Újabb Rákóczis történetek: ki fog itt szponzorkodni, és hogyan kerül Habony Árpád a képbe?

Ilyen jó gazdája Szita Károly a kaposvári sportnak?

Tudjuk, hogy még nem múlt el az afelett érzett öröm és büszkeség, hogy ismét első osztályú futballcsapata van a városnak – reméljük nem is fog, bár nem tűnik teljesen rendezettnek a csapat jövője, főleg anyagi szempontból. Az önkormányzat 120 millió forint támogatást ígér, feltéve, ha a tulajdonosok is mellétesznek ugyanennyit. A labdarúgó kft. 660 millió forintos költségvetéssel számol, de terheli a büdzsét az előző évekből felhalmozódott 194 milliós mínusz, így óriási szükség lenne egy erős támogatóra, amely – egyelőre – nincs a láthatáron. Közben a ZÁÉV, amely csak úgy nyeli a tízmilliárdokat Kaposváron, bőkezű szponzora a rivális, szintén feljutott Zalaegerszegnek.

Néhány hónap alatt, korábbi írásunk megjelenése óta is jelentős változások zajlottak a futballklub, ill. cég környékén: a Herczeg Erik-féle Szuperagro

teljesen kiszállt, komoly nehézségekkel küzd, kisebb gondja is nagyobb a Rákóczinál.

A korábbiakban is említett – természetesen Újlengyel székhelyű – Accanto Kft. az egyedüli tulajdonos, ám – különös módon más Murányi-cégekhez hasonlóan – ők sem teljes naptári évre, hanem félévtől-félévig készítenek beszámolókat, így a cégadatok közt nem látszik a 2018-as eredményük. Annyit tudunk, hogy az utolsó beszámolóban 355 millió forintos árbevétel mellett 200 milliós osztalékot vettek ki a tulajdonosok – kicsit ki kellett pótolni az előző évi eredménytartalékból – tehát eléggé „ki van pucolva” a cég, és a 355 milliós árbevételből, meg a raktározási főtevékenységből nem is látszik, hogy

annyira „tőkeerős” lenne, mint amivel annak idején a tulajdonosváltást indokolták.

Hogy mást ne mondjunk, a pénzéhes „leányka”, a futballcsapat közel kétszer annyi pénzt fog felemészteni, mint amennyi a teljes éves árbevétele volt a tulajdonosnak, és a külső forrásokból ennek legfeljebb a fele látszik.

És van itt még néhány furcsaság: ha olyan jól megy a Rákóczi tulajdonosának,

miért kellett átadni a stadion üzemeltetését annak a Bene Akadémiának, amelynek már arra sincs pénze, hogy a meccsekre utazó gyerekeknek minimális ellátást nyújtson? Tudjuk: a stadionra külön támogatást ad az önkormányzat, de mintha nem szerették volna, hogy ez a pénz is a felnőtt csapaton menjen keresztül. (A Bene Akadémiával hamarosan külön cikkben foglalkozunk.)

Azt sem értjük egészen, hogy a kisbajomi székhelyű Spirit Autó Kft., melynek tulajdonosa ifj. Murányi Ferenc kaposvári lakos – amúgy hatalmas székházat építenek Zalaegerszegen – miért szponzorálja bőkezűen, autókkal a ZTE, ill. a Paks csapatát, s vajon a Rákóczit miért nem?

 

Az Accanto Kft. körüli cégháló, benne az Apium Media Holdinggal, amely Máltán van bejegyezve és valódi offshore-cég.

 

És, hogy mi köze van a Rákóczi tulajdonosának Habony Árpádhoz? Nos, van egy

találkozási pontjuk, mégpedig a hírhedt, máltai székhelyű offshore vállalkozással, az Apium Media Holdinggal, melyben tulajdonos a Habony Árpád üzleti és baráti köréhez tartozó izraeli Gagel család egyik tagja, és a közös pont a letelepedési kötvénybiznisz, mint azt a Direkt36 tényfeltáró oldal kiderítette.

Az Apiumnak és az Accantónak van egy közös cége, a THFMC Kft., amely autókölcsönzéssel foglalkozik, és ügyvezetője, Modori Dávid – láss csodát – Linkedin-profilja szerint amúgy „operations manager” a Spirit Autó zalaegerszegi részlegénél.

Két kérdés maradt a végére: ha egyszer lépten-nyomon azt látjuk, hogy

Murányi Ferenctől Mészáros Lőrincen át Habony Árpádig már mindenkivel hírbe lehet hozni ezt a szegény Rákóczit, akkor hogy a fenébe nincs még nekik egy épkézláb, állami pénzeken felhizlalt, zsíros nyakú szponzoruk, aki az állandó anyagi problémáikon úrrá lenne? Miért a legszegényebb megyei jogú város nyakán élősködnek, mikor gyakorlatilag minden NER-lovag örökbe fogadott már legalább egy futballcsapatot?

A másik, kissé eltérve a témától: megírja a helyi cselédsajtó,

hogy Disztl László „papíron” lesz a Rákóczi edzője, mert Waltner Róbertnek nincsen, khm… UEFA Pro edzői licence, Disztlnek meg van. És le bírják írni b@zmeg, hogy „papíron”. Mi az, hogy papíron? Magyarországon az természetes, hogy azért vannak a szabályok, hogy nyíltan kijátsszuk őket? Neki papírja van, a másik meg jó edző?

Nos, mindezzel együtt jó estét és jó szurkolást, ahogy boldogult Knézy Jenő szokta volt mondani.

H. I.


Fontos: a Facebook megváltoztatta az Ön által követett oldalak megjelenítését!

Ha tudni akar arról, amit Kaposvár vezetése és az általa uralt cselédmédia elhallgat, csupán annyit kell tennie, hogy Facebook-oldalunkon a „követés” gombra kattintás után állítsa be a „megjelenítés elsőként” opciót!

Így nem veszítjük egymást szem elől! Köszönjük!