… és persze díszelőadás, az nem lesz október 23-án
Néhány dolog azért kiderült a csütörtöki közgyűlésen annak ellenére is, hogy a városvezetés és kapcsolt részei elszántan küzdenek azért, hogy a polgárok lehetőleg ne mérgezzék magukat információkkal így, a választás előtti hetekben. Kiderült például az, amit Kaposváron minden épelméjű ember biztosra vett: nem, nem készül el a színház a vállalt határidőre. Hogy mikor, azt igyekszünk jobban megvilágítani, mint Orbán Viktor veje a magyar városokat. Szó lesz még az új színigazgatói pályázat kiírásáról, s csattanó is marad a végére: konkrétan szénné röhögtük magunkat azon, hogy éppen a legújabb Szita-brosúrában közölt fotó leplezi le azt a színészház tetejére épített napozó- és buliteraszt, amelyről a 2016-os felújítás óta suttognak a színházi dolgozók s az építőmunkások.
A tegnapi, 22-i közgyűlésen terjesztette elő Szita Károly a Csiky Gergely igazgatói pályázatának kiírásáról szóló határozati javaslatot. Formailag rendben is volna ez, bár az időpont kissé korainak tűnik: Fülöp Péter mb. üv. ig. megbízatása augusztus 31-én jár le, és közismert, hogy tovább már nem hosszabbítható, hisz a mostanihoz is miniszteri engedély kellett.
Ettől még persze ő is pályázhat, ill. pályázhatna, ha rendelkezne az előírt öt éves színházszakmai gyakorlattal. Ám miután csak három éve, 2015 ősze óta áll alkalmazásban a színháznál, s korábban információink szerint a pécsi vendéglátás világában forgolódott, kíváncsiak vagyunk, hogy ezt hogyan kívánják megkerülni: talán úgy, ahogy Bozsik „jogilag nem, csupán szervezetileg művészeti vezető” Yvette esetében tették.
Az MTI-n keresztül közzétett információk szerint február 28-án jelenik meg
a kiírás az EMMI honlapján, a pályázatok benyújtásának határideje április 16., s az állás szeptember elsejétől foglalható el.
A közgyűlésen amolyan „apropó, színház” megjegyzéssel, mintegy mellékesen szóba került az építési határidő is: Szita Károly orra környékén sűrűn matatva hozta szóba, hogy „október 23-án már biztosan nem lesz díszelőadás”. Nocsak. Némi szerény tanulási képességről tanúskodik ez, hiszen a vasútállomás egy éves határidő-csúszásáról még vadul hallgattak, s csupán a KAPOS-T írta meg.
Most már annyira egyértelmű, hogy képtelenség lesz tartani a jóval drágább és bonyolultabb kivitelezés határidejét – ezt is megírtuk – hogy nem kockáztattak: elhangzott, bár csupán néhány hétről vagy egy-két hónapról beszéltek, s ez, amint rögtön látni fogjuk, merőben abszurd:
A Csiky honlapján a kiköltözéskor ugyanis megjelent egy, nyilvánvalóan a főépítésztől, ill. a városvezetéstől származó információ, mely szerint egy-két hét múlva, tehát
2018 márciusában műszaki átadásnak kellene lennie az eredeti ütemterv szerint ahhoz, hogy októberben díszelőadás lehessen!
Tessék mondani: mennyivel is vagyunk ettől elmaradva? Néhány hét? Összetehetjük a kezünket, ha egy év múlva sor kerül erre a bizonyos műszaki átvételre, amit még követnie kell a próbaüzemnek, a várható garanciális javításoknak, stb.
