Gyerek, Matiné: június első hetének lepattanói a holdudvar jegyében

Gyerek, Matiné: június első hetének lepattanói a holdudvar jegyében

Levelet kaptam, lájf, ahogy a némileg divatjamúlt nóta mondja: az egzotikus nevű Matiné János úr írt nekünk, igencsak emelkedett stílusban, ahogy a mellékelt képernyőkép is mutatja. A „Baromagy!” felütésből csak sejthetjük, hogy nem bemutatkozás – bár mit lehessen tudni – s korábbi, „Vitatkozni a Jobbikkal” című írásunkban foglaltakat sérelmezi erősen. Konkrétan azt, hogy Pavics Lázárt „állítólagos” közgazdásznak tituláltuk. Nos, az 1935-ben született Pavics úr persze formailag valóban közgazdász, és önéletrajza szerint aktív éveinek tekintélyes részét a Pénzügyminisztériumban töltötte, de mi sajnos annak, aki olyan égbekiáltó ostobaságot állít, mint, hogy a magyar gazdaság egy év alatt megtermelt jövedelmének több, mint egyharmadát profitként kiviszik az országból a külföldi befektetők, csak idézőjelben tudjuk leírni a neve mellé azt, hogy „közgazdász”. Tőlünk nyugodtan végezhetett a Marx Károly Egyetemen, lehetett szak-, fő- vagy akármilyen titkos, belső, külső, középső tanácsos. Csak gondoljunk bele ép, hétköznapi ésszel: a megtermelt GDP több, mint felét vonja el az állam adók és járulékok címén. Ebből van oktatás, egészségügy, honvédelem, stadionok, zsebpénz (4 napra 2 millió) Lázár Jánosnak, stb. Hol arányos és életszerű, hülyeúr, hogy minden megtermelt 10 forintból kettő az, amiből élünk? Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Sajtószabadság 2014: a „Kaposvár-modell”

Sajtószabadság 2014: a „Kaposvár-modell”

Lázár János és az Origo nevétől hangos a honi – majd némi spéttel várhatóan a nemzetközi – médiatér, s egy pillanat alatt még a kirúgott főszerkesztő miatt először köpni-nyelni nem tudó hírportál is a szólásszabadság mindenre elszánt védelmezője lett, és ma már „lázáros” címlappal sokkolt. Nem beszélve a 444-ről, az Indexről és a Népszabadságról, s azokról, akiknek ezen a „fekete hétfőn” még inkább sikerült a tyúkszemére lépni: pl. az RTL Klubról és a többiekről, akikre tízmilliárdos reklámadó vár alig két hónap múlva. Még a függetlenséggel és elfogulatlansággal viccből sem vádolható Magyar Nemzet is „torokra lépésnek” minősítette a reklámadót, s szinte egyöntetű a vélemény: a Fidesz és a kormány a választások után hadiösvényre lépett, és fel kívánja számolni a szabad sajtó maradványait is. Bőséges kaposvári tapasztalatok birtokában – sokakkal ellentétben – mi nem vagyunk meglepve. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, MÉDIUM
  Kovács úr levele: a csapos közbeszól

 Kovács úr levele: a csapos közbeszól

Kivételesen nem a betonoroszlános-irigységillatú-rendőrgázoló Kovácsról lesz szó, habár ma ő a Kaposvár-jelenség és nem a Csiky Gergely Színház. Most Kovács Bálint nyugdíjasról szólnánk, (ő nevezi magát így) aki, mondhatni rendszeres levelezője a Somogyi Hírlapnak. Terjedelmes szövegeiben jellemzően közgazdasági témákat boncolgat, előszeretettel nyúl statisztikákhoz, és rendszerint nem mulasztja el ostorozni a politikai elitet és az értelmiséget, ahogyan a tegnap megjelent műben sem. Nem fűt bennünket különösebb lelkesedés, sem azért, hogy a „Somogyi” cikkeivel, sem, hogy egy notórius sajtólevelező – mégoly szorgos munkával összerótt – terjengős dolgozatával foglalkozzunk, de, annak, hogy mégis megtesszük, fő oka, hogy még hiszünk benne, hogy ki kell, ki lehet alakítani Kaposváron is azt a virtuális teret, amelyben közös dolgainkról diskurzust folytathatunk, ám ehhez végre vitatkozni is megtanulhatnánk. Hogy mit és hogyan nem szabad, arra Kovács Bálint írása kiváló példa. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Patyomkin-város, avagy május utolsó napjainak magas labdái

