Szalonnából nem lesz napelem: mekkorát bukott a Kométa a csornai gyáron?

Hentes maradjon a mortadellánál

Meglehetősen nagy visszhangja volt 2013-ban annak a fúziónak, amelynek során egy, a Győr-Moson-Sopron megyei Csornára tervezett napelemgyár megvalósítására szövetkezett a kaposvári Kométa 99 Zrt. az Ecosolifer Modulgyártó Kft.-vel. Egy high-tech üzemet terveztek, amely 2013–2014-ben 25 megawattnyi energia előállítására alkalmas eszközt gyárt, majd 2015-re a kapacitást 52 megawattra tervezték bővíteni. Ez lett volna a tervek szerint Magyarország első ipari méretű vékonyrétegű napelemgyártó beruházása. A kormány támogatta a tervet, EU-s pályázati pénz szagát is lehetett érezni, így aztán nem csoda, hogy ez a projekt is buktával végezte, mint sok társa: eltűnt a pénz, napelem sehol. És, hogy még szebb legyen: mindebben már a Kométa révén kaposvári önkormányzat 38 százalékos, ellenőrzési és vétójoggal rendelkező társtulajdonosként vett részt.

A Népszava mai riportja világított rá, hogy a beruházás körül, mondhatni semmi sincs rendben: 2015 óta termelnie kellene, de egy árva kerti lámpára való darab sem készült az üzemben, és úgy tűnik, esély sincs rá, hogy a gyártás beinduljon.

A Népszava riportja. Ebben ugyan nem esik szó a Kométa résztulajdonos voltáról, de az aktuális cégadatok ezt bizonyítják.

A Kométa a mai napon érvényes cégadatok szerint résztulajdonosa az Ecosolifer-nek, amely már NAV-végrehajtás alatt áll, és annak ellenére, hogy 1.8 milliárd forintnyi állami támogatást kapott, kétmilliárdot EU-s forrásból, valamint nem kevesebb, mint hét (!) milliárd forintnyi hitelt az állami tulajdonú Eximbanktól, csupán egy üres, közművek nélküli üzemcsarnokot tud felmutatni. Korábban a világ élvonalába tartozó technológiáról beszélt Haidegger Ákos ügyvezető, ám a mai napig ebből semmit nem látni.

A Népszava szerint eredetileg a Kulcsár-ügy egykori szereplője, a per másodrendű vádlottja, Kerék Csaba is érintett volt az üzletben a Britton Kft., valamint a Kartonpack Kft. révén, és csupán a szerződéskötés előtt, 2014-ben szállt ki.

Emiatt egy konszolidált üzletember már a tájára sem ment volna az érintett cégnek.

A Kométa akkor bőszen hangoztatta: nem tulajdonos az Ecosolifer Kft.-ben, csupán referenciahelyként szerepelt volna, mint a napelemek felhasználója. Ezt elmondták a Somogyinak, a Kapos Tv-nek, és még néhány médiumnak. Fölényeskedve, „kacsának” minősítették a Kisalföld hírét, amelyet persze a szerény képességű helyi médiamunkások nokedliként nyeltek. Csakhogy a nyilatkozatok dátuma árulkodik: 2013. szeptember 19-én, ill. 20-án jelentek meg, a vonatkozó kormányhatározat dátuma viszont 2013. augusztus 21., egy hónappal korábbi. Tehát a Kométának tudnia kellett, hogy a kormányhatározat a támogatást a résztulajdon-szerzéstől teszi függővé.

A cégnyilvántartás szerint az eltagadott cégkapcsolat létezik: a Kométa résztulajdonosa az EcoSolifer Kft.-nek.

Ha viszont a Kométának az Ecosolifer-beni tulajdonszerzésének tényleges, cégadatbázis szerinti időpontját nézzük, az 2013. december 4. Nehezen képzelhető el, hogy egy támogatásról szóló kormányhatározat ismeretében esetleg 2013 őszén gondolták meg magukat, és korábbi szándékuktól eltérően, amit elszántan bizonygattak a helyi sajtónak, titokban mégis beszálltak a napelembizniszbe.

Mert beszálltak, ezt a cégadatok világosan dokumentálják.

Sejtésünk szerint le volt játszva előre, talán még a stróman kaposvári önkormányzat által nyújtott, valójában állami támogatásnak számító összeg odaítélésében is szerepet játszott az alternatív energia világába történő kirándulás.

Kérdés, hogy mindez mennyibe került az adófizetőknek – ja, azt tudjuk: kb. kilenc-tízmilliárdba – és nyilván az is, hogy mennyi volt az a bizonyos összeg, amely a felszámolás sorsára jutó napelemcégben bent ragadt. A 2013-as kormányhatározat „megfelelő hányadú részesedésről” beszél. Nyilván nem két gombóc fagyi ára.

 

Az 1569/2013 (VIII. 21.) számú kormányhatározat melléklete. Világosan kimondja, hogy a támogatás feltétele a tulajdonrész-szerzés.

 

Nem tudjuk, csak sejtjük, hogy minderről egy árva szó sem esett a kaposvári közgyűlés szerdai, rendkívüli ülésén, ahol zárt ajtók mögött tárgyaltak „a Kometa 99 Zrt. hitelkeretszerződéséhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségvállalási szerződés jóváhagyásáról”. Ebből csupán annyi következik, hogy a Kométa újabb hitelt vesz fel, s ehhez már a kaposvári önkormányzat tulajdonosi jóváhagyása kell. Hogy miért, mire, kitől, az természetesen üzleti titok.

 

A legutóbbi közgyűlés zárt napirendi pontja a tulajdonosi kötelezettségvállalásról a Kométa hitelfelvételéhez. Az én adósságom a tied is.

 

Az azért sejthető, hogy a Kométa jövőjének alakulása sok más mellett nagymértékben függ az új mohácsi vágóhíd piacra gyakorolt hatásáról: az évi egymillió sertés feldolgozására szolgáló üzem most futtatja fel a kapacitását, olyannyira, hogy Szegeden, a Picknél már be is szüntették a vágást, a teljes alapanyagszektor átkerült Mohácsra. Ennek következtében felléphet alapanyaghiány, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az agrártárca által úton-útfélen hangoztatott sertésprogram, amely hárommillióról hatra akarta növelni a magyarországi sertésállományt, sehol sem tart.

Mondjuk, minthogy köztulajdonról van szó, talán becsületesebb lenne elmondani, mire kell a kölcsön, hogy véletlenül ki ne pereljük közérdekű adatigénylésben. Persze kérdés, hogy ezek után hinne-e valaki egy „kométás” sajtótájékoztatónak: nagy arccal kiállnak a nyilvánosság elé napelemügyben, hogy ők aztán soha, nevetséges és képtelenség, majd kisvártatva éppen azt teszik, amit fennszóval tagadtak.

Persze 2013-ban még nem volt KAPOS-T, csak a Somogyi és a többiek – így aztán vígan megtehették.

H. I.

Nyilvánítson véleményt (lájk, komment, megosztás, ilyenek) a KAPOS-T Facebook-oldalán!