Száguldás, Porsche, szakszervezet: a főmufti, Svajda József egy Caymanban menőzik Kaposvár utcáin

Politikai ripacséria sportkipufogóra és matrózblúzra

Természetesen olvasóink fognak dönteni portrévázlatunk alanyáról, mindenki ízlése, vérmérséklete és világnézete szerint. Sajnos, a pártkötődés ezúttal nem szolgálhat majd igazodási pont gyanánt, mert hősünk egy volt (?) ős-baloldali, sőt MSZP-s helyi szakszervezeti vezető, mindemellett az egyik legelszántabb, elkötelezett híve, támogatója Szita Károlynak. Svajda Józsefről, az MSZOSZ regionális elnökéről beszélünk, aki sajátos politikai színváltó képessége mellett még abban is hasonlít példaképére, Gaskó István nemrég megbuktatott Liga-elnökre, hogy Fidesz-vezetőkkel ápolt kiváló kapcsolata mellett – saját bevallása szerint – imádja a luxust, a drága szivarokat, márkás piákat, s a playboy-lét egyéb rekvizitumait. Példának okáért azt a vadonatúj Porsche sportkocsit, amiben újabban a város utcáin grasszál, nyilván azért, hogy ne legyen olyan feltűnő: a kaposvári munkavállalók bére nagyjából húsz százalékkal marad el a megyei jogú városok átlagától.

Tudjuk persze, hogy Svajda nem a Liga, hanem a másik szakszervezeti pólus, a MaSzSz, ill. egyik tagjának helyi vezetője, de politikájukban, stílusukban és a kettős játszmában, melyet a Fidesz érdekében játszottak az elmúlt években, kísérteties a hasonlóság. Ezek Jimmy Hoffa óta ugyanazok.

Gaskó ügyeivel az utóbbi hónapokban rengeteget foglalkozott a média: luxusutazásai, fényűző életmódja, és azt ezt övező botrányok végül a bukásához vezettek, Orbán Viktorral való barátsága sem tudta ettől megóvni. Pedig ragyogóan látszott, hogy a 2010 előtti időkben tanúsított kőkemény ellenzékiségből, a sorozatos sztrájkokból a Fidesz-kormány idejére semmi sem maradt: belenyugodtak a brutálisan munkavállaló-ellenes Munka Törvénykönyvébe, a minimálbér és a további követelt kedvezmények minden esetben kormány akarata szerint alakultak, a sztrájktörvény szinte lehetetlenné teszi a munkabeszüntetést, és a férfiak negyven év utáni nyugdíjba vonulását célzó akciójukkal is megbuktak.

Ebből a 2010 óta tartó gyáva, korrupt társutasságból mindkét szakszervezeti pólus egyaránt kivette a részét: Gaskó példája korántsem egyedi, s ez – néhány gerincesebb szakmai szervezet, pl. a pedagógusoké kivételével – nagyjából mindenkire érvényes. Utoljára jelentős MSZOSZ demonstráció 2009-ben, az MSZP-SZDSZ-kormány ellen volt, ahová persze Kaposvárról is komoly buszflotta indult.

Azóta Svajda és az MSZOSZ szerint minden rendben van. A munka törvénykönyve 2011-es elfogadásakor ugyan húsz éve nem látott demonstrációkkal fenyegetőzött, ebből sem lett persze semmi.

Svajda József nagyjából ugyanazt játssza, mint amit a szintén az 1990 előtti pártállam, az MSZMP köpönyegéből kibújt Somogyi Hírlap: rendszerint van valami felületes dödögnivalója az országos politikával, a munkabérekkel kapcsolatban, legutóbb pl. afféle „szakértőként” merengtek egy sort összebújva (a Somogyi és Svajda) „alacsony bérek, rossz hangulat – agyonstresszelt dolgozók” címmel a munkavállalók mostoha sorsán, de, hogy ebben mennyi a felelőssége a felmosórongyként viselkedő, a politika macájaként forgolódó szakszervezeteknek, s azok korrupt és szélhámos vezetőinek, arról már bölcsen hallgatva volt. Bezzzzzeg az ellenzéki pártok!

Svajda és a Somogyi amúgy nagy barátok, s ez már Kercza Imre és Lengyel János főszerkesztősége idején is így volt: ami összefűzi őket azóta is, az a Szita Károly iránt táplált férfias vonzalmuk. Szita tabu, érinthetetlen szent tehén a Somogyinak, Svajda számára pedig egyenesen az imádat tárgya. A 2006-os válság és a Fidesz megerősödésének hatására Svajda elegánsnak egy cseppet sem mondható módon, ős-kommunista szakszervezetis, egykori MSZMP, később MSZP-tag, önkormányzati képviselő létére lefalcolt korábbi harcostársaitól, és nyíltan a polgármester támogatója lett.

Korábban sem voltak rosszban, egy számos újságcikk, fotó bizonyítja (látható fentebb), de a bimbózó liezon csak 2010 után mutatkozott meg a maga teljességében: egymás után jelentek meg a somogyi szakszi vezér nyilatkozatai:

 

Ez a nyílt, szemérmetlen politikai támogatás egy stagnáló, vagy inkább hanyatló város csupán önmaga menedzselésében sikeres polgármesterének, merőben szokatlan a világon és korábban Magyarországon is a magukat valamire tartó szakszervezetek esetében, viszont kiválóan rámutat Svajda József legnagyobb gyengéjére: kegyetlen, már-már önpusztító hiúságára, önelégültségére és az ezzel törvényszerűen együtt járó, végtelenül pocsék ízlésére, mely jellemzően kóros kisebbrendűségi komplexusból szokott fakadni. Ez nemrég ország-világ előtt nyilvánvalóvá vált, többek közt azáltal, hogy a polgármester kitartott cselédmédiájának zászlós-mosóteknője, a Kaposvár Most exkluzív interjút csinált vele, s ehhez legjobb emberét, a tudatlanság és nyelvi inkompetencia Lancelot lovagját, Róth-Balázsi Hunort adta alája.