Patyomkin-város, avagy május utolsó napjainak magas labdái

Új rovattal és műfajjal bővítjük a KAPOS-T kínálatát: a HÉTFOGÁS ezentúl kiemel néhányat a hét érdekes, tanulságos eseményei, szólásai vagy beszólásai közül, esetleg meg is kíséreljük értelmezni egyiket-másikat. Hogy mindig sikerül majd, azt nem ígérjük – ne feledjük, hogy továbbra is Kaposvár a helyszín, ahol régóta a „hamunkavanmindenvan”, „kaposvárerősebbmintvalaha”, „mertlakóihisznekegymásban”, „történelmiléptékűútfelújítás” -hurkatöltelék képezi a közbeszédet – közmegelégedésre. Heti témáinkról most rendre a legendás Patyomkin miniszter áldásos tevékenysége jutott eszünkbe. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
EP-választás: tétek, helyek, befutók

EP-választás: tétek, helyek, befutók

A szavazókörök ajtajára kicelluxozott A4-es papírokon és a – külvárosokból már kispórolt – bűnronda, OSB-lapokból tákolt ideiglenes plakáthelyeken kívül semmi nem utalt vasárnap Kaposváron arra, hogy valaminő jeles napra ébredtünk volna. Az érdektelenség általában is jellemző az EP-választásokra, melyet Magyarországon nyilván hatványozott a másfél hónappal korábbi parlamenti erőpróbát kísérő kampányundor, az „úgyis borítékolható az eredmény” fásultsága, a baloldali szavazók csalódottsága. A Fidesz és a kormány kötelessége lett volna – ami szinte minden európai országban bevett szokás – hogy egy intenzív és hatásos, minden médiumra kiterjedő társadalmi kampányt folytasson a minél magasabb részvétel érdekében. Ebből természetesen semmit sem láttunk, hiszen éppen az volt a Fidesz érdeke, hogy alacsony részvétel mellett, saját elkötelezett „békemenetes” szavazóit mobilizálva nyerjen, ráerősítve a győzteshez húzás jelenségére. Mozgósításban még – úgy tűnik – a Jobbik és a DK volt erős helyben is, mindegyikük kihozta a maximumot ebből az álmos-fülledt vasárnapból. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Vitatkozni a Jobbikkal: gyógypedagógiai misszió

Vitatkozni a Jobbikkal: gyógypedagógiai misszió

Április 6. után azért verset írni persze még lehet, sőt kell is, de az az érzésünk, hogy vitatkozni viszont egyre kevésbé. Az ok egyszerű: a győztes politikai erő számára éppen a vita elutasítása volt a siker kulcseleme. Kinyilatkoztatni, vádolni, deklarálni, érveket lesöpörni kell, és lehet, vitatkozni nem. Legyünk őszinték: nincs is hozzá kultúránk: a másik fél minimális tisztelete, néhány közös pont, melyből ki lehet indulni, főleg pedig hiányzik az elvi alap, amely nélkül csak szócséplés van. Ezzel együtt igaz, hogy miután a Fidesz „kiengedte” a karanténból a Jobbikot, a többi politikai erőnek sincs más választása, mint, hogy reflektáljon az általuk hangoztatottakra. Nyilván kell velük vitatkozni, főleg az EU-tagság kérdésében, hisz a Fidesszel nem lehet: EU-ügyben ő afféle skizofrén macskaként önmagával hadakozik. A Jobbik – legalábbis eddig ezt hittük – karakteresen EU-ellenes, így van mit osztani a fejükön. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Kapos TV: a hírnév tizenöt édes másodperce

