Ausztriából tért haza, vendéglátós – Frissítés!
Napok óta másról sem lehet hallani, mint, hogy Kaposváron is kezelnek már koronavírus-fertőzött beteget. Még várjuk a megerősítést a Kaposi Mór Oktató Kórházból, de a közösségi oldalon elérhető többoldalú információk minden kétséget kizárnak, ugyanis az érintett egy, a Facebookon zajló vita, ill. vádaskodás nyomán maga számol be a történtekről. A nevét természetesen nem írjuk le, s ennek felelősségét azért merjük vállalni, mert az értesülések közt az is szerepel, hogy az egészségügyi hatóságok már megkezdték a beteg kapcsolati hálójának feltárását, ill. hogy kivel, milyen módon érintkezhetett a lappangási idő alatt.
Mivel életerős, fiatal sportemberről van szó, minden remény megvan a felgyógyulására, melyet innen is őszintén kívánunk neki.
A Facebook-beszámolóban azzal kezdődik a történet, hogy március 14-én közölte
velük az osztrák munkaadó, hogy a kormányintézkedések miatt bezárnak, s így el kell hagyniuk az országot. Egy hölgyet vett fel útitársnak barátja kérésére, így indultak haza autóval. Az osztrák-magyar határon akkor semmiféle ellenőrzés nem volt, s így zavartalanul eljutottak Somogyba (szándékosan nem írunk helységnevet), ahol találkozott egy ismerősével.
Ezt érezte úgy, hogy hiba volt, s – szintén saját elmondása szerint – önkéntes karanténba vonult (vélhetően Kaposváron), nem találkozott senkivel. A történetből úgy tűnik, még kint, Ausztriában fertőződhetett meg, s a tünetek jelentkezésekor, 17-én először megpróbált elérni valamiféle önköltséges tesztelést, de nem járt sikerrel.
Felhívta a kormányhivatalt is, de elmondása szerint itt sem sikerült intézni semmit.
19-én jelentkeztek a súlyosabb tünetek, ekkor ment be a kórház sürgősségi osztályára,
ahol vért vettek tőle, tüdőröntgent végeztek. A Facebookon néhányan azzal vádolták, hogy nem tájékoztatta a kórház személyzetét arról, hogy Ausztriából jött haza, ezt is cáfolta: állítja, mindenről beszámolt. Ezután hívták csak vissza a kormányhivatalból, s telefonon elmondta, hogy kivel, mikor, milyen körülmények közt találkozott, s mindenkit karantén alá vontak az érintettek közül.
„Hála isten, eddig mindenki tünetmentes, remélem, így is marad. Én itt, az infektológián küzdök a vírussal… Tény, elkaptam.”
Kérdés, ha a közösségi oldalon egy rosszízű vita, ill. vádaskodás nyomán végül
nem derül ki, hogy van (legalább egy) fertőzött, meddig virítana Kaposvár weboldalán, a „hiteles és naprakész információk” alatt, hogy „Kaposváron továbbra sem tudunk koronavírus-fertőzöttről!”
H. I.
A KAPOS-T, mint minden esetben, ezúttal is csak hiteles, több oldalról ellenőrzött információkat ad közre, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartjuk, hogy némelyek – köztük állami szervek is – korlátozni akarják az információs szabadságot Magyarországon.
Frissítés, 2020. 3. 23. 12.00: a koronavirus.kaposvar.hu weboldalon megjelent poszt szerint a kórház megerősítette a KAPOS-T tegnap közölt hírét, mely szerint a negyedik napja az infektológiai osztályon kezelt páciens tesztje pozitív lett, s valóban egy Ausztriából hazatért férfibetegről van szó. A kórház viszont emailben feltett kérdéseinkre eddig nem válaszolt.