Besült patronok, fáradó közönség
A képmutatás napjainkban divatos formája lett a nyilvánosság eldurvulásán búsongani: félteni a magyar jövőt egy mosdatlan szájú lánygyerektől, vagy éppen a mégoly alpári bér-szitkozódótól. A közbeszédet azonban sokkal inkább a hivatásos hazudozóktól kellene óvni, akik képesek sokadszorra is elismételni ezerszer megcáfolt baromságaikat, reménykedve, hogy a tudatlanság és a fásultság előbb-utóbb elvégzi romboló munkáját. Szita Károly polgármester is nyilván ebben reménykedik, azért puffogtatja évről-évre ugyanazokat a lózungokat – azért azt észre kellett vennie, hogy még válogatott rajongótáborából is egyre lagymatagabb tapsocskákat váltanak ki.
A színjáték kellékei évek óta változatlanok, legfeljebb a személyek cserélődnek: a szavakat keresgélő Rosta István egyesületi elnök döcögős magánszámával, vagy az előzenekarnak felkért, napkeleti bölcsességekbe menekülő Moizs Mariann kórházigazgató.
Akinek persze – évértékelő ide vagy oda – eszébe sem jutott, hogy a kaposvári egészségügy jelenlegi helyzetéről akár egy szót is szóljon: nyilván okkal. Elég, ha annyit mondunk, hogy a Dél-Dunántúlon a legmagasabb az összes európai régió közül
a daganatos megbetegedés okozta halálozás aránya – nyilván Kaposvár sem kivétel.
„2050-re önellátó lesz energiából”, „2030-ra a legegészségesebb város lesz” már most látszik, hogy a töredékét sem fogjuk feldolgozni-cáfolni annak a sikersztoriként előadott rémítő mennyiségű sületlenségnek, hazugságnak, amit a „város első embere” összehordott.
Nagy, soha el nem érhető, soha nem ellenőrizhető időtávú célokat kell kitűzni, azok jól hangzanak, és senki nem kéri számon őket.
Szita Károly Facebook-oldala szerint élő adásban – épp tizenketten kísérik izzó figyelemmel szózatát.
És persze ennek a fordítottja, az „én fújom a passzátszelet” is hálás módszer:
utólag magunknak tulajdonítani minden pozitívumot, ami az elmúlt években történt. Így pl. a közfoglakoztatást: Szita Károly úgy fogalmazott, hogy Kaposvár már 2010 előtt is alkalmazta. Természetesen nem történt más, mint a város sokakkal együtt csatlakozott a Gyurcsány-Bajnai-kormányok által 2008-2010-re meghirdetett „Út a munkához” programhoz.
A Kométának juttatott állami milliárdok ügyében is csúsztat: úgy tesz, mintha Kaposvárnak valaha is lett volna kétmilliárd forintja… Természetesen a kormány segítette meg a céget, a városon csak „átfuttatták” ezt a pénzt, mert amúgy EU-versenyszabályokba ütközött volna: tiltott piaci beavatkozás.
És az örök mantra: a „Kaposvár-modell…”
Vajon mikor érjük meg azt a pillanatot, hogy valaki a magába roskadva gubbasztó közönségből felüvölt: „Karcsi, b@zmegmár! A „Kaposvár-modell” soha nem létezett máshol, csak a te lázas képzeletedben!”
Értjük persze, miért van ennyire becsípődve neki, hogy még tíz év távlatából is újra és újra felkérődzi:
2006 katasztrofális őszén Gyurcsány Ferenc jóvoltából a Fidesz letarolta az országot a helyhatósági választásokon. Ekkor Orbán kiadta a parancsot: az önkormányzatok lesznek a párt hátországa, hitelfelvételből kell finanszírozniuk a pártmédiát a következő négy évben.
Ebben Kaposvár élen járt: 2013-ra az egy főre eső adósság ötszázezer forint volt,
dobogós helyen a Lázár János vezette Hódmezővásárhellyel és a Rogán Antal polgármestersége alatt nyögő ötödik kerülettel. Huszonnégy milliárdos terhet rakott a magyar adófizetők nyakába Szita Károly néhány év alatt, s ezzel szemben csupán tíz milliárd forintnyi vagyonnövekmény mutatozott saját bevallása szerint.
És az is miből állt? Hiányzott valakinek az ezer sebből vérző, „tizenkettő egy tucat” Virágfürdő? Csodájára járnak a turisták? A bűnronda, s nem mellesleg hasznavehetetlen Nagypiac? A csak télen üzemelő Jégcsarnok?
Nem, Karcsi, erről szó sincs: ti csak “ti” vagytok, nem Kaposvár
Ugyanis ennyi és nem több áll szemben a felvett huszonnégy milliárddal,
s még nem is egészen, mert a Jégcsarnok fennálló hitelét nem vállalta át az állam. Minden más: az Agora-Együd épülete, a belváros rehabilitációja, a Szivárvány, az élelmiszeripari iskola, az egyetemi fejlesztések és a kórházberuházás vagy állami, vagy EU-s pénzből épült.
Valami azt súgja neki, hogy ezt újra és újra meg kell magyarázni,
ahogy Ágnes asszony mossa a patakban véres lepedőjét, mintha nem lenne amúgy is elég folt a tudatalattijában: „a bajban adni kell, és nem elvenni…”
A hitelből épült Virágfürdő soha ki nem fizetett alvállalkozói tudnának erről sokat mesélni.
Büszke arra is, hogy „Kaposvár a legolcsóbb város”. Nos, ez egyrészt nem így van, hiszen pl. Szegeden nem kell helyi adót fizetniük a lakosoknak, másrészt pedig itt is csúsztatott: ma már a rezsicsökkentés országos áldásait is úgy adta elő, mintha saját érdeme volna.
Az „egészséges város” jelszóhoz kapcsolódva megkérdhetnénk: ki is volt az, aki egy minimum kockázatos, bűzös-koszos gumiégetőt akart alig több mint két éve?
És talán az sem mellékes: lassan évtizedes adósság a légszennyezettség-mérő állomás telepítése, amellyel foglalkozni sem hajlandó. Ha lenne ilyen állomás, akkor talán kiderülne, hogy az egészségre legveszélyesebbnek számító szálló por-koncentráció esetleg kínosan magas a városban. Tehát éppen azt nem hajlandó évek óta megtenni, amivel a legtöbbet segíthetne: figyelmeztetni lehetne a polgárokat, mikor ne vigyék ki a gyerekeket, vagy ne kezdjenek intenzív sportolásba a szabadban.
Ehhez már nem is fűznénk kommentárt: legfeljebb mi nem meg-, hanem befogjuk az orrunkat – akkor járunk a legjobban.
H. I.
