A fékezhetetlen intellektusú Gelencsér Attila és a statisztikai adatok
Megszokhattuk már, hogy Gelencsér Attila országgyűlési képviselői tevékenysége abban merül ki, hogy időről időre kiáll a helyi nyilvánosság elé, és méretes ostobaságokat beszél kamerába, mikrofonba – mikor, mit talál. Kormánymegbízást nem kap, országgyűlési bizottságokban nem jegyzik, a Fidesz belső köreiben nem ismerik, legfeljebb a már hivatalosan is megvádolt Mengyi Roland gyanús pedigréjű haverjaként. Kaposváron pedig Szita épített köré szorosan záró karantént, amelyből esélye sincs kitörni. Néha aztán nagy keservesen összekapar valamit, amiben többnyire sem újdonság, sem értelem sincs, kiáll vele a nyilvánosság elé, s rendszerint köznevetség tárgya lesz.
Mert hát azt a mandátumocskát mégis csak Kaposváron kéne megnyerni, s így aztán hiába neki a funkció, pénz és hatalom nélküli, nyomorúságosan vegetáló Somogy megyei közgyűlés, mint játszótér. Itt ugyan sikerült megvetnie a lábát, és kineveztetnie saját klienseit: először Bíró Norbertet a megbuktatott Jakó Gergely elnöki helyére, nemrég pedig alelnöknek azt a fidelitasos Tardi Tamást, akinek szintén teli a puttonya gyanús ügyekkel.
A Gelencsér-jóslat: szárnyalni fog Somogy, különösen Kaposvár. Jó lesz itt élni mind a negyvenezer nyugdíjasnak.
Róla hamarosan bővebben is megemlékezünk, de most maradnánk Gelencsér legutóbbi agymenésénél: fantasztikus jövőt jósolt Somogynak és Kaposvárnak – aktuálisan éppen jövedelmekben. Sajtótájékoztatón fejtette ki az álmélkodó médiacselédségnek, hogy Kaposváron hamarosan háromszázezer forint lesz a bruttó átlagbér.
Már csak párat kell aludni, és itt is a Kánaán.
Logikája faék egyszerűségű: fogta a 2015-ös, utolsó KSH-adatot, amely Kaposvárra 224 ezer forintnyi átlagbért adott meg, ezt évente felszorozta azzal a hét százalékkal, amit 2016-ra szintén a KSH közölt, és ezt lineárisan, minden esetben felfelé kerekítve kijött 2019-re neki a háromszázezer. Ha precízek akarunk lenni, akkor persze ez csak 293 ezer, de hagyjuk.
A baj nem ezzel van, hanem a logikával, amely tudományággal a politikusi életútja levezetéseképpen egyetemi oktatónak készülő képviselő úrnak vélhetően még nem volt szerencséje találkozni. Ugyan ki és mi garantálja, hogy az elkövetkezendő években ugyanilyen tempóban fognak növekedni a bérek, ha egyáltalán hihetünk a közismerten kormánybefolyás alatt sínylődő, a legkevésbé sem független KSH adatainak?
Az elmúlt években láttunk már néhány ilyen fallikusan égnek meredő grafikont, hallottunk pl. Matolcsy Györgytől hét (hetes!) százalékos gazdasági növekedésről, amiből aztán rendre másfél-kettő lett.
És tessék megkapaszkodni: ott és akkor nagyjából ennyi is volt Gelencsér Attila mondanivalója. Ezért trombitált össze egy sajtótájékoztatót.
Persze a baj annál sokkal nagyobb, mint, hogy csórikám egyszerűen húzott egy égnek meredő vesszőt a régi, dicső tettein merengve: a tragédia az a lemaradás, amelyben Somogy és Kaposvár van szinte az egész országhoz képest. Mert amiről mélyen hallgat Gelencsér és a Fidesz-propaganda, az itt van:
A valóság a Gelencsér-féle számok mögött: 2015-ben nemhogy nőttek, csökkentek az átlagbérek. Somogy az országos csúcstartó a csökkenésben, Kelet Magyarország rozsdavidékénél is rosszabb mutatóval. Gelencsér már elég régóta van pozícióban ahhoz, hogy megköszönhessük neki. (kép: napi.hu, forrás: NFSZ)
Jól látható, hogy 2015-ben nemhogy emelkedtek volna az átlagbérek Somogyban, hanem csökkentek, mégpedig a legnagyobb mértékben az országban, 4.39 százalékkal! Két megye van az országban, a két legkeletibb: Szabolcs-Szatmár és Békés, ahol kevesebb az átlagbér, és az ábrán a változás iránya is látható: sorsod ugyan nem Borsod, de a totális leszakadás.
