Söralátéten a százhúsz milliárd: elolvastuk a kormánnyal kötött „szerződést”

Kaposvár a modern város, ahol pezseg az élet

Legszívesebben csak úgy, kommentár nélkül adnánk közre azt a kétoldalas, ritkán gépelt, a valódi konkrétumokat és kötelezettségeket gondosan kerülő sajtcédulát, amelyet még a szokásosnál is harsányabb és ízléstelenebb médiafelhajtás közepette írt alá október elején Orbán Viktor miniszterelnök és Szita Károly polgármester. Mi is megemlékeztünk róla, ahogy illik, de a teljes, csorbítatlan szöveg csak most került fel az önkormányzat honlapjára. Mit mondjunk: kevés igénytelenebb, semmitmondóbb, jogi értelemben szerződésnek messziről nézvést sem minősíthető szöveget láttunk ebben a műfajban, nagyjából egy falusi disznóól megépítéséhez szabott tartalommal.

Természetesen mi is láttuk, hogy a szöveg az „együttműködési megállapodás” alcímet viseli, mint általában a semmitmondó, senkit semmire nem kötelező lózunggyűjtemények, de a show részeként Szita Károly szinte minden alkalommal „szerződésről” beszélt, amikor csak tehette, ezzel is sugallva, hogy itt egy komoly, esetleg a jövőben számon kérhető kötelezvényről van szó, amelyről gondolhattuk, hogy tartalmaz pl. összegeket, pontos beruházási definíciókat, netán határidőket, és más, hasonló dokumentumokat általában jellemző ismérveket.

Szó sincs ilyesmiről. Látható, hogy a szöveg első oldala a megszokott hantagyűjtemény, még csak meg sem erőltette magát a fogalmazója, hogy valami egyedit, eredetit csempésszen bele. Szórakoztatóvá a harmadik bekezdéstől válik, onnan, ahol elkezdi Fidesz-nyelvre fordítani saját magát: figyelmeztet, hogy a „modern várost” azt ne úgy tessék ám érteni, hogy tényleg modern város, hanem az egy „magyar várost” jelent, „amit a magyar temperamentum és észjárás alakít”. Na, erre varrjatok gombot, brüsszeli parasztok.

Ahol nyilván magyar temperamentummal bukfencezik át a magyar menyecske a vak magyar komondoron, magyar temperamentummal rúgja fel L. Petra magyar nemzeti kamerawoman az országunkra törő kislányokat, pedig a fehérvári huszárok magyarosan meg is hághatnák őket, s ahol huszárosan zuhanunk alá minden versenyképességi, oktatási, egészségügyi nemzetközi összevetésben, és magyar módra perzselik fel – Rákosit megszégyenítő módon – a szólásszabadságot, s távolodunk fénysebességgel Európától.

Magyar táj, magyar temperával.

Igaz, hogy a pénz nagy részét annak az Európai Uniónak a polgárai adják össze nekünk, amelyről a tisztelt kormánypárt politikusai és fizetett szájtépői egyetlen alkalommal sem mulasztják el kihangsúlyozni, hogy a végét járja, széthullóban van, gazdaságilag pedig rosszabbul teljesít, mint Magyarország, és amúgy már rég sehol sem lenne, ha mi nem védjük meg testünkkel tatártól, töröktől, ruszkitól. (E két utóbbi birodalomba még be is épültünk a cél érdekében. Ja, meg egy Harmadikba is.) Kevés szánalmasabb alakítást láttunk mostanában annál, ahogyan Szita Károly büszkélkedte teli a teljes rendelkezésére álló médiateret azzal, hogy Kaposvár egyszerre tudta lecserélni a teljes buszparkját. Mint az apa, aki annak örül, hogy a szomszéd még a gyerekcsinálás fáradalmaitól is megkímélte.

Nem meglepő, hogy ennek a fajta – fogalmazzunk finoman – csúsztatásnak a szellemében folytatódik az iromány, hiszen az első „konkrét” pontot, a 67-es út fejlesztését úgy tűnik, valahogyan, talán cipőkanállal sikerült beleerőltetni az IKOP-programba, így nagy része EU-s finanszírozású lesz. Már említettük, hogy igazából szerintünk nem is tekinthető Kaposvár „ajándékának”, bármennyire is próbálja mindenki így beállítani, mert olyan országos útvonalról van szó, mely Balatonszemestől Szigetvárig szeli át a Dél-Dunántúlt, s egyelőre – nagyon úgy tűnik – Kaposvár belvárosát is.

