67-es út

Parasztvakítás 2.0: a Kaposvár Most diszkréten becsempészi a köztudatba, hogy csak 2020-ban adják át a 67-es első szakaszát?

Parasztvakítás 2.0: a Kaposvár Most diszkréten becsempészi a köztudatba, hogy csak 2020-ban adják át a 67-es első szakaszát?

A múlt nagyüzemi újraírása

Régen túl vagyunk már azon, hogy szarkasztikus túlzásnak számítson a sorok közti olvasás. Ott tartunk, hogy bárminemű hivatalos nyilatkozat, a statisztika valaha józan számai csupán a napi propaganda céljait szolgálják. Aki egyszerűen csak hiteles, megbízható forrásból tájékozódni akar, szinte lehetetlen feladat elé kerül. Sokak szerint a Fidesz (kormány) éppen a szinte tökéletesre fejlesztett médiagépezetének köszönheti sikereit. Szerintünk viszont csak egyszerűen és mérhetetlenül gátlástalanok: minimális szégyenérzet sem szorult beléjük, akár ha holnap le kell tagadni azt, amit ma állítottak, vagy ha úgy kell tenni, mintha emberek, tények, gondolatok nem is léteznének. Ez már bőven Orwell 1984-ének világa …

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, MÉDIUM
Hatvanhetes út, alapkőletétel: Szita Károlynak már egyszerűen fogalma sincs arról, hogy mit beszél

Hatvanhetes út, alapkőletétel: Szita Károlynak már egyszerűen fogalma sincs arról, hogy mit beszél

A hátrafelé köpködés veszélyei

Hogy az éberen figyelő ellenség megtévesztésére egy derekas képzavarral éljünk: örökzöld témáról ennyi bőrt még senki nem nyúzott le, már megint országos téma lett a 67-es. Volt a napokban egy igazán groteszk „alapkőletétel”, mely úgy nézett ki, mintha a hat-hét öltönyös, görcsösen mosolygó pojáca ugyanazt a snecit akarná kihorgászni a kacsaúsztatóból. A kincstári sajtóörömködés persze nem múlhatott el a Fideszben szokásos hátramutogatás nélkül, ám az országos médiában ezzel együtt némi kritika is illette az „első fecskét”, a csökkentett paraméterű, „R” jelű gyorsforgalmi utat: „új halálútnak” nevezik, s a hírek szerint egyre több érintett próbálja elkerülni, hogy ilyen épüljön. Szokás szerint persze a lényegről esett a legkevesebb szó: arról, hogy szépen, lépésről lépésre visszanyesték a fellengzős ígéreteket, s van rá esély, hogy a jelenlegi változat sem a végső.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Ellopott ország: az Együtt korrupcióellenes vándorkiállítása Kaposváron

Ellopott ország: az Együtt korrupcióellenes vándorkiállítása Kaposváron

Aláírások a Cseri parkért

Csütörtökön Kaposváron, az Európa parkban volt látható az az országjáró kiállítás, amelyen az Együtt-Korszakváltók Pártja bemutatja, hogy mennyit lopott el a Fidesz Orbán Viktor vezetésével 2010 óta a magyaroktól. 12 ezer milliárd forint szerepel az anyagban, így egy polgárra csecsemőtől az aggastyánig fejenként 1.2 millió jut (illetve nem jut), amellyel a párt elemzései szerint a hatalmat 2010 óta gyakorlók a legkülönbözőbb, ám jellemzően korrupciós módszerekkel megrövidítették a közösséget. Szigetvári Viktor a párt Országos Politikai Tanácsának (a párt választmányának) elnöke és Pintér Lóránd, a kaposvári választókerület elnöke sajtótájékoztatójukon a helyi aktualitásokra is kitértek.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Együtt-sajtótájékoztató: levél Áder Jánosnak az idei, Desedán rendezendő pontyfogó világbajnokság sikeres lebonyolítása érdekében

