„Mennyi? Harminc! Mi harminc? Mi mennyi?”
Némileg formabontó írás következik, no nem abban az értelemben, hogy mi is Mikszáth Kálmán babérjaira pályáznánk, viszont az eddig a KAPOS-T-n megjelent közel ezer cikk átlagánál talán erősebb lesz benne a vélemény-faktor. Nem a szokásos „x ezt írta, y meg amazt” -típusú, a mai médiavilágban szokványos listázásra készülünk, hanem a hozzászólásokban megjelenő értékítéleteket boncolgatnánk, azok jogosságát vagy téves voltát. Ha úgy tetszik, esettanulmány két meccs közt hangzavarra és cselesztára Kaposváron, 2021 kora nyarán.
Egy-egy politikus, közszereplő kapcsán az „imádom – ki nem állhatom”
skála mellett a hozzászólók többsége az illető múltbéli szereplését, teljesítményét említi, igazolandó az amúgy szubjektív értékítéletet: szinte kötelezően megjelennek a „mit tett le az asztalra” vagy a „túl sokszor veszített”, „bukott politikus” kifejezések a kommentekben, s többnyire ekörül folyik a diskurzus. Csakhogy a választói emlékezet rövid – nem kicsit, nagyon.
Alapállításunk az, hogy demokratikus országban, szabad és tisztességes
választáson alulmaradó politikus nem bukott. Olyan vidéken viszont, ahol a pálya már egy évtizede durván lejt a Fidesz-kormány, vagy itt helyben a Szita-garnitúra felé, akár dicsőség is lehet. Demokráciában a dolgok természetes rendje, hogy az egyik győz, a másik alulmarad, ám, ha ilyen egyenlőtlenek a feltételek, mint Magyarországon, az lenne a minimálisan elvárható, hogy az ellenzéki szimpatizánsok tanúsítsanak némi megértést azok iránt, akik szinte reménytelen helyzetben végigharcolták az elmúlt bő másfél évtizedet – szemben azokkal, akik lapítottak, s most, hogy van némi győzelmi remény, elősétálnak az árnyékból, odaállnak a legerősebbnek sejtett párt mellé: „innen átvesszük, kis haver”.
Tudják, ki a „bukott politikus”? Szájer József, a Fidesz volt
európai parlamenti képviselője, aki leszánkázott azon a bizonyos ereszcsatornán. A pártja által megbélyegzett életet élt, s a hátitatyójában volt egy kis kábítószer is. Ő és pl. Borkai Zsolt, a kokós-kurvás adriai jachtmuri hőse egyértelműen bukott politikusok, ahogy a köztörvényes bűncselekményért végrehajtható börtönre ítélt Mengyi Roland, Gelencsér Attila Azori-szigeteki útitársa. Ezek szélsőséges példák, de szerintünk ugyanilyen bukott politikus Medgyessy Péter is, akiről kiderült D209-es belügyi tiszti múltja, s ezért kénytelen volt távozni a politikai életből. Rájuk igaz köznyelvi értelemben, hogy „bukottak”.
Az, aki Kaposváron, az elmúlt évtizedekben többször veszített helyi, egyéni választókerületben, bukott politikus lenne? Mert ha az, akkor sokakat ide kell sorolni: a választás.hu adatai szerint 1994-ben még tíz MSZP-képviselő jutott be egyéniben az akkor 27 tagú kaposvári közgyűlésbe, ám négy év múlva megfordult az arány: 1998-ban tizenkét fideszes nyert egyéniben, szemben három szocialistával.
Viszont 2002-től, tehát közel húsz éve, öt választáson egyetlen egyéni
helyet sem tudott elhozni a teljes kaposvári ellenzék, egy független kivételével mindent a Fidesz nyert. Ha ebből ki lehet ragadni Pintér Attilát, másokra miért nem mutogatnak ujjal? És főleg miért olyanok tépik a szájukat, akik tizedannyit sem tudnak felmutatni, mint ő?