 

Ő az az Erdélyből (Románia) gazdaságilag migrálódott, magyarul nem nagyon tudó, amúgy roppant szimpatikus fiatalember, aki arra a megrendítő felismerésre jutott, hogy itt, Kaposváron nem trollok, hobbitok, netán állatok laknak, hanem emberek, s ezt egy főcímben közzé is tette. Legyünk hozzá méltányosak: az interjúban jó érzékkel hagyja beszélni Svajdát, a szakszervezet kórosan önimádó, ripacs helyi potentátját, akiből dől a szó: nem tud betelni saját fantasztikus sikereinek, önnön jófejségének részletezésével.

 

Megtudhatjuk tőle, „ha valaki utána csinálja azt, amit ő véghezvitt, akkor bárki lehet ugyanúgy sikeres”. Hát hogyne: amit ő véghez vitt… Így megy ez a világon mindenütt. Árulásért, seggnyalásért, a hatalomhoz való törleszkedésért szokás kapni némi Júdás-aprót. De hallga: „… Debrecenbe mentem továbbtanulni. Bölcsészettudományi karra felvételiztem, ahol tizenkétszeres túljelentkezés volt, de úgy álltam a dologhoz, hogy engem ide fel kell, hogy vegyenek. És felvettek az ország egyik legjobb egyetemére”.

Tizenkétszeres túljelentkezés, apám … ja, és Debrecen, mint a legjobb. Nos, aki ezen a ponton még nem látta viszont az ebédjét, folytathatja, s meg is tudja legott, hogy hány nyelven tanult meg hősünk kisujjból: olaszul, oroszul, szerb-horvátul, s angolul is csak azért nem, mert a felesége angol szakos… Huh. Lefegyverezve állunk a zsenialitás, de főleg s leginkább a szerénység eme csúcsai előtt. Közeli ismerősei szerint egyébként Svajda idegennyelv-tudása nagyjából egy éttermi rendelésre, vagy pályaudvari tájékozódásra kalibrált.

Megtudhatjuk még, hogy illetékes szakszervezeti elvtársként hozzá tartozik Tolna, Baranya és Somogy, aztán henceg egy sort a katedrán elért sikereivel (egyik szakja történelem, a másik földrajz…). Azt persze bölcsen elhallgatja, hogy hol is abszolválta döntő részben ezeket: leginkább a középiskolai képzés csúcsának (csak viccelünk) számító kaposvári TIT-szakközépiskolában.

 

Érdekes, hogy a gyakorló pedagógus Svajda hónapok óta egy szót sem bírt vesztegetni a tanárok immár sorozatosnak nevezhető demonstratív kiállására, a petíciókra, tüntetésekre – talán nem akarta őket szellemi fölényével megzavarni…

Ám ami a lényeg, s amitől hanyatt kell vágnia magát mindenkinek: Svajda saját bevallása szerint „szereti a minőségi szivarokat, autókat, órákat”. Nos, ezeket, amennyire tudjuk, sokan szeretik, s még többen szeretnék, különösen azt az állapotot, mikor nem képeslapokban, vagy az utcán, messziről látnának egy vadonatúj, törtfehér Porsche Caymant, amiben a kaposvári szakszervezeti vezér parádézik fel s alá a városban. Nem tudjuk, ez konkrétan milyen modell, de egy GT4-es közel harmincmillió forint.

 

Aki el nem issza, annak van. Vagy el nem szívja, mármint szivar formájában. Kérdés, ha mindezeket együtt, s életvitelszerűen műveli, kezdi pl. egy Courvoisier L’Esprit Decanter-rel, s hozzá elszív egy Cohiba Siglo VI-ot, melyet még Fidel Castro sodort Che „Commandate” Guevara térdén, mikor a Santa Clara-i csata után ismét találkoztak Havannában, akkor is összespórolódik egy élet munkájával az a Caiman?

Félre a tréfát: és ha a szakszervezet szegény, mint a templom egere, olyannyira, hogy 1998-ban még a flancos, színházteremmel és komplett művelődési központtal súlyosbított belvárosi székházát is el kelletik adnia, s kiköltözni egy lepukkant Cseri úti házikóba, akkor is? Nyilván. Azt azért megjegyeznénk, hogy két, az utcára kirakott kanapé és a környéken napozó öt-hat erősen viseltes Lada 1200-as társaságában egészen jól mutat a szakszervezeti meseautó.

Hősünk nyilván sok mindent tud, pl. azt, hogyan kell puhán átejtőernyőzni az MSZMP fiókszervezetének számító kommunista SZOT-ból az „új idők” MSZOSZ-ébe, s láthatóan mindig meg tudja találni azt a testhajlatot, amelybe befurakodva élheti a vidéki aranyifjak életét. Szita Károly a követendő példa, az etalon.

Mert ő ismerte fel először, hogy nem kell félni: a kaposváriakkal bármit meg lehet tenni.

H. I.