A költözés előtti társulati ülésen, ahol Szita Károly és L. Balogh Krisztina főépítész is jelen volt, elhangzott, hogy 2018 márciusában műszaki átadásra kerül sor. Kérdés, melyik napon számíthatunk rá, ja, és melyik évben…
A kérdés többek közt, hogy a bizonytalanság nem jár-e azzal, hogy épkézláb színházi szakember nem jelentkezik igazgatónak a kiírt pályázatra (aztán a nyakunkon marad ez a mostani), miután közismert, hogy az Agora színpada és színházterme alig-alig alkalmas előadások tartására,
egy darabot információink szerint át is visznek arra az egyetemi színpadra, amelyről nemrég Szita Károly még azt állította, hogy „szétlopták”.
És, hogy valami szórakoztató is legyen történetünkben: épp egy éve lesz, hogy a KAPOS-T részletes, tényfeltáró cikkben számolt be a Rákóczi téri színészlakások felújításának anomáliáiról, a pórul járt, s azóta sem kártalanított vállalkozó kálváriájáról.
Számos levelet és telefont kaptunk akkoriban: a kiköltözés miatt irodákat alakítottak ki itt néhány lakásból, pl. a vezetés számára, s információink szerint néhány más dologra sem sajnálták a pénzt: a tetőn egy szabályos bulizó- és napozóteraszt alakítottak ki, amely nyilvánvalóan szoros, funkcionális összefüggésben lehet a színházi kft. vezetésének embert próbáló feladataival.
Ez persze szigorú titok volt, egészen napjainkig, míg Szita Károly médiapolitikus és zseniális csapata ki nem adott egy újabb brosúrát.
Ennek képi és gondolati színvonaláról, csúsztatásairól hamarosan hosszabban megemlékezünk majd, de képzeljék: a füzetke bevezetőjében már ők maguk is ezt a kissé pejoratív, szocreál időkre emlékeztető „brosúra” szót használják, ami mi honosítottunk meg öntömjénező nyomdai termékeikkel kapcsolatban, miután ugyanaz a funkciójuk, mint a szép, daliás időkben a komcsi pártkiadványoknak.
Hiába: hatásunk alól senki nem bírja kivonni magát…
A háromszoros nekifutásból történő csúnya öntökön-rúgás pedig csak ezután jött:
Már csak a görlök, a bár és a diszkópult hiányzik, ami egy művészszínháznál alap. A flancos drónfelvételen, mely a legújabb Szita-féle önfényező brosúrában jelent meg, sikerült valakinek nagyon házhoz menni a ló…ért: a színészház tetején pöpec kis buliteraszt alakítottak ki, műfűvel, térelválasztókkal, kilátással a színházra. Kérdés, benne volt-e ez a felújítási tervekben… Köszönjük az Arker-3Dpano-nak a légifotót!
Szóval a város tetején lévő titkos bulihely, „rooftop party-zóna” műfűvel, térelválasztókkal és dizájnos, ám korántsem biztonságos – és szabványos – kötélkorlátokkal azon a légifelvételen vált láthatóvá, amelyet a Szita-brosúrában
a színházátépítés reklámozására drónoztak – mintha egyenesen mi rendeltük volna!
Tehát ezért kellett a színházi lakások, ill. irodák felújítása, átalakítása körül ennyire titkolózni, ezért kellett a városnak több, mint nyolcmillió forintot kipengetni festésért-mázolásért, csempézésért, linóleum-ragasztásért. S így az is érthetőbb, hogy miért ragaszkodott ahhoz a színház, hogy „a saját szakembereivel végezteti el”, s miért felügyelte olyan szigorúan és közelről Fülöp Péter mb. üv. ig. a munkálatokat.
Azt biztosan tudjuk a színháziaktól, hogy ez a buliterasz a felújítás előtt nem létezett, és az egyszerű, halandó dolgozók közül még senki sem járt ott fenn, a magasban.
Csakhogy ez közpénz (volt), amelyről a kaposvári polgároknak joga volna tudni, mire költik, és az önkormányzatot sem illik megvezetni. Egy biztos: a menő teraszról, koktélozás közben még jó ideig bámulhatják, hogyan bolyong néhány ZÁÉV-munkás a feldúlt területen, no meg a körülöttük forgolódó, szelfizgető főépítész asszonyt.
H. I.