A tények: Pintér Attila mindössze egyszer, 2002-ben fiatal, mondhatni pályakezdő politikusként volt polgármester-jelölt (emlékeztetőül: 2006-ban Kolber István, 2010-ben Lamperth Mónika, 2014-ben Kováts Imre, 2019-ben Horváth Ákos veszített Szita Károly ellen), az utolsó, 2019-es választás kivételével minden alkalommal bejutott listán a közgyűlésbe (ekkor is csak némi sunyi ármánykodás fosztotta meg a jogos mandátumtól). Valóban nem nyert egyéniben, ahogy senki más húsz éve, de többnyire – talán egy kivétellel – mindig ő érte el a legjobb eredményt az ellenzékiek közül.
Parlamenti választáson soha nem indult. A legtöbben ezt is rosszul tudják róla,
de erről sem ő, nem a polgárok nem tehetnek: ismertsége a legmagasabb az ellenzékiek közül, ötven százalék feletti, amelyet a közvélemény-kutató szakma már „dominánsnak” nevez, ezért gondolják róla, hogy mindenhol ő állt rajthoz. Megértjük, hogy vele szemben magasabb elvárásokat fogalmaz meg a közvélemény, mint másokkal, de talán nem ártana a helyi viszonyokat figyelembe venni: ismételjük, 2002 óta ellenzéki jelölt egyetlen egyéni körzetet sem nyert Kaposváron.
A parlamenti megmérettetések eredményeit pedig, mivel ott soha nem indult,
talán ne rajta, inkább a valódi felelősökön tessenek számon kérni. Például a 2018-as kínos bukást, melyet a HVG-ben annak idején megjósoltunk, Gyurcsányék jelöltjén, László Imrén – vagy az őt indító zseniális ötletgazdán. És ha valaki közel húsz évig közmegbecsülésnek örvendő önkormányzati politikus volt, tanácsnok, korábban frakcióvezető, miért ne indulhatna – már csak megszerzett önkormányzati tapasztalatai birtokában is – egyszer, először parlamenti választáson?
Nyilván van létjogosultsága annak a hozzászólásokban sokszor megjelenő érvnek, hogy „új arcok kellenek a politikába”, a régiek, különösen a pártpolitikusok „már elhasználódtak”. Ennek igazságát sem vitattuk soha, ám az előválasztásnak éppen arról kellett volna szólnia, hogy
az ellenzéki érzelmű szavazók maguk dönthessék el, kiben bíznak.
A hozzászólásokban rendre előkerül a „mit tett le az asztalra?” -kérdés. Így pl. az ellenzéki politizálás klasszikus példája a Momentum Nolimpia akciója 2017-ben, melyre pártot lehetett építeni, s ilyen volt Kaposváron a gumiégető elleni népszavazási kezdeményezés sikerre vitele 2016-ban. Ettől a DK kezdetben – a Jobbikkal szemben táplált ellenséges érzülete okán – távol maradt, s később, az aláírásgyűjtés során sem törte össze magát: az MSZP-Együtt-Jobbik-LMP négyes vitte a vállán a mozgalmat Kaposváron soha nem látott, széles körű civil támogatással.
Ami viszont valószínűleg már az elején megbukott volna,
ha nem Pintér Attila a kezdeményező, ugyanis a Helyi Választási Bizottság mondvacsinált okok miatt elutasította az aláírásgyűjtési beadványt. Pintér az ország legjobb választási jogásza, Litresits András közreműködésével bíróság elé vitte – összesen kétszer, mert a közel tizenkilencezer aláírás összegyűjtése után Szitáék törvénytelenül a maguk javára akarták fordítani a történteket, s ezt újból csak a bíróság segítségével lehetett megakadályozni.
Mindkétszer nyertek, ezzel vált teljessé az ellenzéki győzelem.
Támogatókat, belvárosi irodahelyiséget szerzett, s ezt se hallgassuk el: pénzügyi támogatást a kiadványok, szórólapok megjelentetéséhez, a nélkülözhetetlen logisztikai feladatokhoz, a napi szervező munkáról nem beszélve, végig kézben tartva az olykor lehetetlen küldetést. Többen fogadtak volna az elején a kudarcra, köztük az úriember, aki most, előlépve a takarásból, szívesen
lenne képviselő, mondván: a dicsfényben fürdés az ő szakterülete.
