Sajtószabadság Kaposváron: a média maga az üzenet

Sokan félreértik, vagy félremagyarázzák a sajtószabadság fogalmát: de hiszen mindent le lehet írni, senkit nem zárnak börtönbe a véleményéért. Nos, igen: elméletileg a tanulási lehetőség és az egészségügyi ellátás is egyformán jár mindenkinek Magyarországon. Ám azok, akiknek nincs módjuk megfizetni, valahogy mégsem jutnak hozzá. Ugyanez a helyzet a sajtóval is: az állami (köz-) pénzen felvásárolt média gátlás nélkül, szemérmetlenül tolja a hatalom szekerét, fújja a nótáját, lassan minden csapból ez folyik, a függetleneket pedig megfojtják.

Kaposvár volt az egyetlen olyan megyeszékhely, ahol nem működött 2014-ig, a KAPOS-T indulásáig a hatalomtól független, azzal szemben kritikus médium. Médiával foglalkozó írásainkból azért van olyan sok, mert éppúgy, ahogy a helyi hatalmat gyakorlók, mi is kulcsfontosságú kérdésnek tartjuk. Nyíltan és kritikusan kell beszélnünk közös ügyeinkről, mert ezt nem teszi meg helyettünk senki: az országos médiát nem érdekli Kaposvár, legfeljebb néhány bulvártéma erejéig, a helyi hatalmat támogató sajtó pedig szinte mindent elhallgat vagy eltorzít, kenyéradó gazdájuk szájíze szerint.

Aki arra kíváncsi, kinyílt-e a pitypang, forduljon nyugodtan a Somogyi Hírlap-Sonline-hoz, a Kaposvár Mosthoz, a Kapos Extrához, a Somogy Tv-hez, a Most Rádióhoz, vagy a Kapos Tv-hez. Vannak bőven. Minden másra – információszerzés terén – KAPOS-T. Íme: