És valóban Kaposvár volna a legbiztonságosabb magyar város?
Folytatjuk a rendőrségi válasz által jótékonyan megszakított gondolatmenetünket, habár látható: azt, aki a Donner nevű városrészt csupán hírből ismeri – lévén a magyar a legkevésbé szolidáris nép, nem beszélve a kaposváriról – kicsit sem érdekli az ott élők bármilyen búja-baja. Itt van például Szita Károly: ezerrel tolja a beruházást és pénzt a Cserbe (persze nem a sajátját), talán mert véletlenül ott lakik. A Donnernek pedig marad egy ízléstelen szökőkút és néhány unásig sulykolt ígéret, no meg az, hogy ne higgyenek a szemüknek, mikor a cselédsajtó azt harsogja, Kaposvár a legbiztonságosabb magyar városok egyike. Ugyan a propaganda és a propagandisták éppen arról híresek, hogy egy cseppet sem zavarja őket a valóság, de mi azért befejezésül nézzünk szét a számok világában.
Szórakoztató volt látni, ahogy hirtelen mindenki elkezdett foglalkozni a témával: a Somogyiban megjelent egy újabb cikk arról, hogy az általuk bűntérképnek vélt statisztikai adathalmaz szerint milyen kedvező is a somogyi kistelepülések közbiztonsági helyzete. Nos az, hogy számadatokat felviszünk egy térképre, még nem bűntérkép. Utóbbi ugyanis azt jelenti, hogy egy területen minden egyes esetet földrajzilag pontosan megjelölünk, s ebből pl. kiderülnek olyan érdekességek, hogy Budapesten a legtöbb rablást a 4-6-os villamos vonalán követik el.
Mondanunk sem kell, hogy laptársuk, a Népszava is rácuppant a témára, s amit csak lehetett, alápakolt annak a – többek közt Szita Károly és tettestársai által is hangoztatott – sztereotípiának, hogy a Fidesz-korszak kedvező kriminalisztikai számai
az egyre szélesebb körben elterjedő közterületi kamerarendszereknek köszönhetők.
Ám a cikk és a nemrég kinevezett Molnár Gábor somogyi rendőr-főkapitány hajmeresztő csúsztatással élt a témával kapcsolatban, s ez mindennél ékesebben bizonyította, hogy ez sem egyéb silány propagandaszólamnál:
Molnár Gábor nyilatkozata a Népszava cikkében: közismert, hogy 2015-ben egy nagy esetszámú közokirat-hamisítás miatt volt magas a bűncselekmények száma, és ennek semmi köze a közterületi kamerákhoz. De most azt kell dicsérni. Mentségére szóljon, még csak nemrég nevezték ki Somogyba, s nem volt ideje elmerülni a részetekben.
Molnár úr tehát azt mondja, hogy „két év alatt évi háromezerről…” Igen, 2015-ben valóban 3647 volt az összes regisztrált bűncselekmény Kaposváron, ám a megelőző évben viszont csak 2137! Volt is nagy bizonyítvány-magyarázat a Somogyiban, miszerint egy 1828 rendbeli közokirat-hamisítás dobta meg egyik évről a másikra az esetszámot, s emiatt lett Kaposvár tökutolsó a megyei jogú városok közt a bűnözési statisztika szerint.
Szóval – ha jól értjük Molnár főkapitány úr szavait – 2016-ban nem azért csökkent 3647-ről 1243-ra a bűncselekmények száma 2015-höz viszonyítva, mert abban az évben nem áztatott le egy félhülye kaposvári önkormányzati alkalmazott 1828 darab okmánybélyeget a régi okiratokról, és adta el azt más fél- vagy egészen hülye városházi ügyfeleknek, hanem, mert közben felszereltek egy csomó közterületi kamerát. Minden világos.
Hogy még pikánsabb legyen: Heffer Attila kaposvári rendőrkapitány az önkormányzat 2016 február 25-i közgyűlésén megtartott beszámolójában még csupán 1829 bűncselekményről beszél, s egy szóval sem említi a fenti esetet, sőt Kaposvárt az egyik legjobbként aposztrofálja.
Érdemes beleolvasni az akkori jegyzőkönyvbe: szánalmas, ahogyan a képviselők: ellenzékiek és kormánypártiak, polgármesterek és válogatott hegedűművészek lelkesen szopják egymás f@szát egy tök fals szám bemondása után…
Mindenesetre kíváncsiak lennénk, hogyan fordulhatott ez elő: 1828 plusz 1829 az éppen 3647, tehát pontosan annyi, amennyi végül a hivatalos statisztikában szerepel.
Miután nagyon úgy tűnik, hogy a helyi hivatalosságokra nem számíthatunk, ha valós képet akarunk kapni városunk bűnügyi helyzetéről, merítsünk autentikusabb forrásokból:
A százezer lakosra jutó bűncselekmények száma Kaposváron 2017-ben. Jól látható, hogy a járás, a megye, a régió és az ország átlagát is erősen veri.
