Esterházy Péter és a „kaposvári gondolat”
Olvasóink többsége nyilván ismeri Orwell Állatfarm című regényét, vagy annak John Halas által alkotott rajzfilmváltozatát, s így a történet azon részét is, hogy a gonosz Napólajos végül úgy kaparintja meg a hatalmat, hogy egy alomnyi kiskutyából titokban vérszomjas fenevadakat nevel, velük terrorizálja aztán a többi állatot. A KAPOS-T-nak mondhatni vezérgondolata, hogy kezdettől a helyi sajtó volt és maradt Szita Károly, s példájából okulva, módszerét átvéve később a Fidesz sikerének kulcsa. Most eljöttek a fellegvárukba, kipihenni valamicskét az egész éves térdelésből.
Nyilván kellemesebb is lehetett volna a buli, ha nem Kaposvár lenne az egyetlen megyei jogú város (mellesleg évtizedek óta impozáns idegenforgalmi ambíciókkal, melyekből vajmi kevés valósult meg), ahol még egy ótvar, nyomorult, koszos kis wellness-szálló sincs, így aztán ötödikén este jobb híján a kihalt főtérre tódult a láthatóan a Fidelitas-szalonban egyenformára fazonírozott nyikhajsereg a Kapos szállóból.
Ez utóbbiról jegyezzük meg, hogy tulajdonképpen egy igazi csoda, egy méltatlanul mellőzött, fel nem fedezett gyöngyszem, jelképe szinte mindennek: Kaposvárnak, a NER-nek, Magyarországnak, az elmúlt és elcseszett huszonöt évnek, csak épp kifordítva. A Kapos ugyanis kívülről maradt, ami volt, az elképzelhető legocsmányabb szocreál, belülről pedig mintha a begombázott Fekete György barkácsművész és a Dáridó című lakodalmas műsor díszlettervezőjének szerelemgyereke lenne: tulipántlika, kocsikerék, boltív, árvalányhaj Meyer „Franzi”, az osztrák tulajdonos modorában.
A helyi televíziósok válogatott csapata láthatóan örvendezett saját magának, néhányan vidáman szelfiztek az Együtt kitelepülő pultjánál (aznap volt Szelényi Zsuzsa és Pápa Levente oktatási fóruma is), hiszen minden kiválóan, a gazdi elvárásai szerint alakul. Saját, újraválasztott elnökük szerint is hatalmas a siker: kialakulóban vannak az ún. „médiacentrumok”, melyek „sok megyeszékhelyen nemcsak televíziót működtetnek, hanem mellette rádiót, hetilapot, és internetes felületet is”. Úgy bizonyám, bibí.
Esterházy Péter a Freitagnak: “Azt írhat egy vidéki újságíró, amit akar? Nem hiszem.”
És még büszkék is rá: fantasztikus eredmény, hogy ma már egy „médiacentrumból”, Rogán Antal és Habony Árpád irányításával, szabályozottan és ellenőrzötten, némi fazonírozáson át jutnak el a hírek (felkészül Andy Vajna) a „fogyasztókhoz”. Akárhová kapcsolsz, netán kattintasz, ugyanazt a sz@rt kapod. A különbség csupán annyi, hogy az MTVA híreire a kutya sem kíváncsi: naponta értesülünk arról, hogy pl. az M1 hírműsora a tévénéző népesség egy százalékát sem érdekli, hasonlóan a Duna vérgagyi „Magyarország szeretlek”-szerű kínálatához. Országosan ugyanis még van alternatíva, ahogyan Esterházy Péter is megfogalmazta nemrég a Freitag német magazinnak adott nyilatkozatában: a nagy internetes portálokat milliónyian olvassák naponta (kb. ahányan ténylegesen olvasnak az országban), s az RTL híradója is toronymagasan vezeti a nézettségi listákat.
Vidéken azonban más a helyzet, itt – piacképes nézőszám híján – nem várható, hogy jelentős befektetéssel kereskedelmi médiumok létesülnek, itt az önkormányzat osztja a lapokat, s – Orbán látogatása óta tudjuk – itt lett kipróbálva a „kaposvári gondolat” (az olyan, mint a szegedi, csak nem Prónay Pál és Héjjas Iván hajtotta végre, hanem a Fidesz). Ez a vidéki média megszállásáról szól, arról, hogy nyolcmillió ember napi tájékozódásának kézbe kaparintása és aktuális Fidesz-maszlaggal való megtöltése bőven elég évtizedekre előre minden választás megnyeréséhez, főleg, ha a választási rendszert is ehhez igazítjuk (lásd egyéni és listás helyek aránya).
