Attila-isten ostoba: nem fellebbezett az egyetem, jogerősen győzött Csáki Judit
Ami persze „csupán” anyagi kárpótlást jelent, s nem azt, hogy helyreállítható az eredeti állapot: a volt tanszékvezető visszahelyezésével egy klasszikus „krétakör-szituáció” jönne létre, amelyben a vezetők villongását a semmiről nem tehető hallgatók szenvednék meg. A kaposvári színészképzés feltételrendszere, szellemisége az elmúlt három évben amúgy is gyökeresen megváltozott Vidnyánszky Attila porcelánbolti tevékenysége nyomán, s nyilván nem csak Csáki, hanem Mohácsi János, Réthly Attila, Jászay Tamás, Csapó Virág és mások visszahelyezése szükségeltetne. Ez viszont azért sem lehetséges, mert az illetők, s a többiek – kirajzván a szűkkeblű Kaposvári Egyetemről – sikeresebbek pályájukon, mint annakelőtte. Előző írásunkban tett ígéretünkhöz híven itt volna a vázlata annak, ami 2012 óta már a Vidnyánszky-korszak számláját terheli.
Mindezt semmiképpen sem a mégoly méltánylandó egyéni sérelmek, hanem a szerintünk egyedülálló, Kaposvár művészeti és kulturális életében meghatározó színészképzés szemszögéből. Mert ez volna, ill. volt a lényeg: politikai hátszéllel beejtőernyőzni egy vitán felül sikeres szituációba, kirugdalni onnan a vetélytársakat, a nem Fidesz-kotta szerint gondolkodókat, helyükbe tenni a holdudvarunkban sertepertélő Fejbólintó Jánosokat, csendesen vegetáló alkoholistákat, vallási mániákusokat, a legalja Fábry-showból is kihullott celebeket, s más lézengőket, mondván, jók lesznek, úgyis mindenről mi döntünk.
Aztán nagyemberi, már-már olümposzi magasságból nézni, nézni hosszan, elszörnyedve: mi a túrót is műveltünk?
A kötelező ismétlés: tehát 2011 szeptemberében Vidnyánszky címzetes egyetemi tanári kinevezést kapott az egyetem szenátusától, holott korábban valószínűleg azt sem tudta, merre van Kaposvár. Ez a tény már rávetette a jövőre terjedelmes, ám annál sötétebb árnyékát, s nem is kellett sokat várni a drámai fordulatra: módosították az SZMSZ-t, és kiírták az intézetvezetői pályázatot, melyet – miután jól láthatóan rá szabták – 2012 február végén meg is nyert.
Habár több alkalommal, nyilvánosan és szűkebb körben is elhangzott tőle, hogy mindez nem fogja érinteni a tanszéken folyó munkát, a kinevezés után nem sokkal az új intézetigazgató váratlanul bejelentette: ő fog osztályt indítani Mohácsi János helyett, akinek – szerencsésebb így fogalmazni: társulata – épp akkor végzett. Vidnyánszky a felvételire már saját embereit ültette be, akiket később kivétel nélkül fel is vettek főállásba az egyetemre, s, bár Csáki tanszékvezetői megbízatása továbbra is „élt”, a döntéseket a fölé helyezett Vidnyánszky hozta.
Hogy még pontosabb legyen kép, térjünk ki néhány alapvető tényre a kezdetekről: Kaposváron már évekkel 2003 előtt megindult a színészképzés tervezése, a lobbizás a minisztériumban a szakindítás jogáért. 2002, vagyis a kormányváltás előtt Pálinkás József, a Fidesz-kormány oktatási minisztere hosszú ideig sikeresen akadályozta a kaposvári szándékot, mert ő Debrecenben szerette volna az országban a második színészképzést látni. Utoljára azzal dobta vissza a kérelmet, hogy hogy ne ötéves, hanem csak három éves, főiskolai szintű legyen képzés, szemben a budapestivel – írják át a dokumentációt. A szakindítási engedélyt aztán már ennek alapján – a kaposvári szocialisták sürgető közbenjárására – a kormányváltás után közvetlenül Hiller István írta alá, s csak 2007-ben indult az első egyetemi diplomát adó évfolyam.
