Csakazértis Müszi … izé, Somogy, avagy megjelent a folyóirat 2018-as első száma, benne némi nekünk címzett üzengetéssel

Új főszerkesztő, régi belterj

Mindez persze hosszú-hosszú hetekkel ezelőtt volt, de, mint az közismert, közbejött egy április nyolcadika, s az azt megelőző és követő témabőség. Így aztán a Somogy legújabb száma – míg meg nem jelenik a második, addig e szóban forgó lesz az – kissé hátrébb szorult a fontossági listán. Mentségünkre szolgáljon, hogy, míg a KAPOS-T oldalain azért olykor sort kerítünk a nagymúltú Berzsenyi Társaság egykor országosan is jegyzett folyóiratának szemlézésére, effélével a helyi médiában sehol nem találkoztunk. A Somogyi Hírlap-Sonline kombóban pl. az elmúlt négy hónapban volt szó a Napút című folyóiratról, a Bárkáról, sőt magáról Szakály Sándorról is, de a Somogyról egy vak hang sem. Teljes a médiabojkott: nem tudjuk, hogy önként vagy parancsra, de lehet, hogy mindez nem független az elnök fideszes képviselőknek címzett kritikájától…

A Kaposvár Most utoljára 2016-ban az ’56-os emlékszámról makogott valamit, s, ha őszinték akarunk lenni, az volna a csoda, ha a „folyóirat” kifejezés egyáltalán beleesne a helyi médiacselédségnél az értelmezhető tartományba. Különösen azért volna az, merthogy éppen Szakály Sándor elnök úr panaszolja fel, hogy hiába bombázza levelekkel a somogyi országgyűlési képviselőket egy kis alamizsnáért, válaszra sem méltatják, úgymond „párthovatartozástól függetlenül”.

Nos, tisztelt elnök úr, miután látható, hogy még itt is megpróbálja burkoltan szétteríteni a felelősséget általában a politikára, megjegyeznénk: Somogyban minden országgyűlési képviselő FI-DE-SZES. Volt és maradt. Mátrai Mártának nyilván parlamenti háznagyi státuszából adódóan tisztító- és fertőtlenítőszerekre kell költeni, a többiek pedig – megnézte valaha ezeket az arcokat?

Gelencsér és Móring József Attilák, Szászfalvi László, Witzmann Mihály – ezektől? Kulturális folyóiratra pénzt?

Azért az is vicces, hogy milyen dörgedelmet ereszt meg Szakály Sándor professzor, a Berzsenyi Társaság és az Orbán-kormány által létrehozott, a magyar kultúra, civilizáció, humanizmus és európaiság utolsó maradékainak felszámolásában minimum tettestárs, kétségkívül jobboldalilag elfogult Veritas Intézet vezetője a helyi fideszes potentátok rovására – és ha ebből baj lesz?

Boross tata, a nagy mentor már a hamut is mamunak mondja, csúnya volna farkasok prédájaként végezni.

 

Szakály Sándor elnök vezércikkének első sorai. Sokkal több érdekességre nem is bukkantunk a kilencvenhat oldalon, itt viszont keményen megdorgálta a fideszes országgyűlési képviselőket, a megyei közgyűlés tagjait, és a települési polgármestereket. Ha így folytatják, ki lesznek hagyva a jövő történelemkönyveiből. Mondjuk, erre van esély különben is.

 

Szóval ennek az idei első számnak a vezércikkében esik szó egy „bennünket, illetve engem rendszeresen kritikával illető(k)” illetőről, akit persze a fideszes vuduszabály értelmében tilos megnevezni – nos ez volnék én, úgy is, mint némi kioktatás alanya, miután Szakály professzort e magas tisztségre nem „tették, hanem választották”.

Öltsön a cinizmus bármiféle alakot, a szemünk se rebben már – megedződik az ember nyolc évnyi nemzeti együttműködésben. Annyit azért megjegyeznénk, hogy annak idején Varga Istvánt úgy váltották le a főszerkesztői posztról, hogy a megyei közgyűlés tisztviselője nemes egyszerűséggel közölte a Társaság elnökségével: vagy lesz új főszerkesztő, vagy megvonják a pénzügyi támogatást.

