Valójában a szöveggel, a kérdésekkel ezek után kár is érdemben foglalkozni, mert színvonaluk a fentebb mondottakból egyenesen következik. Csak a rend kedvéért tesszük: az már idézett „Szita úgyis győzni fog” bevezető után Návai egy, eddigi munkásságához méltó, igazán magvas gondolattal folytatja: „A demokrácia már csak ilyen: ellenzéki pártok is indulnak, építkeznek, hátha egy későbbi időpontban jobban szerepelnek. Az ellenzéki pártok építkezése kicsit hasonló, mint Kőműves Kelemen története, akár egy balladát is lehetne belőle írni.” Minden szavát kőbe kéne vésni, hogy stílszerűek legyünk: tehát ilyen volna a demokrácia?
Nem Návai úr, nem ilyen a demokrácia: egy demokráciában nem vásárolunk közpénzből médiát, ahol aztán kizárólag az Önhöz hasonló pojácák kapnak lehetőséget dicshimnuszt lihegni a Főnökről, demokráciában nem rakjuk tele klientúránkkal a közintézményeket, a hivatalokat és a városi cégeket, demokráciában nem ugatjuk le és fojtjuk a szót az ellenzékbe a közgyűlésben, demokráciákban nem zárunk be politikai megfontolásból iskolákat, demokráciában nem fenyegetjük és zsaroljuk azt, aki szót mer emelni a 250%-kal megemelt építmény- és telekadó ellen, demokráciákban nem barmolunk szét kulturális intézményeket azért, hogy újabb senkiháziaknak legyen patinás, kényelmes belvárosi irodája… folytassam?
Návai nyilván azért nevezi ezt demokráciának, mert fogalma sincs arról, hogy valójában mi volna az. Hogy egy számára is érthető példát hozzak: arra, hogy egy indiai buszon hat férfi halálra erőszakolt egy fiatal lányt, gyalázatos, undorító cinizmus lenne azt mondani: „na igen, a többség akarata érvényesült”. És nyilván kényelmes kikandikálni kicsit a főnök letolt nadrágja mögül, és odamondogatni az ellenzéknek. Návai politológusi szótárában ismeretlen kifejezés a populizmus, biztosan hiányzott azon az órán. Rácsodálkozik a világra, és örvendezik azon, hogy milyen sikeres is egy populista politika, pedig az lenne a dolga, felelőssége, hogy megmutassa ezek súlyos következményeit a jövőre nézve. A rezsicsökkentés mögött már most ott sötétlik a brutális, ezermilliárdokban mérhető bukta, melyet még az unokáink is nyögni fognak. Az ellopott háromezer milliárdos magánnyugdíj-megtakarítás, a bank- és távközlési adók, a legalacsonyabb jövedelműek megadóztatása a gazdagok javára, a Mussolini és Ceaușescu uralmára emlékeztető stadionépítések – folytathatnánk a végtelenségig – mindebből Návainak csak az jön le, hogy milyen sikeres mindez.
Szerintünk is, Tomi, baromira jól tolod, három per kettő. Velejéig romlott, rohadt büdös diktatúra. Pirossal mi húztuk alá.
És neki ez a demokrácia. Persze Návai belecsempészi szövegébe az aktuális Fidesz-hazugságot is: szerinte „megoldották a devizahitelesek problémáját”. Rossz hírem van Návaikám, nem oldották meg. Hoztak még valamikor a ciklus elején egy, kizárólag a Fidesz-elitnek jó törvényt (végtörlesztés), aztán most, röpke négy év után előálltak valamivel, ami teljes egészében a bankok nyakába varrja az árfolyamkülönbözet miatti veszteséget. Senki nem tudja, hogy a több ezer milliárdos, kidolgozatlan intézkedés mondjuk nem omlasztja-e össze az egész rendszert, nem veti-e vissza (valószínűleg igen) a magyar versenyképességet a 65. helyről a nyolcvanadikra. Sőt az is elképzelhető, hogy majd csak az önkormányzati választások után derül ki, hogy nem is eszik azt a bizonyos kását olyan forrón – ahogy négy évig sem. Csak októberig kell ködösíteni az ügyben.
Nem érdemes az összes ostobaságot, csúsztatást, direkt hazugságot felsorolni. Csak még egyet, azt, ahol Návai és beszélgetőpartnere, S. Kovács Zoltán a „hiteles baloldal” után áhítozik. Aggódnak érte. Esetleg aggódhatnának előbb egy kicsit odahaza. Hogy mennyire hiteles a jobboldal, azt épp ők, kis duettjük testesíti meg mindennél árulkodóbban: tudatlanság, inkompetencia, cinizmus és újságírói tehetségtelenség az ok, ami miatt ezeknek az aggódó jó embereknek nincs más választásuk, mint bebújni a hatalom hátsójába.
A kaposvári jobboldal hitelességről pedig idézzünk egy ízig-vérig klasszikust, Deutsch Tamást, aki nemrég kedvenc felületén üzent Szita Károlynak.
A kaposvári közélet minden ellentmondására ebben a magvas bölcsességben rejlik a válasz.
H. I.