Csáki Judit és Babarczy László, az elődök az ATV-ben
Ez azért fontos körülmény, mert Vidnyánszky nemrég, a Hír Tv-nek adott interjújában, amely arroganciája, csúsztatásai és cinizmusa miatt külön misét érdemelne, azt állította, hogy a kaposvári képzést „meg kellett változtatni”, mert ugyanolyan volt, mint a budapesti. Úgy beszélt az amúgy a POSZT-ról szóló interjúban kaposvári szerepléséről, mintha a Babarczy László és Csáki Judit, valamint a többiek által néhány év alatt példátlanul sikeressé fejlesztett kaposvári színészképzés súlyos válságban lett volna, mely az ő megmentő keze után kiáltott, holott épp a Fidesz-kormány akadályozta kézzel-lábbal 2002-ig a megvalósítást, s a helyi fideszesek nem tettek az érdekében semmit.
Vidnyánszky Attila mesés férfiú – úgy tűnik, nem véletlenül ez a legsikeresebb darabja.
A kaposvári színészképzés azért hasonlított a budapestire, mert a szak csak így kapott engedélyt a MAB-tól, a Magyar Akkreditációs Bizottságtól. Amúgy pl. abban nem is hasonlított, hogy Babarczy, aki korábban volt a Színművészeti rektora, nem támogatta az ott szokásos „osztályfőnöki” rendszert: kezdetben Kaposváron a Csiky Gergely Színházhoz hasonlóan afféle „agytröszt”, ő és a körébe tartozó fiatal-középkorú rendezők közösen alakították ki a döntéseket a lényeges kérdésekben, annak ellenére, hogy Babarczyt szeretik színházi diktátorként jellemezni. Később, távozása után, az egyetemi képzés elindulásával nagyobb szerepet kaptak az egyes évfolyamok osztályfőnökei, de a Vidnyánszky által preferált, belterjes „mester-tanítvány” viszony korábban nem létezett: az egyes évfolyamok minden évben legalább három produkciót hoztak létre, s ebből kettőt más, meghívott rendező, vagy itt tanító kolléga csinált velük, nem az osztályfőnök. Igazi alkotó légkör, együttműködés, valódi műhelymunka jellemezte ezeket az éveket, neves alkotók: Jeles András, Novák Eszter, Balikó Tamás, Valló Péter adták kézről kézre az osztályokat.
Vidnyánszky intézetigazgatói pályázatában „konkretizálta”, mit kíván másként csinálni: szerinte teljesen össze kell vonni a látványtervező és színészképzést, melyet újabb szakokkal, pl. dramaturggal egészített volna ki – ez volt a nagy truváj. Ez egyrészt nyitott kapu volt, hiszen bizonyos tárgyakat már kezdettől fogva közösen hallgattak a látványtervezők és a színészek (korábban pl. Spiró Györgytől a drámaelemzést), másrészt pedig mi a rossebet kerestek volna a „látványosok” a színészmesterség, mozgás-, vagy épp a beszéd-, netán énekórákon?
A mindennapok be is igazolták ezt: a Vidnyánszky által beadott intézetigazgatói kamupályázat alapvetéseiből semmi sem valósult meg, ezzel kapcsolatos semmiféle változtatási kérelmet, dokumentációt nem készítettek, nem adtak be sehova három év alatt, s a szak ugyanazon feltételek közt működik, mint korábban. Így alapos okkal feltételezhetjük: csak a pozíció volt a lényeg. Ez annál is inkább egyértelmű, mert Vidnyánszkynak hamar elege lett az intézetvezetői „aprómunkából”: egy év után, 2013 júliusában kineveztette magát a készséges egyetemi szenátussal művészeti rektorhelyettesnek, s hűséges fegyverhordozóját, Galántai Csabát tette meg intézetigazgatónak.
Az, hogy a pályázati kiírásban az is ott volt: a jelölt rendelkezzen jártassággal a bábművészet terén (Galántai báb-, mondhatni „zoknibáb-szakon” végzett) egy újabb szégyen-Rubicon volt a Kaposvári Egyetem számára: ez már tényleg a legalja Fidesz-tempó.