Látszik: messze nem szükségszerű, hogy évente, ugyanolyan tempóban emelkedjenek a bérek, sőt: ha a hatékonyság nem nő, cégek tömege fog beborulni, vagy máshová költözni.
Ez csupán Gelencsér Attila egybites huzalozásában tűnik egyszerűnek.
Ha az ő logikáját vesszük alapul, akkor a 2015-ös budapesti bér 327 ezer forintról 428 ezerre nő 2019-re, és itt „lenn Délen, édes éjen” megint csak a békát nézhetjük alulról: aki tud, és némi sütnivalója van, az elvándorol, a többiek meg hallgatják még egy-két cikluson át Gelencsér Attila okosságait, amíg el nem foglalja egyetemi katedráját. A Kaposvári Egyetemen – ha még lesz akkor olyan – amúgy ez simán elképzelhető.
A régiós leszakadásunk versenyképességben: már a Dél-Alföld is elkerült bennünket, a szlovák, lengyel, balti régiókról nem is beszélve.
Szélesebb távlatból vizsgálva a dolgokat ugyanezt látjuk: nemrég adta ki a Európai Bizottság az egyes régiók versenyképességi statisztikáit. Minden magyar régió rontott a helyezésén, tehát a versenytársainknak számító kelet- és dél-európai EU-tagokhoz képest csúszunk lefelé. A szomorú, hogy pl. a dél-alföldi régióval helyet is cseréltünk, tehát Szeged és környéke már versenyképesebb, mint a Dél-Dunántúl. És ráadásul azt is tudjuk, hogy a régióban mindig Somogy volt a lúzer, a leggyengébb.
Vagyis esély sincs a felzárkózásra, sőt, a végleges elnéptelenedés, leszakadás, elnyomorodás a valószínűbb forgatókönyv.
Mert amint egy másik nyilatkozatában a kiváló, lucidus elme megfogalmazta: „a probléma több lábon áll”. Már csak az kéne, hogy lábon is lője magát. A fent idézett Somogy Tv-s anyagból is világosan látszik: nagyjainknak lövése sincs arról, hogyan kellene megakadályozni a további lecsúszást, kihúzni a megye szekerét (amely tényleg szekér) a mocsárból.
Igen, a probléma sok-sok lábon áll, ez biztos. És még valami hóttziher: G. A. úr a probléma része, nem a megoldásé.
Mutatunk egy bájos apróságot a közelmúltból, amely kiválóan illusztrálja, kik, és hova is vezették ezt a vidéket, és, hogy akkortájt kb. ugyanannyi fogalmuk volt arról, mit is kéne tenni, mint most:
„Húsz év múlva csodálkozva tekintünk vissza”, avagy egy kis derű vasárnap délutánra: Gyenesei István nyilatkozata a Somogyiban 2006 januárjából. A derék pálinkafőző mester előző életében még a legfejlettebb régiók közé várta Somogyot és a Dél-Dunántúlt.
Mit mondjuk: ha nem volna ilyen kétségbeejtő a helyzet, szakadnánk a röhögéstől. A húsz évből eltelt tizenegy, és a lemaradásunk csak hatványozódott: Gyenesei Istvánnak nem javasolnánk, hogy a pálinkáriuma mellé egy jósdát is nyisson…
Egy rakás idióta pedig azon örvendezik, hogy a 67-es út, amelyre kínkeservesen, vagy nyolc hónap alatt sikerült megtalálni a kivitelezőt, zenélni fog. Egyelőre, mivel két előzetes panaszt is beadtak, még az sem biztos, hogy nem támadják meg a döntést, s nem nyúlik-e tovább a rétestészta.
Talán inkább Mozart Requiemjét kellene beleapplikálni az aszfaltba.
H. I.
