Sajtószabadság 2014: a „Kaposvár-modell”

Lázár János és az Origo nevétől hangos a honi – majd némi spéttel várhatóan a nemzetközi – médiatér, s egy pillanat alatt még a kirúgott főszerkesztő miatt először köpni-nyelni nem tudó hírportál is a szólásszabadság mindenre elszánt védelmezője lett, és ma már „lázáros” címlappal sokkolt. Nem beszélve a 444-ről, az Indexről és a Népszabadságról, s azokról, akiknek ezen a „fekete hétfőn” még inkább sikerült a tyúkszemére lépni: pl. az RTL Klubról és a többiekről, akikre tízmilliárdos reklámadó vár alig két hónap múlva. Még a függetlenséggel és elfogulatlansággal viccből sem vádolható Magyar Nemzet is „torokra lépésnek” minősítette a reklámadót, s szinte egyöntetű a vélemény: a Fidesz és a kormány a választások után hadiösvényre lépett, és fel kívánja számolni a szabad sajtó maradványait is. Bőséges kaposvári tapasztalatok birtokában – sokakkal ellentétben – mi nem vagyunk meglepve.

Ez egy pártlap

Érettségi után némi ifjúi lelkesedéstől fűtve küldtem be első – zsengének is csak jóindulattal nevezhető – írásaimat a Somogyi Néplap főszerkesztőjének, Jávori Bélának. Az egyébként politikai áthallásoktól mentes, átlagos közéleti témákkal foglalkozó paksamétát azzal adta vissza, hogy „az írásain van még mit csiszolni, fiam, de én felveszem ide magát gyakornoknak elsejétől. Most menjen haza, és egy dolgot gondoljon végig alaposan: azt, hogy ez egy pártlap. Az MSZMP Somogy megyei bizottságának lapja. Aztán, ha meggondolta, jöjjön.”

Természetesen nem mentem vissza, ám roppant olcsó dolog lenne most utólag azt mondani, hogy hálás vagyok a figyelmeztetésért. És nem azért, mert olyan kollégákkal dolgozhattam volna együtt a „pártlapnál”, mint a békemenetes Bencsik András, aki akkoriban a munkásőr-rovatot erősítette, vagy, mert akkor már túl lennék a harmadik májátültetésen, szó sincs róla. A helyzet az, hogy azokkal szemben, akik „visszamentek”, mi néhányan, akik 1989-et, a rendszerváltást kicsit langyos, kicsit halványan fénylő, de mégis valódi tisztítótűznek, valami új kezdetének éltük meg, fogalmazzunk úgy: kevésbé bizonyultunk alkalmazkodóképesnek a média világában. Sejtelmem sincs, hogy emiatt szégyellnem kell-e magam, netán büszke legyek, mindenesetre az Axel-Springer kiadónak, mely az MSZMP-lapokat megvette, tökéletesen megfeleltek a pártállami médiakáderek.

Tovább a napóleoni úton

Jó volt nekik a főszerkesztő szőröstül-bőröstül, akit egykori kollégája a Beszélő c. folyóiratban Napóleonként, Orwell Állatfarm c. történelmi tanmeséjének nyilvánvalóan Sztálinról mintázott disznajaként aposztrofált, aki megfelelt arra is, hogy jól szervezett médiahadjárattal kimossa az ügynökügyéből a még a Fidesz számára is vállalhatatlan polgármestert, jó pénzért jó volt tanácsadónak a Somogyért Egyesület megyei közgyűlési elnöke mellé éppúgy, mint a szocialista miniszter háza táján. Fogalmazhatunk úgy, hogy az elmúlt évtizedekben nagyjából ő és a hasonszőrűek jelentették Kaposváron a sajtószabadság kereteit – ez szinte mindent elmond. A folytonosságot a nemes hagyományokkal, az átjárást az egyes politikai erők között, és mindent, amitől végül kialakulhatott ez az áporodott, belterjes, fullasztó közeg, amit jobb híján kaposvári közéletnek nevezünk.

