Italbolt, kamupártok, migráció
Pontosítsunk: egy – szerintünk – nagyon vicces, egy kevésbé, és egy egészen szomorú kép arról, hol találja meg valaki városunkat, ha netán keresni kezdené. A statisztikákat persze mindig értelmezni szokták: lehet úgy is, hogy a kirajzolódó kép valami kóros, végérvényes elmaradottságot tükröz, és ellenkezőleg: talán csak egy kisebb civilizációs kátyúban rekedt meg ez a térség, amelyből, ha nem is egyszerű kimozdítani, de semmiképp sem lehetetlen. Ezt olvasóinkra bíznánk, de sajnos azt is látjuk, hogy felkerekedni és elmenni még mindig egyszerűbb, mint itt maradni és szembeszállni azokkal, akik ennek a megrekedt világnak a haszonélvezői.
Az első térképet, mely jó néhány éve jelent már meg az Indexen minden különösebb kommentár nélkül, mi végtelenül, kafkaian vagy örkényien abszurdnak érezzük. A megtestesült provincializmus, a lábszagú, elb@szottul kínos vidékiség.
Egy város, amely körül megállt az idő valahol 1965-ben, és azóta ott ácsorog az italbolt előtt, kezében a jó kis élesztőízű Balatoni Világossal.
Üdvözlet a korai 1960-as években! Halálos vétek bármit is hozzáfűzni, de azért azt megkérdeznénk egy szakembertől: vajon ez az “egyetemi város” szellemi kisugárzásának köszönhető?
A következő ábra szintén inkább groteszk, annak minden lehangoló kellékével,
de illik hozzá némi magyarázatot fűzni: a K-monitor cikke, ill. a hozzá mellékelt térkép alapján úgy tűnik, hogy van némi összefüggés az idei, újabb kétharmados nemzeti tragédia és az egyes területek társadalmi-gazdasági fejlettsége között, legalábbis ami a kamupártok és kamujelöltek arcátlanságának fokát illeti.
Az látszik ugyanis, hogy a fejlettebb Dunántúl civilizáltabb városaiban jóval kevesebb volt az olyan pitiáner választási svihák, aki a mai napig sem számolt el a kampányra kapott közpénzzel. Látható, hogy a legtöbb ilyen csalás a kelet-magyarországi rozsdaövezetben esett, míg a nyugati országrészben jóval ritkábban fordul elő – kivéve persze a szokásos kivételt, Kaposvárt.
Sok kommentár ehhez sem kell: a Dunántúlon láthatóan elszórtabb és szerényebb mértékű a szélhámos pártokkal és jelöltekkel való fertőzöttség. Észak- és Kelet-Magyarország körzeteiben – no meg Kaposváron – méretes gombócok jelzik, hol él az igazi betyárvirtus.
Természetesen az élen a két anyaszomorító biztosítási vigéccel, Gelencsér Balázzsal és Nagy Nándor Lajossal,
akik már a négy évvel korábbi választáson is, mondhatni regényes körülmények közt „számoltak el”, s rajtuk kívül még hárman: Lóth Ferenc, Modern Magyarország Mozgalom (nocsak!), Haraszti József, Magyarországi Cigánypárt, Lakatos Jenő Róbert, Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt.
Zárójelben tegyük hozzá a kedvencünket, a „tiszteletbeli” kaposvárit, a rettenthetetlen politikai fenegyereket, Tián Pált, aki az Értünk Értetek mozgalom színeiben Bács-Kiskun 5. (Kiskunhalas) választókerületben szerzett 34 darab szavazatot, ezzel szemben csekélyke 1.808.743 forinttal maradt adós, csak, hogy ki ne jöjjön a gyakorlatból.
Kaposvár viszont leküzdötte magát e kiváló, européer polgárok segítségével Nógrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár szintjére.
A harmadik térkép a legszomorúbb, de az sem téved nagyot, aki a három közt erős összefüggéseket vél felfedezni: ez a nettó belső migrációról szól a KSH adatai alapján. Azt látjuk, hogy Magyarország 168 járása közül összesen három (nem tévedés, három!) darab van, amelyet 2006 és 2016 között súlyosabban érintett az elvándorlás, mint a kaposvárit. Az ország legkeletibb megyéjét, a fehérgyarmatit, lent délen a sellyeit és a siklósit, s nagyjából ugyanannyira a szigetvárit.
A sok vidámság után egy szomorú térkép: a kaposvári járás holtversenyben dobogós 168 versenyző közül a belső elvándorlás mértékében. Mintha pestis pusztítana a környéken. A Dél-Alföldről nem mennek el az emberek, Kaposvárról meg menekülnek? Ha van kupleráj, ahol nagyon sürgősen le kéne cserélni a személyzetet, az a Dél-Dunántúl. (Kép: KSH)
Csakhogy a többinek nincsen a központjában egy megyei jogú város a maga „vonzerejével”,
s ez, nyugodtan fogalmazhatunk így, tragikus. A kaposvári járás „meghatározó” településének, Kaposvárnak elméletileg tőkét, innovációt, befektetést, szakembert kéne vonzania. Állítólag virágzó, erős város, okos város. Élén a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével, Szita Károllyal.
Arra gondolni sem merünk, hogy talán éppen az ő és a hasonszőrűek évtizedek óta tartó „uralma” is hozzájárul ahhoz, hogy ilyen egyedi és mély értelmű térképeket lehet Kaposvár köré rajzolni.
H. I.