Arról nem beszélve, hogy – egyelőre – teljesen tisztázatlan, mikor, milyen szakaszokon kezdődik az útépítés.

A második ponttal, a hírhedt „intermodálissal” kapcsolatban is leírtuk aggályainkat: harmincöt milliárdról indult, óriási felhajtással, a helyi narancshab-verő média egyfolytában a maketteken pörgött. Eredetileg 2016-ban már készen kellett volna lennie. Aztán nagy hallgatás évekig, s most végül kijöttek egy fékezett habzású, tizenkét milliárdos változattal, melyről Szita Károly a Kapos Tv „Hatszemközt” című adásában bőszen bizonygatta, hogy „a többit majd a MÁV teszi hozzá”.

Nos, erről sehol nincs szó, ez egyszerűen nettó hazugság. Majd pont az a MÁV fog huszonhárom milliárdot elővarázsolni, amelynek egy alig több mint hárommilliárdos szakasz felújítását is három évre kell ütemeznie…

Az intermodálissal más gond is akad: a sajtótájékoztatón nem említette sem Orbán, sem Szita, hogy az összegbe beleértődik-e az a hárommilliárd forint, amelyet a buszok beszerzésének négymilliárdján felül a Cseri úti volt városgazdálkodási telephely megvételére, és garázsok, műhelyek építésére kap a város. Mert bizony ez a „dokumentumban” már így szerepel: „valamint a helyi közösségi autóbusz-telephely létesítéséhez”. Ha igen, akkor a maradék kilencmilliárd édeskevés lesz bármiféle „intermodálisra”, különösen, ha ebből még egy Béla király utcai vasúti felüljárót (két sínpár, plusz a Kapos folyó) is ki akarnak szorítani.

A harmadik pontról csak keserűséggel, szégyenkezve tudunk szót ejteni: Orbán és Szita odáig süllyedtek, hogy belefogalmazták ebbe az irományba Schwajda György nevét. Amellett, hogy minden tiszteletünk az elhunyté, de a „de mortuis nil, nisi bene”, a „halottakról igazat vagy semmit” elve alapján el kell mondanunk, hogy a „Schwajda György örökségének méltó ápolása” fordulat használata mindennek a sárba tiprása és meggyalázása, ami a Csiky Gergely Színház valaha volt, és súlyosan sérti magának Schwajda Györgynek az emlékét is. Schwajda alig több mint egy évadot töltött ténylegesen a Csiky Gergely Színház élén, 2008 júliusában vette át a vezetést, a 2008-2009-es évadra a Znamenák-Mohácsi páros által előkészített repertoárral, s valójában csupán a 2009-2010-es évad köthető a nevéhez, miután 2010. áprilisában elhunyt.

És ne hallgassuk el azt sem, hogy több alkalommal kijelentette: kifejezetten rosszul érzi magát Kaposváron.

Amint azt már említettük, a színház felújításának és bővítésének tervein 2006-os dátum szerepel, s azokat Znamenák Istvánék nyújtották be 2007 végén szakértői véleményezésre. Tehát a Csiky Gergely színház felújításához valójában semmi köze Schwajda Györgynek, legfeljebb nagyon távolról annyi, hogy 2000 táján a budapesti Nemzeti Színház építésének kormánybiztosa volt.

Ahogyan nincs a színház társulata által a korábbi évtizedekben elért, ma már elképzelhetetlen művészi és emberi magaslatokhoz sem. Schwajda György máshol és másban alkotott kiemelkedőt, így semmi szüksége arra, hogy nettó történelemhamisítással a nevét abba a sárba rángassák le, ahol Orbán Viktor és Szita Károly dagonyázik.

Szégyen, ahogyan Kaposváron építészek, színházi emberek, újságírók, hivatalnokok nyakukat behúzva lapítanak, hallgatnak, gyávaságukkal éltetve, erősítve azt az erkölcsi mélyvilágot, mely a fentemlített „urak” hatalmát adja.