Vidéken soha nem lesz alternatíva, főleg itt nem, többek közt azért, mert a hős, akire a címben utaltunk, annak idején – hol máshol – Kaposváron reinkarnálódott. Napólajos, polgári nevén Kercza Imre volt a Somogyi Hírlap főszerkesztője, aki e mégoly silány minőségében („úgy emberileg, mint szakmailag”) is kiválóan megfelelt az MSZMP Somogy megyei Bizottságának szintúgy, mint a 90-ben utána következő minden hatalomnak, kivált Szita Károlynak, aki minden bizonnyal belebukott volna a Krakus-ügybe nélküle. Napólajosnak egyébként nem mi neveztük: a Beszélő cikkében történik utalás az Állatfarm híres jelenetére, s benne rá.
A szegény hülye MSZP-politikusokat évtizedekig tudta hitegetni azzal, hogy ő még mindig a régi elvtárs, akinek elég Imre-napkor (november 5.) vinni egy buggyant, élesztőízű BB-pezsgőt, s aki persze telibe röhögte őket – „nem pártközlöny ez, husikám” – minden lehetséges alakalommal, ha érdeke úgy kívánta. Ennek ellenére tudott szolgálni értékes tanácsokkal (jó pénzért) mind Gyenesei Istvánnak, a megyei közgyűlés elnökének, mind Lamperth Mónikának belügyminiszter korában.
Ahogy a rothadó krumpli a zsákban megfertőzi a többit, úgy azonosultak a fiatalabb kollégák ezzel a szellemiséggel, s a Somogyi Néplap-Hírlap az maradt, ami a pártállam idején volt: a hatalom része, elvtelen, erkölcstelen kiszolgálója, hasonlóan a helyi televízióhoz, a Kaposhoz, mely csak abban különbözött, hogy eleve ilyen alapon hozták létre. Még naiv ifjúkorunkban, 1990-ben esett meg, hogy az éppen csak formálódó helyi televíziózás kapcsán egy beadvánnyal fordultunk Kaposvár akkori polgármesteréhez, Szabados Péterhez, melyben leírtuk, hogyan kell(ene) professzionális, független, mégis közösségi televíziót csinálni, vállalkozási alapon, támogatott közszolgálati, szponzorált sportműsorokkal, képújsággal, több műsorkészítő, beszállító forrással. A beadványra annyi volt a válasz, hogy „ez mind nagyon szép, de mi – mondta az MDF-es Szabados – a helyi tévét a saját kezünkben akarjuk tartani”. (Sovány elégtétel volt, hogy később, az egymást követő médiatörvények hatására úgy kellett átszervezni a Kapos Tv-t, ahogy 1990-ben javasoltuk…)
Pitbull, terrier… Balról a második: ő a mi fiunk, legyük rá büszkék.
A tőről metszett pártállami hozzáálláshoz aztán persze találtak partnereket is: közismert, hogy a beszédes becenevű „Pitbull”, Németh Zsolt, a hírhamisító közmédia hírigazgatója Kaposváron, a helyi televíziónál kezdte a pályafutását, innen került át Pécsre, ahol szintén hétpróbás alakok oktatták a szakma fortélyaira: a fedett belügyes (SZT-tiszt) Békés Sándor, valamint Belénessy Csaba és Élő Gábor, akik akkor – tegyük hozzá: MSZP-kormány volt – a pécsi regionális televízió ilyen-olyan vezetői voltak, s ma is kulcsfigurái az évi százhúsz milliárdból működő fideszes agymosó Halálcsillagnak. (Az MTVA közismert nyolcvan milliárdjához még tessék hozzávenni azt a közel negyvenet, amiből a Médiatanács gazdálkodik.)
Ők pedig ma tudatosan válogatják ki a közmédia számára az „egészséges vidéki gyerekeket”, merthogy Kaposváron, s mindenhol a vidéken, közben lezajlott a generációváltás: a helyi médiumokat, ahogy a Kapos szálló előtti teret csütörtök este, úgy özönlötték el a Fidelitas-klónok, akiket a médiaszakma csak „OKJ-s”-nak nevez az Országos Képzési Jegyzékben előforduló szakképesítésekre utalva. Ők már beleszülettek ebbe a világba, ezen viszonyok közé, és sem erkölcsi (efféléről nem is hallottak), sem szakmai aggályaik nincsenek a jelenlegi médiaviszonyok miatt. Fel sem érik ésszel. Egymást túllicitálva buzgólkodnak, hátha valaki felfedezi őket, és mehetnek „Pestre”…
Számukra a másik Orwell-műből ismeretes jelszavak adnak életre szóló eligazítást, s nyújtanak garanciát arra, hogy ez a komfortos kis rendszert még az unokáink is láthassák:
A HÁBORÚ: BÉKE, A SZABADSÁG: SZOLGASÁG, A TUDATLANSÁG: ERŐ. Főleg az utóbbi, mindörökké, ámen.
H. I.