Kapos TV: a hírnév tizenöt édes másodperce

Nagy utat járt be Kaposvár büszkesége, a Kapos TV az Arany János utcai panelház alagsorától a – majdnem – világhírig. Bizonyára voltak a mostanin túl is remek pillanataik az elmúlt több, mint huszonöt évben, ragyogó riportok, könnybelábadó szemek, fényben fürdő arcok, szívbemarkoló lassítások, végtelenbe futó plánok… Mi nem láttunk ugyan semmi effélét, de kellett lenniük, hiszen ilyen-olyan díjakkal alaposan kidekorált helyi médiumról beszélünk. Rossz nyelvek azért hozzáfűzik: ezeket a díjakat jellemzően a helyitévés-szövetség éves buliján lehetett megkapni, és az egymás lábvizében dagonyázó ügyeletes fontoskák osztogatták „ma neked, holnap nekem”-alapon. A kaposváriak által „Szitavízió”-nak becézett médium szürke kis életében nemrég a vezetőváltás hozott új színt, s most az üdvöske, ím rálelt a siker útjára: a híradóban előadott duetten egy ország röhögi szét magát, a Youtube-on tíz-, talán százezreket szórakoztat. A Kapos TV révbe ért. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KARCOSOK KLUBJA, MÉDIUM
Barbárok a kapuk előtt: múzeum után pusztuljon a levéltár?

Barbárok a kapuk előtt: múzeum után pusztuljon a levéltár?

Semmi nem mutatja jobban a Fidesz és kapcsolt részei kultúraellenességét, mint a helyét nem találó Somogy Megyei Közgyűlés bolyongásának újabb állomása: az Odüsszeuszt és Kolumbusz Kristófot megszégyenítően nyughatatlan szervezet ismét költözik. 2011 végén befészkelték magukat a volt megyeházára, kitúrták és szanaszét szórták a városban a Rippl-Rónai Múzeum gyűjteményét és osztályait, a vezetők berendeztették irodáikat a múzeum gyűjteményéből származó bútorokkal, festményekkel, s most, alig több, mint két év után ismét odébbállnak. Kivételesen nem az Azori szigetekre lesz a séta: a Somogy Megyei Levéltár dolgozói és gyűjteménye penderülnek ki a hóra a fogyatkozó, funkcióját és hatalmát vesztett, egyre szánalmasabban vergődő „megye” újabb akciója nyomán. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, RÁOLVASÁS
Pénzeső, hazugság, szex és egy kis extra pornográfia

Pénzeső, hazugság, szex és egy kis extra pornográfia

„A kamupártokra hullott állami pénzeső kilencven százalékának a sorsa egyelőre ismeretlen” – ez az egyik legsúlyosabb megállapítása a Transparency International Magyarország, a K-Monitor és az Atlatszo.hu által a kampányfinanszírozásról készített kutatásnak, amelynek eredményeit a napokban tették közzé. Így kezdődik a 2014-es magyar választások egyik legarcátlanabb és legnyilvánvalóbb csalásának összegzése a Népszabadság cikkében. A dolgot leginkább ahhoz a Los Angelesben lezajlott 2012-es bankrabláshoz tudnánk hasonlítani, mikor a gengszterek szorult helyzetükben pénzt szórtak a tömegbe, hogy azok elzárják az üldöző rendőrök útját. Csakhogy ezt a magyar adófizetők több, mint négymilliárd forintja bánta. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KARCOSOK KLUBJA, KÖZÜNK
Kultúrnyik(haj)ok akcióban:  most tényleg megszűnik a Somogy folyóirat?

Kultúrnyik(haj)ok akcióban: most tényleg megszűnik a Somogy folyóirat?

Már-már menetrendszerűen jönnek a segélykiáltások Somogyból, a négy évtizedes múltú irodalmi folyóirat háza tájáról: 2007 és 2012 után most ismét a megszűnés veszélye fenyegeti, minthogy idénre – a korábbi válságévekhez hasonlóan – állami támogatás híján maradt. A helyzet annyiban tekinthető politikai értelemben pikánsnak a korábbi krízisekhez képest, hogy most – miután éppen a választások idejére esett a vélhetően utolsó szám megjelenése – a krízist még titkolni is próbálja a fideszes megye- ill. városvezetés, és a lapot kiadó, balos elhajlással szintén nem vádolható Berzsenyi Társaság. Rejtegetik a szerkesztők és szerzők által a Somogy saját zsebből finanszírozott idei első számát, pedig csak az utolsó két lapot kellene kitépniük. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, MÉDIUM, RÁOLVASÁS