A jó megoldás a hosszú távú megoldás
Nemrég kapta fel az országos média a hírt, hogy a csúnyán legatyásodott Pécs önkormányzatától átvenné az állam az amúgy is tetszhalott pogányi repülőteret adósság-kompenzációként 2.5 milliárdért. Lázár János kancelláriaminiszter ugyan cáfolta a Szabad Pécs hírét, de az információ, mint afféle igénytelen slágerdallam, megragadt a köztudatban. Mások úgy tudják, hogy egyenesen Pécs városa adja bérbe a Roszatomnak a repteret, s így segít magán. Mi pedig azt mondjuk: ha minden józan érv és széles körű tiltakozás ellenére megvalósul ez az Orbán-Putyin agyrém, legalább a Dél-Dunántúl sokszorosan hátrányos helyzetű térsége profitáljon belőle. Az előrejelzések szerint 15 milliárd euróba, vagyis közel ötezer milliárd forintba kerül majd a beruházás, és úgy tűnik, annak a térségnek, amely az elsődleges kockázatait viseli egy esetleges üzemzavarnak, jószerével semmi haszna nem lesz belőle. Taszár újraindítása és az M9-es autóút többlépcsős megvalósítása azonban változtathatna ezen a szomorú állapoton – ha lenne egy-két bátor és elkötelezett politikus, aki fel merné vállalni az elképzelést.
Mielőtt a nyomunkban járók ezt is a magukévá teszik, szögezzük le: ez a KAPOS-T felvetése, nem találkoztunk még vele máshol. Taszár problémakörével nagyon régóta, mondhatni sorkatona korunk óta foglalkozunk intenzíven, s meggyőződésünk, hogy közép- vagy hosszabb távon mindenképpen életben kellene tartani – legalább a vele kapcsolatos reményeket.
Tudjuk, hogy egy olyan sok ezer milliárdos beruházás, amelynek döntő része Oroszországban készülő fejlett technológia ide szállításán alapul, jelentős légi szállítási, raktározási, logisztikai kapacitásokat igényel. Pécs-Pogány semmi másra nem alkalmas, mint, hogy a Roszatom nacsalnikjai Bombardier magánrepülőgépeiken ide- s visszarepüljenek. Ezt meg is tehetik, hiszen a pécsi reptérnek van egy vitathatatlan előnye: az M6-os autópálya.
Ám a Wikipédia szerint a pécsi reptér csupán kicsi, turbólégcsavaros repülőgépek fogadására alkalmas. Ezért is bukott meg a fapados járatok ide csalogatása, hiszen azoknak csak nagyobb, sugárhajtású eszközökkel éri meg utast szállítani.
Taszáron viszont a már a világ legnagyobb szállítógépei is megfordultak:
két, egyenként 2500×70 méteres, legnagyobb teherbírású kifutópályája van, soha üzembe nem állított polgári terminálja, vasúti csatlakozása, s szinte korlátlan bővítési lehetőségei.
A pécs-pogányi reptér leírása a Wikipédiából: nagyobb gépek fogadására alkalmatlan.
Távolsága – ha egy fontos tényezőt, az M9-es Dombóvár-Szekszárd közt már tervezés, ill. környezetvédelmi hatásvizsgálat alatt lévő autópálya szakaszát beleszámítjuk – körülbelül ugyanannyi, mint a Pécs-Paks közti.
Ami viszont a legfontosabb: két kulcsfontosságú infrastrukturális fejlesztést „fűzne fel” nagyon is értelmes és gazdaságos módon a gigaberuházásra úgy, hogy kiegyensúlyozhatná a térség fej- és farnehéz voltát. Gondoljunk bele: a Dél-Dunántúlnak hiába van két autópályája, mindkettő, az M7-es és az M6-os is abszolúte a régió legszélén fut, tehát haszna nem sok van belőlük. Van két, viszonylag fejlettebb része, a déli Balaton-part és a Dunával párhuzamos Paks-Szekszárd-Pécs-(Mohács-Bóly) terület,
s van köztük – Kaposvár „központtal” – a nagy semmi. Nos, ezen lehetne változtatni.