A következő évben a legnagyobb megdöbbenésre Uray Péter mozgástanár indított osztályt: ennek hátterében az állt, hogy Vidnyánszky folytonosan kapacitálta Rátóti Zoltánt, a kaposvári igazgatót erre, aki sokáig hitegette is, majd az utolsó pillanatban visszalépett, s ekkor akasztotta le a szögről Urayt. Rátótinak talán egyszerűen előjöttek a régi ellenérzései a kaposvári színészképzéssel kapcsolatban, vagy talán érezte, hogy ez a kabát (is) nagy lenne rá: azt mindenesetre többször volt alkalmunk megfigyelni személyesen, mikor mindketten ott ültünk a közönség soraiban: ahogy a minap nem tudta hitelesen arcával eljátszani a helyi médiának adott nyilatkozatában, hogy „fantasztikus évadot zárt a színház”, úgy nem tudta leplezni, hogy az epeömlés kerülgeti néhány, tényleg a zsenialitás határát súroló egyetemi előadás láttán.
Amikor még voltak előadások: Kabaré 2013-ból, Réthly-osztály, rendező Rusznyák Gábor. Most a csend az úr az egyetemi színpadon.
Nos, ez a veszély, mármint a besárgulás, nem fenyegeti többé az érdemdús kaposvári színigazgatót: amióta Vidnyánszky Attila átvette a hatalmat, nincsenek előadások. Finito, vége, függöny. Azóta élő lélek nem tudja, mi folyik a bezárt osztály- és próbatermek ajtói mögött. A felsőbb évfolyamosok, a „nemvidnyánszkysok” ma már szerte az országban színházi gyakorlaton vannak, ahol pl. Sodró Eliza, Jámbor Nándor főszerepeket játszanak b@zmeg, és Szombathelyet szó szerint meghódították – a Bajcsy-Zsilinszky utcai épület viszont többnyire csendes, mint a kripta.
A Vidnyánszky-koncepciónak az is része, hogy az osztályát lényegében „felhurcolta” Budapestre, a másik Vidnyánszky-bukta Nemzeti Színházba, többnyire itt statisztálnak, s az órák egy részét is itt tartják – már amit megtartanak. „Névben él csak, többé nincs jelen” a kaposvári színészképzés – némi túlzással. Az Index egyik kritikája amúgy szóvá is teszi a kaposvári színészhallgatók szerepeltetését: sem a kifejezetten rájuk épített János Vitézben, sem a többi produkcióban nem nyújtanak elfogadható teljesítményt (képünkön, lent).
Külön kell szólnunk Eperjes Károlyról, aki persze túl öntörvényű ahhoz, hogy Vidnyánszky kesztyűbábja legyen, így a nagy garral beharangozott „sztárpáros” duettje a Nemzetiben elég hamar véget is ért: Eperjes egy év múltán leköszönt a Nemzeti vezérigazgató-helyettesi tisztségéről, állítólag békében. Igaz, hogy többen hallották őket üvöltözni egymással a színház parkolójában, de úriemberek közt ez megesik. Ettől kezdve Eperjes a kaposvári „karrierjére” koncentrált, miután tavaly ő indított osztályt. Ideje most, mint a tenger, így sokat van jelen Kaposváron, egykori sikerei helyszínén, s sármja, közvetlensége miatt hamar népszerűvé vált, ellentétben mufurc főnökével, olyannyira, hogy Vidnyánszky, ahogy a Nemzetiben, itt is hamar féltékeny lett rá: Eperjes pl. a Csáki Judit „kicsinálásában” oroszlánrészt vállaló akkori dékánnal, Lieber Erzsébettel is jó viszonyba került, vállvetve intézkedtek, rendelkeztek, Eperjes extra pénzeket követelt (és kapott is) tízmilliós nagyságrendben az egyetem vezetésétől, mikor amúgy néhány ezer forintos tételekért is közelharcot kellett vívnia a tanszékvezetőknek.
Hiába, nagy úr a telefon, ha a lista első helyén Orbán Viktor száma áll. Különösen, ha a Felséges Úr fel is veszi, előbb, mint Vidnyánszkyét. Focizni kéne, Attila, bár talán már késő.