Együtt-sajtótájékoztató: levél Áder Jánosnak az idei, Desedán rendezendő pontyfogó világbajnokság sikeres lebonyolítása érdekében

A gyenge láncszem a 67-es út

Sajtótájékoztatót tartott tegnap az Európa téren az Együtt-Korszakváltók Pártja Országos Politikai Tanácsának (a párt választmányának) elnöke, Szigetvári Viktor és Pintér Lóránd, a párt kaposvári választókerületi elnöke. A téma a szeptemberben a Desedán megrendezendő pontyfogó világbajnokságra való felkészülés volt: a politikusok szerint úgy tűnik, hogy a folyamat jó néhány tekintetben nem felel meg az esemény jelentőségének, különösen, ami Kaposvár városának hozzáállását, a kommunikációt és a támogatást illeti. A 67-s út pedig egyenesen méltatlan állapotban van.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
67-es szappanopera: csak harminchárom kilométert kapunk, viszont jóval drágábban

67-es szappanopera: csak harminchárom kilométert kapunk, viszont jóval drágábban

Nem fordítva ülünk a lovon: a ló ül rajtunk…

Új, ráadásul angol szót tanult a kaposvári lakájmédia tegnap: a „doorstep” a sajtószlengben annak a tájékoztatónak a jelzője, amelyet közvetlenül a tárgyalóból kilépve, azon frissiben tartanak a bent lezajlott eseményekről. Ebben az értelemben Szita Károly tegnapi, Kossuth téren tartott szpíccsét doorstepnek nevezni nettó baromság, miután semmiféle tárgyalás nem előzte meg: a polgármester jó eséllyel a klotyóból lépett ki a Kossuth térre – ott nyilván egyenrangú fél volt. A tárgyalás egy nappal korábban, Budapesten zajlott, kormányülésnek nevezték, és ő a közelébe sem mehetett volna. Ennyit tud a cselédség, és még valamit: hallgatni, de piszkosul. Ugyanis a 67-es út építésének megindításáról szóló kormánydöntés már hétfőn este megjelent az országos sajtóban és a Magyar Közlönyben, ám a kaposvári média gondosan kivárt: nyilván mindenkit utasítottak, hogy Szita délután fog sajtótájékoztatót tartani, és alapszabály, hogy a kaposváriaknak tőle kell megtudniuk a jó hírt. Nincs egyéni akció: karmesteri intésre, együtt vonítja az örömódát a Somogyi, a Most-Extra, a Kapos Tv, a 74nullanulla, az egész kórus. Hurrá, optimizmus, de mire is? Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Itt a bizonyíték: az égvilágon semmi sincs rendben a 67-es út körül!

Itt a bizonyíték: az égvilágon semmi sincs rendben a 67-es út körül!

A csicskaújságírás újabb mélységi rekordja a Kaposvár Moston

Nem fogják elhinni a tisztelt olvasók, de ez esetben tényleg utáljuk, hogy sokadszorra is igazunk lett: ezerszer leírtuk, hogy egyre több a gyanús körülmény a 67-es út építése körül, s most itt a töredelem. Szita Károly polgármester keddi „szokásos”, saját házirádiójának adott interjújában beismerte, hogy hét évnyi hazudozás, sunyítás, mellébeszélés, bombasztikus kijelentések, brosúrák özöne után még mindig nincs érvényes kormánydöntés arról, hogy van-e pénz, van-e valódi kormányakarat arra, hogy Kaposvárt gyorsforgalmi út kösse össze a Holddal, az M7-essel, vagy bármivel. Hiába volt Modern Városok szerződés, legalább három-négy határozat, készültek (kétszer is!) fél-félmilliárd forintért a tervek, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nemrég külön sajtóközleményben adta hírül, hogy megvan a kivitelező (!), a Strabag vezette konzorcium, erre Szita Károly tegnap bevallja, hogy csak májusban lesz kormánydöntés arról, hogy kezdődhet-e a beruházás. Mi a túró van?

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Azok az átkozott határidők: mikor lesz így „modern város” Kaposvárból?

