A legkevésbé sem képzelt riport egy pártkongresszusról
Jeles nap volt a tegnapi: abban a kiváltságban volt része a KAPOS-T-nek, hogy egyedüli médiumként meghívott volt a Kétfarkú Kutya Párt kaposvári összejövetelére, fellengzősebben szólva kongresszusára, amelyen Kovács Gergő, a párt elnöke is részt vett. Ő a magukat mégoly komolyan vevő politikai szervezetek vezetőit megszégyenítő sztár mostanában az országos sajtóban, különösen az Echo Tv-s interjúja után. Persze nem sokra mentünk a meghívással, hiszen a megbeszélésen stratégiai kérdések is szóba kerültek, ezért titoktartási fogadalmat kellett tennünk, mielőtt beléphettünk Kaposvár egyik legbiztonságosabb konferenciatermébe, s csupán hangulatképek vázolására voltunk feljogosítva.
Percekkel a hivatalos program megkezdése előtt egy kisebb incidens zavarta meg a rendezvényt: a szintén a komplexumban tartózkodó Törköly Testvériség egy tagja emelt hangon meggyanúsította a párt tagjait, hogy valójában egy teljesen átlagos kutya farkát vágták ketté hosszában pusztán a médiafelhajtás végett. Beletelt egy kis időbe és etilalkoholféleségbe, míg sikerült a félreértést tisztázni.
Gergő azért annyit elmondott, hogy az elmúlt hetek-hónapok akciózását sikeresnek értékeli, hiszen az őszi migránsellenes-ellenes plakátkampányuk valóban tömegeket mozdított meg, és vette rá őket, hogy kerüljék el messzire a szavazóhelyiségeket. Az olimpiaellenes aláírásgyűjtésben jó néhány „igazi” pártnál jobban szerepeltek, és még rengeteg ötlet van a tarsolyukban, amelyek a párt elnökségének most kezdődött országjárása folyamán fognak kikristályosodni.

A Kétfarkú Kutya Párt kaposvári kongresszusa. Középen Kovács Gergő pártelnök.
A büntetésektől, bírságoktól nem félnek – fogalmazott a pártelnök – ugyanis ezeket az összegeket mindig össze tudják szedni támogatás formájában. Van egy per is Strasbourgban az Európai Bíróság előtt: Kétfarkú Kutya Párt kontra Magyar Állam, ott is jól állnak, miután kiváló ügyvédek vállalták „pro bono” a képviseletüket.
És mérhető támogatottságuk van a közvélemény-kutatóknál, ami nem vicc. Vagyis de.
A kongresszus további részében szekcióülésekre oszlottak az egybegyűltek, ami nagyjából azt jelentette, hogy többen kimentek dohányozni, mások pedig többpólusú, láthatóan tartalmas beszélgetéseket folytattak, a kívülálló megfigyelő számára követhetetlen kifejezésekkel, artikulációval és kézjelekkel.
A hangzavarból csupán a „metró” és a „Kossuth tér” szavak szűrődtek ki számunkra is érthető alakban.
Mindez aztán mára kézzelfogható cselekvésben öltött testet: a Kétfarkú Kutya Párt leköltöztette a budapesti Kossuth téri metrómegállót Kaposvárra, ahogy a képeken is látszik:

A kaposvári metró. Egy megállós, ez nagyon sok problémát kiküszöböl: nem késik, nem maradnak ki járatok. Ha kigyullad, kéznél van az oltóeszköz.
A fővárosban ugyanis határozatlan időre bezárták, miután a képviselők új irodaházat kapnak, amelyet alagút köt majd össze a Parlamenttel.
Kaposvár viszont, amint tudjuk, Budapest után a legerősebb város, úgy, ahogyan Magyarország mindjárt az USA mögött a második, így logikus volt, hogy a metrómegálló itt legyen. Már úgyis csak ez hiányzott a sok szökőkút és díszburkolat után. A metrónak egy megállója lesz – ezt még afféle határozat formájában elcsíptük a kétfarkú kongresszuson – így egy sor probléma megoldódik.
Egy olyan városban, ahol képesek tízmilliárd forintot elkölteni arra, hogy tíz méterrel odébb tegyenek egy komplett távolsági buszpályaudvart, az egy megállós metró kifejezetten racionális döntésnek tűnik.
A Kétfarkú irracionalitására csupán egy veszély leselkedik: hogy a kormány, a Fidesz és Kaposvár vezetése simán überelni fogja őket agyatlanságban. Talán fogadásokat kellene kötni rájuk.
H. I.
Nyilvánítson véleményt (lájk, komment, megosztás, ilyenek) a KAPOS-T Facebook-oldalán!