Az utolsó, Taszár hasznosítására 2010-ben tett kísérlet bebizonyította, hogy állami beavatkozás nélkül esélytelen az elképzelés. A térség „illetékes” fideszes politikusainak, Gelencsér Attilának és Szita Károlynak viszont csak addig volt nagy a pofája, amíg a tehetetlen szocialista kormányzatot kellett ócsárolni és fenyegetni, politikai cirkuszt csinálni: 2010 óta Taszár ügyében semmit sem tettek.
Nyilván: ha Orbánt bírálni merték volna, eltapossa őket, mint a bogarat.
Mindössze annyit hallottunk Witzmann Mihálytól (tőle, miután a Fidesz egyik legkirívóbb választójogi csalásának következtében Taszár átkerült a siófoki körzethez): londoni befektetők érdeklődnek egy Taszáron építendő logisztikai bázis iránt. Ennek több, mint egy éve, s azóta természetesen semmi.
Mi úgy gondoljuk: nincs Taszár állami segítség, főleg az M9-es gyorsforgalmi nélkül, és fordítva sem nagyon.
És ami most „összehozhatná” ezt a két, a Dél-Dunántúl számára rendkívül fontos közlekedési beruházást, az a paksi atomerőmű-építés.
Öt évig tart, és – főleg az időszak második felében – hatalmas mennyiségű ide irányuló technológia, eszköz, szakember szállítása válik szükségessé olyan gépeken, amelyeknek nem elég egy kisrepülőtér.
Az M9-es autópálya régi álma a nyugati és déli régióknak: összekötné Ausztria-Olaszország, Szlovénia, Horvátország és a keleti EU tagállamok valamint Szerbia régióit. Taszár éppen középtájon helyezkedik el. Több szakasza, pl. a Körmend-Zalaegerszeg-M7, ill. a Dombóvár-Szekszárd már tervezés és környezetvédelmi hatásvizsgálat alatt van.
A Liszt Ferenc már most is túlzsúfolt, minden más megoldás pedig csak rosszabb. Elvileg persze Kecskemét is szóba jöhet, hiszen nemrég megkapta a kettős hasznosításra az engedélyt, de közlekedési szempontból kb. ugyanaz a helyzet vele, mint Taszárral.
Természetesen pontosan ugyanannyira ellenezzük Paks bővítését, mint bármikor,
de sajnos az az érzésünk, hogy hiába: már a napokban megtörténik az első hitelrészlet lehívása, és a jövő év elején ténylegesen is megkezdődik az építkezés. Az első periódusban, addig míg a betont tolják bele, kéne felhozni a repteret is fogadókész szintre, s az autópályát is minél több szakaszon azért, hogy az öt-hat éves építési időszak második felében kiszolgálhassa a beruházást.
Ez az egyetlen, valóban életképes lehetőség, hogy az iszonyatos, betonból, elavult technológiából, 22. századra átnyúló problémahalmazból Dél-Dunántúl térsége valamit profitáljon. Mert ez nemcsak Kaposvár érdeke: a szekszárdi hídon át megnyílna az Alföld, Szerbia, Románia felé az út, egy kelet-nyugati csatlakozás talán fellendítené a tragikusan elhibázott M6-os autópálya forgalmát, s főleg:
összekötné végre ezt a sorsüldözött, együttműködni, összefogni képtelen térséget egy centrális, kelet-nyugati tengelyen.
És mi kéne mindehhez? Csupán néhány tökös, bátor, és nem utolsó sorban összefogni kész politikus, akik közül néhánynak le kéne szállni a magas lóról, másoknak pedig ki kéne bővíteni a magyar-magyar, pécsi-kaposvári-szekszárdi-siófoki-stb. szótáraikat egymás nyelvjárásaival. Kiállni a nyilvánosság elé, és minden eszközzel, minél szélesebb körben támogatást szerezni az elképzelésnek.
Ha másért nem – hasonlóan hozzánk – legalább elmondhassák: megpróbálták, megtettek mindent saját lehetőségeikhez képest azért, hogy egy potenciális hazaárulásból, Magyarország jövőjének kiárusításából kijöjjön valami jó is.
H. I.