Mostani nyílt levelében Pintér Attila csak azt kifogásolta, hogy miért nem maradt az ígéretekkel ellentétben mindenki számára nyitva az előválasztáson való megmérettetés lehetősége. Tegyük hozzá: demokratikus ellenzékhez méltó, nyílt, sportszerű versenyben kellett volna eldőlnie, hogy a kaposvári ellenzéki érzelmű szavazók mit értékelnek jobban: egy ásatag kádári nosztalgiákra kacsintgató, érzelgős-modoros-közhelyes Facebook-irodalmárkodást, vagy azt, hogy valaki hajlandó állni a legnagyobb politikai ellenszélben, sokszor sajátjaitól elszenvedett gúnyos-lesajnáló, esetleg frusztrált-irigy hangulatkeltés, rosszindulat közepette is küzdeni, sikerre vinni egy klasszikusan politikai ügyet, s persze az évek során számtalan kisebbet.
Reméljük, a „ki mit tett le az asztalra?” -kérdés további feszegetésekor
az is előkerül: az ellenzéki indulók közül ki volt az, aki végigdolgozta önkéntesként a tavalyi első hullámot és a lezárásokat? Esetleg vetnek egy pillantást Pintér Judit Facebook-oldalára, hogy lássák: ki az egyetlen kaposvári politikus, aki évek óta folyamatosan és intenzíven segít neki áldozatos, szegényeket felkaroló munkájában, mely sokkal-sokkal többről szól, mint szendvicseket osztani a hajléktalanoknak a Rippl-Rónai parkban.
Megjelent a visszaléptetésről szóló posztok közt egy sajátos állítás a DK jelöltjétől, doktor Varga Istvántól saját Facebook-oldalán. Eszerint a KAPOS-T-n közölt márciusi Závecz-közvéleménykutatás adataihoz képest egy újabb, április 15. és 18. között, 1770 fős mintán végzett felmérés szerint „az indulásom márciusi bejelentése után néhány héttel már 9 százalékos előnnyel vezettem az MSZP-jelöltje, Pintér Attila előtt”.
Nos, ezt egyelőre az égvilágon senki és semmi nem igazolja.
Nincs független forrásból megerősítve, dokumentációja nem elérhető, csupán egy levegőben lógó kijelentés. Arról pedig nincs tudomásunk, hogy doktor Vargát akár a katolikus, akár más egyház, beleértve a DK-t, csalhatatlanná nyilvánította volna (egyelőre egy csalhatatlan van, a Feri, mármint őszentsége, Ferenc pápa). Nem tudjuk továbbá, hogy „mi harminc?”, tehát a számot milyen viszonyban kéne értelmezni: a szavazásra hajlandók egész sokaságára igaz, vagy csak a DK-szimpatizánsokra, egyáltalán mire? Gyanítjuk, ha valóban ennyire kedvező adatokat tartalmazna, már rég közzétették volna.
Nyilván nem véletlen, hogy az egyik elvakult doktor Varga-fan a kpsvr Facebook-oldalán is szénné égett, mikor az erről szóló cikk alatt tényként próbálta beállítani a semmivel sem igazolt állítást. Maga a szerző hívta fel a figyelmét, hogy egy deka bizonyítéka sincs, ám a válasszal már adós maradt a hős rajongó.
Ami viszont szintén feltűnő a Pintér Attila visszaléptetésével foglalkozó
Facebook-hozzászólásokban, hogy az amúgy mindenre ugró, fegyelmezett falanxban támadó, válasz nélkül semmit nem hagyó kaposvári DK-s kommentszekció ez esetben feltűnően visszafogott volt: mintha nem lennének teljesen meggyőzve.
Tudjuk: ez most hosszú lett, de megígérjük, hogy a többi előválasztási jelölt dicső politikai pályafutásáról, sikereiről, jócselekedeteiről, emberi értékeiről is beszámolunk a közeljövőben. Érzésünk szerint ott kamatostól vissza tudjuk adni olvasóinknak a most elvesztett idejüket.
H. I.
