Sajátos, bizonyos értelemben szokványos fordulatot vett a Berzsenyi Társaság és a Somogy folyóirat körüli – most már egyértelműen kimondhatjuk – hatalmi harc: a Somogy Televízió adta hírül tegnap, hogy Szakály Sándor történész, műkedvelő idegenrendész bejelentkezett a Berzsenyi Társaság augusztus 1-je után megüresedő elnöki posztjára. Így, minden különösebb előzmény nélkül, ohne zsenír, ahogy mondani szokás: végül is gyakran visz erre az útja. „Vitéz” Szakály, a kaposvári kötődésű, a jelenlegi politikai vezetéssel kiváló kapcsolatokat ápoló kurzustörténész nemrég, a város napján kapott Kaposvár Városért kitüntetést, ezt alig néhány nappal előzte meg hírhedt kijelentése, mely szerint a második világháborúban, a kamenyec-podolszkiji tömegmészárlás „csupán” idegenrendészeti eljárás volt a magyar hatóságok részéről. Ezzel sikerült kiváltania egy közepes nemzetközi botrányt és a magyar történész szakma egyöntetű megvetését.
A Berzsenyi Társaságért és a Somogyért immár öldöklőbb harc folyik, mint a második világháború óceániai frontján a Suribachi-magaslatért – mondhatni teljesen értelmetlenül, csupán a győzelem ízéért. Egynémely csatájáról már beszámoltak haditudósítóink, s igyekeztünk az események hátterébe is bevilágítani: számunkra egyértelműnek látszik, hogy a korábbi társelnök, dr. Újkéry Csaba nyugalmazott bírósági vezető, műkedvelő író kívánta megszerezni a teljhatalmat, kiszorítva Pomogáts Béla irodalomtörténészt, akadémikust az elnöki székből. Hozzá haláláig Takáts Gyula ragaszkodott, de most a „kaposváriak” elérkezettnek látták az időt, hogy megtörjék Budapest hatalmát, és saját, Gárdonyi Gézán és Wass Alberten csiszolódott irodalmi ízlésüket juttassák érvényre, szigorúan tartva magukat a provincializmus évszázados kaposvári hagyományaihoz.
Miért ne?
A háttérben a szálakat mozgató helyi Fidesz-politikusok, akik számára azért fontos a társaság feletti totális befolyás, mert Orbán Viktor és a kétharmad a látszat ellenére szinte minden hatalmuktól megfosztotta őket, úgy tűnik, mégsem támogatják teljes szívükből Újkéry ambícióit. Ebben – a társaság belső viszonyait ismerők szerint – némileg a KAPOS-T cikkei is közrejátszottak, melyekben többek között felhívtuk a figyelmet Újkéry Csabának a mai napig lezáratlan kikötőbérleti ügyére, s arra, hogy nagyjából hol helyezhető el irodalmi munkássága a kortárs magyar próza terében.
Személyének támadhatósága miatt dönthettek úgy a sorsok fonalának helyi mozgatói – s ezt így tanítják az alapfokú menedzsertanfolyamokon – hogy egy látszólag váratlan fordulattal „beemelik” vitéz Szakályt Sándort a képbe. A Berzsenyi Társasághoz választmányi tagként van némi köze, rendelkezik a szükséges érdekérvényesítő potenciállal, ha már magának ki tudott taposni egy intézetet és még vagy nyolc-tíz címet, megbízást. De főleg és leginkább: a mi emberünk. Oly mértékben exponálta magát a (szélső)jobb mellett, mintha Al Caponénak bizonyított volna azzal, hogy géppisztollyal lekaszabolja egy chicagói óvoda teljes élőerejét.
Nagyívű elnöki program: lehetne vastagabb
Némileg komikussá teszi a Somogy TV tudósítását az a körülmény, hogy nem derül ki: voltaképpen ki is kérte fel Szakályt erre a megtisztelő feladatra, sőt a szövegezés inkább azt sugallja, hogy éppenséggel ő volna az, aki felajánlkozik az intézet- és tanszékvezetés, ilyen-olyan társaságok tagsága és más megtisztelő megbízások mellett a Berzsenyi Társaság elnökének is. Mindjárt feltételt is szab: „nyilván szükséges, hogy a megválasztott elnök mellett legyen egy olyan ügyvezető-alelnök, vagy társelnök, vagy valaki, aki a mindennapi dolgokat felügyeli és viszi egy társaságon belül”. Nyilván. És az is múlhatatlanul szükséges, hogy az illetőt dr. Újkéry Csabának hívják, ha már a nagyember onnan a felhők fölül nem kíván Kaposvár és Somogy piti ügyeivel foglalkozni, mint azt gondosan előrebocsátotta. Talán hagyjuk is a tisztújító közgyűlést, mindent szépen lejátszottunk fejben.
Arra, hogy mitől lesz történészként alkalmas egy irodalmi és művészeti társaság vezetésére, egyszerű a válasz: „Kaposvár a legjobbat érdemli”, mint az közismert. Pénzt szerezni feltehetőleg tud, vitézi ízlése valószínűleg közelebb áll a helyi erők ásatag, historizáló-akadémikus világához, mint Pomogátsé, kivált, hogy szavai szerint helytörténeti irányba mozdítaná el a Somogy tartalmát.
És ne feledkezzünk el a lényegről sem: vitéz Szakály professzor szeretné, ha vastagabb lenne. Már, ha jól értettük, a folyóirat.
H. I.