Nem lenyelni, rágni: a Vidnyánszky-doktrína, az, hogy a hallgatókat 2 in 1 behajtjuk a Nemzeti színpadára, megbukott – többször is.
Vidnyánszky erre úgy reagált, hogy elérte: Lieber Erzsébet dékáni megbízatását ne hosszabbítsa meg az egyetem, helyette egy újabb Szíjjártó-árvát hozott Kaposvárnak: Hatos Pál a Balassi Intézet igazgatója volt, míg az extrém hajviseleteiről és futsal-csapatáról közismert külügyminiszter ki nem rúgta. A megbízott urat viszont max. egy héten egyszer látni Kaposváron: körbesétál a kongó épületben, no, meg felveszi a fizetését. Akár egy üdítő nyári zápor az osztatlanul rossz megítélésű előző dékán után: Lieber ellen korábban több oktatói szerveződés, petíció is született.
Ami viszont tényleg kétségbeejtő, az a „futottak még” kategória, azok, akiket a kirúgottak helyett idehoztak: nehezen dönthető el, hogy Vidnyánszky, miután megszerezte magának a kaposvári színészképzést, ennyire volt képes, vagy ennyit törődött vele a továbbiakban. Abban teljes az egyetértés, hogy Galántai Csaba tökéletesen alkalmatlan intézetigazgatónak, személye Vidnyánszky káderpolitikájának első számú kudarca. De idehozták többek közt Ernyey Bélát zenés színészmesterséget tanítani, amire mindenki, akinek a legkevesebb köze is van a szakmához, csak annyit mondott: uramisten. Itt landolt – professzori fizetésért – a színésznek abszolút jelentéktelen, ám a Fideszhez annál látványosabban dörgölőző Spindler Béla, és persze régi kedvencünk, Takaró Mihály is, aki a Nemzet Magyartanára kitüntető címen túl, melyet maga adományozott magának, is nettó szélhámos: úton-útfélen Prof. Dr.-nak nevezi és aposztrofáltatja magát, a legcsekélyebb tudományos minősítés nélkül. Ez persze abban a mezőnyben, ahol Vidnyánszky és Eperjes is csupán a Kossuth-díjára apellálva, publikációs lista és tanítási gyakorlat nélkül folyamodott az egyetemi tanári címért – egyelőre két „körben” is sikertelenül – egyáltalán nem feltűnő.
Hogy a Vidnyánszky óta a színházi intézetben „egyeseknek kijáró” botrányos, a professzori fizetések háromszorosát meghaladó sztárgázsikról, az esetenként közel húszezer forintra kijövő óradíjakról ne is beszéljünk. Kíváncsiak lennénk, mit szólnak ehhez a többi kar valódi tudományos fokozattal, valódi teljesítményeket nyújtó oktatói…
Eperjes nem hazudtolta meg magát más téren sem: azon kívül, hogy a felvételin erős érdeklődést mutatott a jelöltek vallásosságát, hovatartozását illetően, első dolga volt, hogy „papot kérjen” Balás Béla megyéspüspöktől, aki persze jó érzékkel Fábry Kornél kaposfüredi plébánost delegálta, a kormánypárti humor nagyágyújának, Fábry Sándor turhacézárnak az unokaöccsét. Papíron vallástörténet, valójában kőkemény hittan.
Így telik az idő az egykor jobb napokat látott Kaposváron. Most épp ott tartunk, hogy talán Cserhalmi György indít osztályt, bár a megfogyatkozott számú jelentkező kiválogatásán – a korábbi négyszáz helyett most nagyjából háromszázan voltak – részt sem vett.
A naivaknak, akiknek még voltak illúzióik arról, hogy egyszer be lehet temetni az árkokat, s, hogy az igazságból az épp aktuális „odaát” is van valamennyi, jött méretes arculcsapásként a POSZT: nincs senki más, és semmi, csupán brutális és leplezetlen önérdek, pénz- és hatalomvágy, kiszorítás, einstand. Mikor mindezt Kaposváron művelte, még kevesen figyeltek oda.
Arra, hogy ezek a férfiak, önmaguktól elszállva, milyen rohadtul sz@r mesét is dünnyögnek.
H. I.
Előzmény: Bukott Vidnyánszky, bukott az egyetem