És „döntöttek”, nyíltan, „magával kötve, mint a kéve”, ha ez mond valamit. És erről hangfelvétel is van, úgy tessék vitatkozni.

Aki pedig a Berzsenyi Társaság és a Somogy folyóirat körüli turbulenciákra kíváncsi, ajánljuk figyelmébe akkori írásunkat: „Barbárok a kapun belül: tisztújítás vagy tisztogatás volt a Berzsenyi Társaságban?”

Azért a honlapon még nem sikerült eltalálni…

Kósa Csaba korábbi főszerkesztő már nem él. Ő és Pomogáts Béla, a társaság korábbi elnöke tudnák megerősíteni – akkor meg is tették – hogyan vette át a hatalmat 2014-ben a Szakály-Ujkéry-Bába Iván-Kondor Katalin négyesfogat – szabad, demokratikus döntés alapján.

Ujkéry Csaba úgy tűnik, elvitorlázott Szigetvár irányába: csak névben van jelen, és a 2018-as első Somogy szám vezércikke arról is tudósít, hogy Bába Iván, régi kedvencünk sem főszerkesztő már. Posztját a Veritas Intézet történésze, Szakály Sándor alkalmazottja (praktikus!), Ujváry Gábor vette át, akinek munkáját Császtvay Tünde irodalomtörténész segíti, aki amúgy a felesége (praktikus!).

Utóbbiról üzente nekünk Szakály Sándor vezércikkében: „ellendrukkereink máris írhatják: gebinben a Somogy!”. Semmilyen drukkerek nem vagyunk, és szerintünk az ország van gebinben, és vele a kultúra, a művészet. Ennek a nagy büdös gebinnek csupán egy kisebb szelete ez a vircsaft, amely így egyre belterjesebbnek tűnik.

Amolyan járulékos kötelezettség, ahogyan Mészáros Lőrincnek vagy Andy Vajnának a médiacsinálás.

Amúgy a Somogy új száma a vezércikk sirámain, odamondogatásán, üzenetein kívül egy rakás dögunalom: többnyire tudományos szakfolyóiratokba való közlemények aktualitás, valódi helyi kötődések, izgalom, kaland, felfedezés nélkül.

Irodalminak szánt műből mindösszesen egy rövidke próza: Tóth Gyöngyi: Nem ér a nevem című novellája szerénykedik a kilencvenhat oldalnyi szöveghalmazban. E két és fél oldalas kis fogalmazvány viszont oly mértékben nívótlan, hogy nem visz rá bennünket a lélek akár egy szót is vesztegetni. Van ilyen típusú szerkesztői felelősség is: ne tegyünk ki dilettáns szerzőt annak, hogy a kritika megalázza, megtapossa.

Ennyit a leköszönt, amúgy „jelentős” szerkesztő, Bába Iván által vallott minőségelvről.

Így aztán nem is csoda, hogy a kényes, kifinomult ízlésű fideszes somogyi képviselők nem nagyon nyúlkálnak a csekkfüzetük után: nem csak a vezércikkben kéne ütni.

H. I.

Ha valaki nem tudná, mi az a Müszi, nézzen körül itt.

És mindezzel együtt le kell szögeznünk, hogy Szakály Sándor a legtöbb eddigi vitapartnerünket – ha ezt lehet vitának nevezni – felülmúlja tapintatban és eleganciában, ez persze a többiekről is sokat elmond.


Fontos információ: a Facebook megváltoztatta az Ön által követett oldalak megjelenítését!

Ha tudni akar arról, amit Kaposvár vezetése és az általa uralt cselédmédia elhallgat, csupán annyit kell tennie, hogy Facebook-oldalunkon a „követés” gombra kattintás után állítsa be a „megjelenítés elsőként” opciót!

Így nem veszítjük egymást szem elől! Köszönjük!