A Lechner Adatközpont Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattára megmutatja, hogy Kaposvár az elmúlt évben nem állt túl fényesen, ha a megyei jogú városok százezer lakosra vetített bűnügyi mutatóját nézzük. Hogy mást ne mondjunk, a Dunántúlon sereghajtók vagyunk az 1533.1 adattal,
de az országban is csupán huszadikak, ha úgy tetszik, hátulról harmadikak – mint szinte mindenben.
Csak néhány „versenytárs” példaként: Pécs: 1228.8, Zalaegerszeg 1397.4, Szombathely 1337.2, Veszprém 1266.1, Sopron 1127.2, Hódmezővásárhely 1193.1. Tehát Kaposvár – bűnügyi helyzetét és 2017-et tekintve – a legkevésbé biztonságos megyei jogú városok egyike. Erre olyan büszke Szita Károly.
És ezen a százszámra, méregdrágán felszerelt kamerák sem tudnak érdemben változtatni: hiába arcoskodott a polgármester már 2014-ben (nem tévedés, négy éve!), szó szerint idézzük: „két hónapon belül a közterületen elkövetett bűncselekmények száma a felére csökken, újabb két hónap múlva pedig megszűnnek az ilyen bűncselekmények”, ebből semmi sem lett.
A kaposvári anyaszomorítók vígan bűnöztek tovább a kaposvári közterületen Szita nagyságos úr kifejezett óhaja ellenére:
2014-ben 301, 2015-ben 264, 2016-ban 300 közterületi bűncselekményt követtek el a városban. A 2017-es adat, ha ezúttal hihetünk a Heffer Attila beszámolójának, 303. A statisztika tehát qrvára nem igazolja a kamerák létét, így azon sem lepődtünk meg, hogy egyik, valaha magas beosztású rendőr kommentelőnk szerint „hiába vannak kamerák, ha nincs, aki nézze, semmit nem érnek, legfeljebb utólagos bizonyításra jók”.
A közterületen elkövetett bűncselekmények száma az elmúlt években. A 2017-es adat még nem teljes, de látható, hogy 2016-ban, 2015-ben és 14-ben is 300 körül alakult, és ugyanerről számolt be idén év elején a kaposvári rendőrkapitány a teljes 2017-es évre vonatkozóan. Akkor hol is látszik a kamerák jótékony hatása?
És itt érünk vissza a szomorú sorsú, egykor Kaposvár zöld gyöngyszemének számító Donner közbiztonságához:
a szakirodalom ugyanis nagyon jól ismeri a „szubjektív biztonságérzet” fogalmát.
És ha a donneri járókelő a szemétkupacok, vagy szó szerint szétrohadófélben lévő épületek közt kénytelen nap mint nap munkába járni, hangoskodó, a járdát elálló, időnként félelemkeltően viselkedő, füstölgő roncsautóikkal minden létező közlekedési szabályt felrúgva „driftelő” figurákat kénytelen kerülgetni, akkor éppen ezt a biztonságérzetet fogja elveszíteni.
Pontosabban már régen elveszítette, hála
a fellengzős, hazug polgármesteri dumáknak, a nyomában járó süket propagandának és a hatóság (pl. a közterület-felügyelet) gyáva semmittevésének.
A Donnerben pl. közterület-felügyelőt, aki a szemetelés, csoportosulás, közterület nem rendeltetésszerű használata miatt felléphetne, élő ember még nem látott, ahogyan a mostanában agyonhájpolt, „Kaposvár közbiztonságát nagymértékben javító”, pirossapkás készenléti rendőröket sem. Sem kamerával, sem anélkül.
Mindőjüket kiválóan helyettesíti néhány nyilatkozat, no meg a beteges hazudozásban
örömét lelő polgármester, aki láthatóan élvezi, hogy kaposváriak tízezreit tudja hülyíteni évtizedek óta, miközben senki más, csupán ő a felelős a Donner elgettósodásáért: a Berzsenyi, Teleki, Ady Endre utcák nyomorúságos hátsó udvaraiból ide, a Zrínyi, Szigetvári, Bartók Béla utcai komfort nélküli önkormányzati, lakásnak alig nevezhető odúiba költöztették a város szegényeit – egy tömbbe, ami a lehető legrosszabb döntés volt. Ráadásul a sugarasan összefutó donneri utcák megkerülhetetlen csomópontjába, ezáltal tönkretéve az egész városnegyed képét, hangulatát.
Hasonlattal élve: ahogy az embernél is épp elég, ha a nyaki ütőerét elszorítják,
ugyanígy lehetett kivégezni a Donnert a városrész központjának tönkretételével, azzal, hogy nem volt, aki megállítsa a káros folyamatokat.
A nyomor pedig köztudomásúan egyet szeret igazán: újratermelődni, sokszorozni magát. Rég nincs már szó arról, hogy pusztán rendőri jelenléttel megoldható lenne, de ez is elengedhetetlen ahhoz, hogy legalább valamelyest elviselhető közállapotok álljanak helyre a donneri utcákon.
Manipulált vagy éppen nem is létező statisztikai adatok citálása helyett mindenképpen.
H. I.
