Kismamák: semmi ok az aggodalomra
Talán nem túlzás kijelenteni: Kaposvár megint szintet lépett, ezúttal a politikai kommunikációban. A polgármester Facebook-oldalán jelent meg egy rövid videó arról, hogy Szita Károly a júliusi hőségben (vagy talán épp attól sújtva) a nyakába veszi a várost, hogy élőhelyein keresse fel szeretett alattvalóit. A Homatech-ügy nyilvánosságbeli katasztrófája után nem kellett különösebb jóstehetség ahhoz, hogy Szita hamarosan előszedi az évtizedek óta beváltnak hitt PR-fogásait a kamrapolcról: hiszen ő, és csak ő az, aki Kaposváron „beszélget az emberekkel”, aki „ért a nyelvükön”, aki „meghallgatja őket”, és csak azután dönt bármiben, hogy „megtudakolta, hogy mit is akarnak a kaposváriak”. Kívülről ismerjük az összes süket panelt. Ami a mostani bohócszámba egy kis színt visz, az a sárga mappa, amely azt jelzi, hogy az utcán-téren-buszon ténfergő polgármester kész a társalgásra: ezen állapotában akár a legegyszerűbb halandó is megszólíthatja.
Közismert biológiai tény, hogy az állat- és madárfajok többségénél látható jele (is) van annak, ha az egyed párzásra kész. A páviánok vöröslő ülőgumója, a dürrögő fajdkakas, netán a páva legyezőszerűen kitárt farktollazata csak néhány a milliónyi vizuális üzenetből, amellyel az élőlények a szexuális akció- vagy fogadókészséget jelzik. Ám, ahogyan az évmilliók során kifejlődött élővilágban rend van, úgy Kaposváron is rendnek kell lennie: ha történetesen nincsen sárga mappa a polgármesternél, akkor jaj annak, aki megszólítja!
Mert akkor nyilván az ország, vagy épp Európa dolgában jár, meg kell mentenie ezt a lángoktól ölelt kis darab földet a migránshordáktól, Brüsszeltől (vagy legalább el kell intéznie, hogy ne rúgjanak nekünk négynél többet), és persze azoktól, akik nem átallják felbolygatni a város békéjét. Ilyenkor isten ments megzavarni – csak, ha ott a sárga cédula.
Állítólag nem veszélyes, bár a helyükben én semmiképp sem simogatnám meg.
Arra, hogy ilyenkor miért is kíséri kamerás-fényképezőgépes siserahad, és miért kerül fel mindez az általa lenézett-lekezelt közösségi oldalra, persze tudjuk a választ: ótvar, szánalmas ripacséria, megtévesztés, színház ez csupán, ha már az igazit sikerült tönkretenni. A spontánnak szánt kis szcénába azért csúszott némi hiba: Szita a videón közli, hogy ő bizony most busszal megyen „dolgozni”. Aztán fel is nyomul valahol a cseri Fidesz-lakópark környékén, elegánsan, lovagiasan maga mögé utasítva az ott várakozó fiatal nőt, aki szerényen, tudva a nők helyét a Fidesz szerinti világban, előreengedi a sárga cédulást.
A polgármester egy pillanattal előbb még a fiatal hölggyel beszélgetett, majd a busz érkeztével faképnél hagyta, és felszállt előtte. Biztosan nem akart lemaradni…
A filmecske persze annyiban sem hiteles, hogy korábbi, 2014-es választási vágóképeket illesztettek bele, azt sugallva, mintha most is jelentős tömegek figyelték volna Szita szavait, erről persze szó sincs.
Amiről pedig szintén nincs szó, az a gumihulladék-feldolgozó:
csupán azt sikerült megtudakolnia a polgármesternek, hogy „mely utakat és járdákat kell felújítani”, s biztos lehet benne mindenki, aki találkozik vele, hogy nem ez a kaposváriakat három hónapja lázban tartó kérdés lesz a fő téma.
Ugyanúgy, ahogy a teljesen véletlenül mostanra időzített polgármesteri levélben sem: egészen pontosan egy árva hang nem sok, annyi sincs róla. Elpufogtatja a szokásos patronokat a „Donner visszacsatolásáról”, az új sportcsarnokról és versenyuszodáról, amelyek munkahelyek tömegét teremtik a városban, ígéretek hangzanak el a munkahely-teremtésről, és persze a nyugat-európai életszínvonalról. Ezt nagyjából kétszázszor hallottuk már.
Aztán a „sárgacédulás” konzultáció végén majd – főleg, ha civilekkel megerősített ellenzéki összefogásnak netán sikerül összegyűjtenie a kellő számú aláírást – előjön a farbával: „nagyon sok kaposvárival beszéltem, elmondták nekem a problémáikat, meghallgattam őket, odafigyeltem rájuk”, mert én „nem a Facebookról tájékozódok” ám! És meghoztam a döntésemet: én, ÉN, ÉN, ÉN, egyedül ÉN SZITA KÁROLY, DÖNTÖTTEM!
A lenézett-lekezelt Facebook azért csak jó valamire: nem csörgősipka, nem kolomp a nyakban: sárga mappa. Sárga.
Nem a közel hétezres létszámú Facebook-közösség, nem a kilencven százalékban elutasító szavazás, nem az ellenzéki összefogás által indított, mára már a tízezret meghaladó aláírással bíró népszavazási kezdeményezés a lényeg, hanem az, hogy ÉN, SZITA KÁROLY, lementem a nép közé, kezemben a sárga cetlivel, és beszéltem – mennyi? nyolc-tíz?, húsz-harminc? – kaposvárival, és ebből nagyjából azt hallottam meg, amit akartam, és arról beszélek majd – tanúk híján – amiről akarok. És ennek alapján döntök, ahogy akarok. Én, egy személyben, ahogy mindig.
Higgyenek nyugodtan a szemüknek: Szita Károly pontosan ennyire néz hülyének minden kaposvárit, évtizedek óta. Ezt játssza a neki lekötelezett, őt szolgáló, általa fizetett klientúrája és a hozzá tartozó média segítségével.
Pedig kétséget kizáróan, még a Homatech vezetőinek állítása szerint is egyedül ő döntött a gumifeldolgozó Kaposvárra hívása mellett. Ő ajánlkozott fel, és addig, míg nem vált számára világossá, hogy milyen erős az ellenállás az ügyben, foggal-körömmel harcolt is érte.
Most éppen a show ellopására készül, egy sárga cédulával. Aki még ezek után is hisz neki, annak bizonyára szívesen odaadja a felét.
H. I.