Így nőtt át szép szervesen a pártállami ellenőrzött sajtó a „demokratikusba” anélkül, hogy érdemben megtapasztalhatták volna a város lakói a sajtószabadság élményét. Másféle élmény persze volt bőven: még a kilencvenes évek elején adtam be egy tervezetet az akkori polgármesternek, Szabados Péternek, mely arról szólt, hogy hogyan kéne anyagilag és tartalmában is független, magántőkét és egyéni kezdeményezést is felhasználó városi televíziót csinálni, melyben az önkormányzat csak egyes, a közösség számára hasznos hír-, kulturális, stb. műsorokat támogat. A válasz „gyorsan, nyersen” ennyi volt: „Az a helyzet, Imre, hogy mi a városi tévét a saját kezünkben akarjuk tartani…”

Csodálatos tévészaporítás

Persze így is lett, s a lényegen már nem változtatott, hogy 1996, a médiatörvény után át kellett alakítani látszólag független szervezetté a Kapos TV-t. Szita Károly a MDF-esek méltó utódjának bizonyult, és bevégezte városi média politikai alapú megnyomorítását. Valljuk be, s ezt talán egy-egy gyengébb pillanatában ő is megteszi: európai médiaviszonyok mellett maximum parkolóőri, esetleg vízóra-leolvasói karrier várt volna rá… Tenyerelése viszont bizonyos értelemben túl jól is sikerült: miután megromlott a viszony a Fidesz és a 2005-ben a megyei közgyűlést vezető Gyenesei István között, és Szita szabályosan letiltotta Gyenesei szerepléseit a „saját” televíziójában, a megyei közgyűlés megalapította a Somogy TV-t, melyet aztán Gyenesei utódjának, Gelencsér Attilának esze ágában sem volt megszüntetni. Ma már a Somogy TV az egyetlen, ami maradt nekik (Orbánnak köszönhetően), tehát lényegében a Somogy Megyei Közgyűlés nem más, mint az univerzum legszánalmasabb televíziójának fenntartó kuratóriuma.

Így lett Kaposváron két fideszes – közpénzből fenntartott – helyi tv, mely tényen amúgy egy ország médiaszakmája röhög. Hosszan taglalhatnánk színes és fordulatos történetét, mindössze egy ok miatt nem tesszük: ez a cikk eredetileg a sajtószabadságról szól, az pedig a Somogy TV-vel nemhogy egy napon, egy évszázadban sem említhető.

S épp ezért nehéz a kérdés: mivel folytassuk? A Kapos Extra nevű szörnyszülöttel, amely az Internet legaljáról összekapart bulvárhírekkel nyakonöntött Fidesz-propagandaújság? Vagy a módszeres munkával tönkrevágott rádiókkal (Kapos, Somogy, Enjoy), melyek ugyan fényévnyire voltak a szabadságtól, de nem voltak eléggé fideszesek, így pusztulniuk kellett, hogy romjaikon (frekvenciájukon) létrejöhessen a valódi, az igazi? A Kaposvár Most „médiacsoporttal”, csak azért nem foglalkozunk részletesebben, mert olvashattak róluk itt, itt és itt, no meg itt, s különben is mindennek megvan a határa. A gyomrunk tűrőképességének is.

Szóval, aki Budapesten úgy érzi, hogy nincs hova süllyedni sajtószabadság-ügyben, vesse vigyázó szemét Kaposvárra. Hogy az élmény teljes legyen, még olvassa hozzá a Somogyi sajtószabadság után kiáltó cikkét. Azét a lapét, mely hallgatásával annyi más mellett néhány hónapja pontosan ugyanazt a szerepet töltötte be egy helyi, sajtószabadság elleni durva politikai merényletben, Katona József ügyvezető és Szabó Kinga főszerkesztő eltávolításában, a tény és a körülmények cinkos elhallgatásában, mint amit Lázár János és az Origo esetében ma országos felháborodás kísér.

A „Kaposvár-modell” működik. Hamarosan az egész országban is, így eggyel több dolog lesz, amiben az élen járunk. Legyünk rá büszkék.

H. I.