Baleset a Gyertyánosi parkerdőben: a híd nincs túl messze, de minden darabja korhadt

Korlátfa-történet szomorú változatban

Frissítés: a rendőrség válasza

Hétfőn, 25-én délelőtt egy helyi cég tartott munkatársainak összejövetelt a Gyertyánosi parkerdőben. A hangulat alakult, mindenki jól érezte magát, mikor 11 óra tájban az egyik dolgozó félrevonult társaitól, telefonálni. Vesztére éppen a menedékház közelében lévő, vízmosáson átvezető fahidat választotta. Gyanútlanul nekidőlt a korlátnak, ám az eltörött, és a fiatalember a három és fél-négy méter mély száraz mederbe zuhant. Társai azonnal hívták a mentőket, akikkel együtt a rendőrség is a megjelent a helyszínen, és a szerencsétlenül járt munkatársat a kórház sürgősségi osztályára szállították. Az eset és a körülmények azonban számos kérdést vetnek fel, amire egyelőre nem született válasz.

Mikszáth Kálmán A korlátfa című karcolata a „vármegyei” bürokrácia útvesztőiről

szól, nagy írónktól megszokott kedélyes-ironikus hangnemben. A fenti esetről azonban igencsak ízléstelen lenne ilyen stílusban szólni, miután az áldozat csodával határos módon úszta meg a súlyos, maradandó sérüléseket, „„mindössze”” (így, dupla idézőjelben) zúzódásokat szenvedett, és enyhe fokú légmell alakult ki nála. Édesanyja értesített bennünket a balesetről, miután cég dolgozói közt általános volt a felháborodás: a híd állapota ugyanis kritikán aluli: korlát gyanánt mindkét oldalon egy-egy szál vékony, s mind kiderült, korhadt botféleség, népiesen szólva

„csórag” szolgált, de a tartószerkezet és a deszkázat is hasonlóan silány matéria.

Miután másnap, tehát kedden értesültünk az esetről, kimentünk a helyszínre, ahol a fotóinkon látható állapotokat találtuk:

 

A híd, egy nappal a baleset után: a törött korlát érintetlen, a híd nincs lezárva, és nincs figyelmeztető jelzés sem

 

A korlát letörve, a darabjai, ott, ahová a sérült lezuhant, ám ami a legnagyobb

megdöbbenést okozta, hogy az életveszélyes „műtárgyon” semmiféle figyelmeztető jelzés vagy lezárás nem volt! A turistaház közelében aznap is összejövetelt tartottak, az ott lévők láthatóan jól szórakoztak, bár kisgyermekeket nem láttunk, de aznap, vagy épp egy nappal korábban járhattak is volna arra, ahol minden

figyelmeztetés és óvintézkedés nélkül ki vannak téve a balesetveszélynek.

Ami pedig a leginkább zavaró az ügyben: a Sefag büszkén adta hírül a honlapján tavaly, hogy a „Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében kapott 21,5 millió forintos támogatásból … a támogatás forrásából a ház és berendezései, valamint a környezet is megújult, örömére különösen a térség természetszerető látogatóinak, akiknek körében a parkerdő igen népszerű volt eddig is”. Az általunk készített képeken jól látható, hogy a turistaház környezetében, a parkerdő területén lévő hidak mindegyike talán túlságosan is masszív, időtálló kezeléssel ellátott alkotmány, melynek egy elefánt is nekidőlhetne. Csupán éppen az a híd maradt ki a „felújításból”,

amely a legközelebb van a turistaházhoz, és a legmélyebb vízmosás felett visz át.

 

A Gyertyánosi parkerdőben ilyen a többi híd – habár jóval szerényebb mélységeket hidalnak át. Nyilván futotta a pályázati pénzből, vajon miért éppen a legveszélyesebbre nem telt?

 

Természetesen még aznap, tehát kedden megkerestük a SEFAG-ot és a rendőrséget is,

mivel magyarázzák a súlyosan balesetveszélyes helyzet szerintünk elfogadhatatlan kezelését. A SEFAG ma, csütörtökön válaszolt, szó szerint, teljes terjedelmében idézzük:

A SEFAG Zrt. rendkívül sajnálja a történteket, s mielőbbi felépülést kíván a balesetet szenvedett úrnak! A vizsgálatok jelenleg is zajlanak, erről bővebb információval nem áll módunkban szolgálni. Az érintett híd – amely nem pályázati támogatásból létesült – lezárásra került. Ezen túlmenően továbbra is fokozott figyelmet és ellenőrzést fordítunk a közjóléti berendezések állapotára, a kulturált és biztonságos erdőjárás feltételeinek megteremtésére. Üdvözlettel Kovácsné Kiss Zita kommunikációs referens, Vadgazdálkodási és Turisztikai Osztály

A válaszok azonban számos kérdésben egyáltalán nem megnyugtatóak.

Megkérdeztük ugyanis azt is, hogy kedden, tehát egy teljes nappal a baleset után miért találhattuk lezáratlan, kijavítatlan állapotban a hidat? Az intézkedésre sejthetően csak a kedden 14.42-kor elküldött emailünk után került sor. Megkérdeztük továbbá, hogy miért pont ez a híd „nem fért bele” a terület felújítására kapott költségvetésbe – válaszuk szerint „az érintett híd nem pályázati támogatásból létesült”.

Nos, éppen erre lettünk volna kíváncsiak: miért nem?

Miután információink szerint a sérült kártérítési igénnyel kíván fellépni, arra is rákérdeztünk, hajlandóak-e az esetleges anyagi-erkölcsi kár megtérítésére – erre sem kaptunk választ.

A Somogy Megyei Rendőr-Főkapitányságtól azt kérdeztük, hogy a rendőrség helyszínre történő kiszállását követte-e intézkedés, miért nem lett a híd azonnal lezárva, és indult-e eljárás az esetleges gondatlan veszélyeztetés miatt, ám cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

H. I.

Frissítés: a Somogy Megyei Rendőr-Főkapitányság Kommunikációs Szolgálata

nyolc nap után, augusztus 4-én válaszolt a KAPOS-T által feltett kérdésekre. Megerősítették, hogy valóban történt rendőri intézkedés, és kérdésünkre válaszolva azt is közölték, hogy “a baleset kapcsán foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség miatt ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást” indítottak.

Az viszont nem derült ki egyértelműen válaszukból, hogy miért találtuk másnap, azaz 26-án a fotóinkon bizonyított módon érintetlenül, tehát lezárás és figyelmeztetés nélkül a hidat, ha előző nap – ahogy írták – “a helyszínen rendőri intézkedés történt, a SEFAG Zrt.-t a balesetről értesítették” és a “baleset helyszínét a SEFAG dolgozói az esetet követően lezárták és a balesetveszéllyel kapcsolatban pedig felhívást tettek ki”.

Csakhogy erre egészen biztosan nem azonnal, hanem legkevesebb 24 óra múlva – vélhetően cikkünk megjelenése után – került sor. Reméljük, az említett büntetőeljárásban ezt is figyelembe veszik majd.

 


Ezt olvasta már?

Működik a rendszer: a megbuktatott Jakó Gergelyt puha, meleg fészek várta a SEFAG-nál