Kisajátítunk néhány fogalmat, oszt’ jónapot…
Nagyjából annyian voltak kíváncsiak Kaposváron Puzsér Róbertre és utazó truppjára – az LMP társelnökeire és a Gyöngyösi Márton helyett beugró Bana Tibor jobbikos képviselőre – amennyit percben számolva a főpolgármester ön-jelöltre várni kellett, azaz cirka harmincan. Ám ha ebből leszámítjuk a „hivatalból” jelen lévőket, újságírót, fotóst, operatőrt, s persze a rendezőket, a „fizető” érdeklődőkből talán egy futballcsapatot (tartalékokkal) ki lehetett volna állítani. Néhány hete tartott Kaposváron Márki-Zay Péter és Hadházy Ákos fórumot: itt kb. százhúsz-százharmincan voltak, nem beszélve arról, mennyivel izgalmasabb témák: pl., hogy milyen is egy fullfideszes városban ellenzéki polgármesternek lenni.
Hogy a dolog még ironikusabb legyen, a helyi, önbizalomhiányt hírből sem ismerő LMP a Kapos Hotel nagytermébe várta az érdeklődőket, amely így a tériszonyig szellősnek bizonyult. A nyomasztó üresség azonban más szempontból is az este jellemzője lett: Puzsér Róbert olykor fejhangba fordulóan harsány
demagógiája csak arra volt jó, hogy kiemelje a többi résztvevő ügyefogyottságát, felkészületlenségét.
A szervezés ugyancsak bántóan kezdetleges volt: a vendégek amolyan körkérdés-féléket kaptak, s arra válaszolgattak terjengősen, nyögvenyelősen, egymást ismételve. A Puzséron kívüli megszólalások a hetvenes évek szovjet kommunista pártjának központi bizottsági közleményeire emlékeztettek: mindenki „nagyon jónak” minősítette a kérdéseket (lóf@szt, nettó alákérdezés folyt), és „nagyon fontosnak tartotta”, amit az előtte szóló elmondott.
Eleinte a XXI. századi politika fogalmát csócsálgatták: a lényeg, hogy mi, az LMP és a Jobbik vagyunk az új évszázad képviselői,
a többiek pedig – beleértve a Momentumot is, akikkel Puzsér nincs jóban – nos, ők a többiek, a múlt századiak. Mert ők majd jól csatlakoznak az MSZP-hez, és Karácsony Gergelyt támogatják, így belőlük lesz a mostani SZDSZ.
Hogy valójában mit is jelent a „centrum”, és a „XXI. századiság”, az persze nem derült ki az este folyamán, csupán annyi, hogy a 2010 előtti rezsimeket alkotó pártok ki vannak ebből rekesztve, mert „ők tehetnek a NER-ről”. Puzsérnál ez szinte azonnal árnyalatlan és heves gyurcsányozásba torkollt, melyet abba sem hagyott záróráig.
A Gyurcsány-szektának a Puzsér-szekta volna az ellenszere? Szép kilátások.
Szerintünk a dolog korántsem ilyen romantikus: a NER-ről, tehát a 2010-es Fidesz-kétharmadról, mely után alkotmányozó eszközökkel a maguk képére formálták a politikai rendszert, döntően a 2008-2009-es gazdasági világválság tehet, mely a legtöbb európai országot hasonlóképp megviselte, s az a – kétségkívül fájdalmas – válságkezelő program, amellyel a „bukott baloldal” a teljes megsemmisülést is vállalva stabilizálta az országot.
Kényelmesen elfért a közönség a teremben.
Puzsér Róbert monológjában a továbbiakban is ez az árnyalatlanság, leegyszerűsítés – hadd ne mondjuk: demagógia – érvényesült: szerinte pl. ma Budapest tragikus helyzetben van, szabályosan megfullad az autóáradat miatt.
Erre súgta oda egy hallgató: vajon akkor miért élnek tovább évekkel a budapestiek, mint a vidékiek?
Azt sem hinnénk, hogy bármiféle tényadattal alá lehetne támasztani olyan kijelentéseket, hogy „a budapestiek kilencven százalékénak nincs is autója”, s az „agglomerációból beautózó vállalkozók”, „akik a zöldövezetben a jó levegőn legeltetik a gyerekeiket”, jönnek, és telerondítják a várost kipufogógázzal. Azon kívül, hogy a múlt század ötvenes éveiben volt divat a „maszek-, ill. vállalkozó-ellenesség”, s persze kérdés, hogy mindennek mi köze van Kaposvár problémáihoz, ez nagyjából egy
nyolc általánost végzett udvari segédmunkás szellemi szintje. Ja, hogy ettől 21. századi?
Puzsér kifárasztásos, ill. az LMP-nacsalnikok altatásos taktikája bejött: a gyér hallgatóságból összesen hárman merték további szóáradatnak kitenni magukat azzal, hogy kérdeznek. Nagyon nem jártak jól: mindhárom kérdésre négy-négy ugyanolyan választ kaptak.
Ilyen bankjegyet vágott ki Puzsér Róbert az asztalra Kaposváron.
Talán egyet kivéve: valaki Puzsér Róbertnek szegezte a kérdést, „miért is zárja ki a baloldallal az összefogást”?
Puzsi erre a gyógypedagógiában bevált szemléltetés eszközéhez nyúlt: tárcájából kicsapott egy húszezrest az asztalra, és harsányan felszólította kérdezőt, adja neki el az autóját ezért az összegért, majd kifejtette, hogy az MSZP-DK áprilisban huszonhét helyen kívánta visszaléptetni az LMP-t, cserébe háromért.
„No látja, ez olyan volt, mintha maga odaadná az autóját nekem egy húszasért.”
Szokása szerint túltolta a műfelháborodást, és saját hatása alá került: kis híján az asztalt verte cipősarkával, mint egykor Nyikita Hruscsov az ENSZ-ben. Nyilván érezte, hogy az este legótvarabb, leghazugabb alakítását produkálta, ugyanis tudvalévő, hogy a 2018-as áprilisi választások előtt a Jobbik még senkivel nem fogott össze. Ahhoz kellett ez a mostani kis zilálódás. Az általa, s az LMP-sek által felemlegetett ajánlat az akkor öt százalék körül mért pártnak szólt a húsz százalék fölött álló MSZP-DK-tól. Erre a hamis dilemmára hivatkozva utasítják most el a baloldalt: ahogy eddig minden esetben, s minden esetben ők.
Számunkra pl. sokkal izgalmasabb lett volna, ha tisztázódik: miben különbözik
egy Jobbik-LMP-MSZP-DK összefogás egy Jobbik-LMP, ill. MSZP-DK koordinált indulástól (jelöltállítástól)? Szerintünk nem sokban, sőt. Márpedig emellett hitet tettek a jelenlévők: azt mondták, ennek így kell lennie. De ha mindez mindenhol szigorúan helyben, az adott településen dől el, akkor nem volt tök felesleges Puzsér Róbert budapesti hasfájásainak Kaposváron mégoly öblösen is hangot adni?
Utóbbira, úgy látszik, a kaposváriak maguktól is tudták a választ.
H. I.