Nem értjük pontosan a negyedik pontot sem: „szakemberek részére bérlakások kialakítása”? Kaposvár önkormányzata szolgálati lakásokat épít szociális bérlakások helyett? Minek? Kinek? Újabb hivatalnokoknak, állami rezsicégek alkalmazottainak, vagy a versenyszférának? És a „szakembereket” miért nem inkább versenyképes fizetéssel csábítják Kaposvárra ezek az – egyelőre még nem is létező – prosperáló vállalkozások? Épül egy újabb Fidesz-lakópark? Nem volt elég tanulság, hogy a toponári egyforintos közművesített telkek hosszú évek óta üresen várják a fiatal „szakembereket”?

Ötödik pont: az, hogy a kórház abban a tizenkilencedik századi, pavilonos elrendezésben nem volt üzemeltethető gazdaságosan, régóta közismert tény, ezért is döntöttek úgy még a 2010 előtti kormányok, hogy át kell építeni a ma általánosnak számító tömbkórházi formátumúra. Már ekkor nyilvánvaló volt, hogy hatalmas belvárosi területek szabadulnak fel ezáltal, melyeket a városnak kéne megtöltenie értelmes tartalommal.

A „dokumentumból” egyelőre úgy tűnik, kevés sikerrel. Egy inkubátorház ugyanis már van a városban, amely alig-alig szolgál eredeti funkciójában, többek közt azért, mert ostoba módon kirakták – a Klebelsberg kollégiummal együtt – a város szélére. Kérdés, hogy van-e értelme újabbat építeni, mikor a város teli van olcsón bérelhető ingatlanokkal, irodákkal, üzletekkel – szinte egyéb sincs már. Parkolóról viszont, lehetőleg a 21. századi követelményeknek megfelelő mélygarázsokról a kórházberuházásnak kellett volna gondoskodnia, hiszen a forgalom náluk generálódik. Felszíni parkolókat azokban a bizonyos „modern városokban” már rég nem építenek.

A terület sorsa valószínűleg ugyanaz lesz, mint az egykori Hunyadi laktanyáé: megkapja a város, aztán évtizedekig nem tud majd vele semmit kezdeni.

Az utolsó három ponthoz alig tudnánk valamit hozzáfűzni: az új sportcsarnok és az uszoda egy sportmániás közép-európai zseb-Mussolini „ajándéka”, mely vajmi keveset segít Kaposvár gazdaságának fejlesztésében, a versenyképesség növelésében. Miután a – kétségkívül felújításra szoruló – mostani csarnokban is láthatóan elférnek a kosár- és röplabda-rajongók, túlzásnak tetszik a négyezer fős létesítmény, különösen annak fényében, hogy a KSH legfrissebb (számított) adatai szerint 2015-ben már alig 63.000 lélek lakja Kaposvárt, s ebből is nyugodtan leszámíthatjuk azt az öt-hat-hétezret, akik csak „papíron” vannak itthon. Szita Károlyhoz úgy tűnik, nem jutottak el a legújabb adatok, mert önünneplő szózatai valamelyikében nemrég még „majd’ hetvenezer kaposváriról” beszélt.

A levéltár régi épületének rekonstrukciójára még ennyire sem tett határozott ígéretet Orbán: csak „munkacsoportot állítanak fel”, amely majd jól megvizsgálja a helyzetet. Amint azt többször leírtuk: szerintünk a mostani megyei önkormányzat valódi, értékéhez mért helye egy konténer-irodában lenne (plusz két Toi-Toi wc) valahol kívül a városon, a gyepmesteri telep környékén. Csak megjegyeznénk, hogy Jakó Gergelyék már vagy egy éve szeretnék kiadni valakinek a hírhedt Vigasságok Udvarát – egyelőre sikertelenül. Parkoló öt-hat elvtársi autónak, ez lett a nagy felhajtásból és több mint félmilliárd forintból..

Csak, hogy teljes legyen a kép: a Deseda kemping is csupán az önkormányzati fenntartású ráfizetéses objektumok számát fogja növelni, ahogy eddig minden, amihez nyúltak.

Már, ha hozzá-, és nem le-nyúlásra gondolunk. Mert azt, hogy ennek a százhúsz milliárdnak mekkora része megy majd magánzsebekbe, azt ma már egy futballokos óvodás is ki tudja számolni. És azt is, hogy ez a dolog igazi értelme, nem Kaposvár felvirágoztatása.

H. I.