Rendkívüli: eladják a taszári repteret!

Padló- és falburkolással foglalkozó “szakemberek” vehetik meg…

Csütörtökön késő este jelent meg a rendelet, mely szerint a kormány “egyetért a taszári repülőtér területének kereskedelmi, ipari és logisztikai célú hasznosításával kereskedelmi repülőtér kialakítása érdekében” A rendelet kimondja, hogy az ingatlanokat versenyeztetés mellőzésével, legalább a független ingatlanforgalmi szakértő által megállapított forgalmi értéken kell eladni. A tranzakció felelőse a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, az eladó a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A rendeletben kijelölt vásárló az idén májusban bejegyzett SGF Silu Global Fund Holding Zrt. lesz, főtevékenységük szintén vagyonkezelés. Vezetője Cseke István és Németh János, a pápai Németh és Cseke Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tulajdonosai. Ez a cég 2018 eleje óta létezik, padló- és falburkolás a főtevékenységük, tavaly 962 milliós árbevétellel és 20 milliós nyereséggel zártak. Hogy az SGF Silu részvényeinek többsége valójában kié, nem derül ki a cégadatbázisból.

A taszári reptér hányatott sorsáról egész dossziénk van

a KAPOS-T olvasói számára egészen az 1990-es évekig visszanyúlóan. Kérdés: azzal, hogy egy frissen alapított ötmilliós cégnek eladják versenyeztetés nélkül az ingatlant, honnan lesznek tízmilliárdok arra, hogy a kormányrendeletben elvárt “kereskedelmi reptér” beruházásai megvalósuljanak? Hol vannak azok a garanciák, amelyeket annak idején, 2010-ben, mikor egy Ugarde Kft. nevű cég akarta ugyanígy megvenni a területet, a Nemzeti Vagyonkezelő megkövetelt? A kormányrendeletben, ahogy alább látszik, biztosan nincs róla szó.

A tegnap este megjelent kormányhatározat szövege

 

Külön érdekesség: könnyen lehet, hogy ezúttal Szita Károly sem tudott semmit

Taszár eladásáról, ugyanis a tegnapi közgyűlésen egy ellenzéki képviselői kérdésre azt válaszolta, hogy “az Elena-program központja” lesz az eddig a Kossuth téri leanderek tárolására használt polgári terminálból. Az mindenesetre különös, hogy, míg számos megyei jogú városban, Debrecenben, Pécsen, Nyíregyházán éppen hogy állami fejlesztésű reptereket ígértek egy nagyszabású program keretében, addig Taszárral pont az ellenkezője történik: privatizálják. A 2010-ben megkezdett, de a kormányváltás miatt megbukott privatizációt a Fidesz helyi és

országos politikusai, pl. Budai Gyula konkrétan bűncselekménynek nevezték.

Az ügyről természetesen hamarosan bővebben részletesen beszámolunk.

H. I.


Ezt már olvasta?

Taszári rekviem: elveszett illúziók több felvonásban