Úgy tűnik, annyi szerencséje van Kaposvárnak a város jó híréért felelős személyekkel: utazó, jószolgálati, rendkívüli és meghatalmazott nagyköveteivel, mint a példabeszédbeli kurvának a jámbor élettel. Kovács József korábbi fideszes önkormányzati képviselő, nemrég menesztett Kapos Holding-igazgató volt az egyik, aki – bár a botrány kipattanása után a városháza megtagadta, mint Szent Péter a mesterét – számos alkalommal reprezentált külföldön Kaposvár nevében, és Ujkéry Csaba, nyugalmazott megyei bírósági elnök a másik, akit a helyi fideszes médiumok neveztek így, bár tényleges bevetésére, úgy tudjuk, nem került sor. Kovácsot néhány napja ítélte jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre a bíróság, és Ujkéry Csabát is megvádolta az ügyészség hűtlen kezeléssel – tehát visszatér a bíróságra, ezúttal némileg más szerepben.
Március utolsó napjaiban tettük közzé azt az országos visszhangot kiváltó hírt, hogy a botrányos körülmények közt napvilágot látott atrocitás negatív hőse, bizonyos Kovács József, aki ellen hosszadalmas büntetőeljárás folyt Kaposváron, miközben áldozatát, G. Sz. rendőrzászlóst közben szabályosan kiszekírozták nemcsak a rendőrségtől, de az országból is, amellett, hogy zavartalanul (és megfelelő iskolai végzettség nélkül) pöffeszkedik a holding koordinációs igazgatói székében, még számos helyen: Ausztráliában, az USA-ban, Franciaországban képviseli is Kaposvárt, a város nevében koszorúz, beszédet mond, esetleg tárgyal, mint afféle utazó nagykövet. A hír nyomán kitört médiaviharban persze a Szita-slepp rögtön hárítani próbált: az RTL Klub híradója tette közzé válaszukat, miszerint „nincs utazó nagyköveti titulusa” Kaposvár városának.
Játék a szavakkal, mint általában
Ezt Kovács József a KAPOS-T-hoz írt levelében – tehát azt, hogy ő magánszorgalomból járt volna az említett helyeken, és nem a város megbízásából – határozottan cáfolta. Tehát lehet, hogy titulusa nincs a városnak, és nem ők fizették Kovács útját – így kell mellébeszélni és hazudni hivatalosan, ügyvédileg – de ténylegesen mégis az volt: képviselte a várost.
Másik delikvensünket, Ujkéry Csabát nyilván (még) megilleti az ártatlanság vélelme, hiszen esetében csak most sikerült az ügyészségnek felgöngyölíteni ezt a végtelenül bonyolult és szerteágazó ügyet: Ujkéry gyakorló bírósági elnök korában, közel egy évtizedig – átlag évi háromszázezer forintért – saját munkahelyével finanszíroztatta vitorlásának fonyódi kikötőbérletét. Ennek állítólagos ellentétele az volt, hogy a bíróság hatszobás üdülőjének vendégeit időnként vitte egy-egy kört a hajón. És a vicc az, hogy a Somogy Megyei Bíróságot évtizedekig vezető, a pécsi egyetem igazságügyi főiskoláján, ill. a Kaposvári Egyetemen tanító főbíró áll és néz: nem érti, mi ezzel a probléma. Jogérzéke és adófizetési morálja megrekedt valahol a kőkorszaki cserekereskedelem szintjén.
Csak meg nem erősített információnk van arról, hogy állítólag Ujkéry 2012-ben kapott kaposvári „jószolgálati nagykövet” címét ideiglenesen felfüggesztették a vizsgálat időtartamára, ugyanakkor 2013 májusában még a Kaposvár Most, mely gyakorlatilag Szita Károly sajtóosztályával összenőtt, mondhatni egylényegű, még e „titulussal” illeti a nyugalmazott főbírót. És a városháza egy szóval sem tiltakozott.
Jószolgálat, az kéne, meg egy kis eső
Ujkéry Csaba kapcsán emlékeztetnénk arra is, hogy nem zárult le az a másik történet, a Berzsenyi Társaság elnökségéért, és a klinikai halál állapotában lévő Somogy folyóirat főszerkesztői címéért folyó harc sem, melyet Ujkéry és ez ügyben famulusa, a Somogy Megyei Önkormányzat tisztviselője, Lőrincz Sándor folytat. Intrikáikkal, a megye és a város támogatásának megvonásával, ill. az ezzel való zsarolással már sikeresen eltávolították Pomogáts Béla akadémikust, aki nemrég mondott le az elnöki tisztségről, és lemondásának okait ki is fejtette az Élet és Irodalomban, valamint Kósa Csabát, a folyóirat főszerkesztőjét. Elvileg a Berzsenyi Társaságban novemberben lenne tisztújítás.
Két férfiú, s, ha nem is egy eset, de nem állnak túl távol egymástól. Mindketten – egyikük gyakorlatban, a másik elviekben – reprezentálták Kaposvárt, képviselték a kaposvári embereket, miközben legfeljebb önmagukat képviselhették volna vádlóik előtt. Abban is hasonlítanak, hogy erősen jobboldali beállítottságúak, akik azt hitték, neki ezért többet szabad, mint másoknak. Ügyük napvilágra kerülése után pedig mindketten menedéket kerestek a politika környékén. S abban is, hogy – másokkal ellentétben – ezt nem túl sok eredménnyel tették.
Őket is beárazta a rendszer – szélsebesen csökken az árfolyamuk, ha segítségre szorulnak, és szemben áll velük egy karakán rendőrsrác, egy-két igazságmániás ügyész, bíró, vagy uram bocsá’ – újságíró.
Akik nem ijednek meg az árnyékoktól, bár azok egyre hosszabbak.
H. I.