Azok az átkozott határidők: mikor lesz így „modern város” Kaposvárból?

R67-es, Közlekedési Központ, színház – hol is tartunk?

Nem változtatunk azon a gyakorlatunkon, hogy időről időre áttekintjük azokat az ígéreteket, amelyekkel a Modern Városok Programja lassan két éve folytonosan izgalomban tartja a médiát és a közvéleményt. A többséggel persze könnyű dolguk van: elég az arcukba tolni egy sajtóközleményt, ahogyan utoljára a 67-es, „zenélő” útról szólót is. Ez a szöveg Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményén alapult, és persze boldog-boldogtalan visszaböfögte anélkül, hogy hozzátett volna valamit. Ez a közlemény-újságírás a szakma legalja: copy-paste, minimális munka, felelősség, s persze ugyanennyi a hozzáadott érték is. Az viszont már senkinek sem tűnt fel, hogy hiába a nagy csinnadratta: a közbeszerzési értesítőben még mindig nincs ott a kommüniké arról, hogy ki, és mikor is fogja megkezdeni az elátkozott út építését.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
És hol tart a Modern városok program? Második rész: a 67-es út kanyarulatai, bukkanói és kitérői

És hol tart a Modern városok program? Második rész: a 67-es út kanyarulatai, bukkanói és kitérői

És igen: hetedszerre is módosították a határidőt!

Városházáról származó információk szerint Szita Károly polgármester számára a Modern Városok program prioritásai a következők: első helyen szerepelt a színház átépítése, ezt követi a 67-es út gyorsúttá fejlesztése, és a harmadik az „intermodális”, a Kaposvári Közlekedési Központ létesítése. Ennek lélektanában is elmerülhetnénk, de ennél érdekesebb az, hogy hogyan is állnak egy év után ezek a unos-untalan, elcsépelten „történelminek” nevezett beruházások. A 67-es „gyorsútnak” még egy métere sem valósult meg, de máris olyan hosszú a róla szóló papírhalmaz, hogy be lehetne vele takarni az egész útpályát. A munkáknak elvileg az idén el kellett volna kezdődnie, de még kivitelező sincs, csupán némi régészeti mozgolódás tapasztalható pár helyszínen.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Határidő, kitolás: egy hónappal megint odébb a 67-es útra kiírt közbeszerzés

Határidő, kitolás: egy hónappal megint odébb a 67-es útra kiírt közbeszerzés

Meg kell teremteni a lopás zavartalan feltételeit

Augusztus elején értesülhettek róla, elsőként a KAPOS-T olvasói – miután a cselédmédia bőszen hallgat, ha nem lehet debil vigyorral örülni, a Somogyi pedig hivatkozás nélkül követő üzemmódba kapcsolt – hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. két hónappal meghosszabbította a 67-es út kivitelezésére kiírt közbeszerzés határidejét. Most ugyanez történt, és immár nagyon valószínű, hogy komoly iszapbirkózás zajlik a háttérben: a határidőt  szeptember 15-ről október 20-ra módosították. Ez önmagában is baljós, de a kormány folytonos trükközése miatt újabb EU-s szankciók is felmerültek, amelyek súlyosan érinthetik a Kaposvárt a jövővel összekötő vékonyka köldökzsinórt.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Már megint van egy új kormányrendelet a 67-es útról: csupán aprópénz lesz 2017-re, de leginkább semmi

Már megint van egy új kormányrendelet a 67-es útról: csupán aprópénz lesz 2017-re, de leginkább semmi

Az igazság odalent van

A nem vérbeborult agyú Fidesz-szektatagokon kívül eddig is pontosan tudta mindenki, hogy a Modern Városok Program nem egyéb hangzatos blöffnél: olyan, khm… „csoportosítása” a terveknek és az EU-tól várható forrásoknak, amelyből az egyszeri hívő számára úgy tűnik, mintha Orbán Viktor személyes, két dolgos kezével felhalmozott magánvagyonából adományozna útra, sportcsarnokra, színházra valót hűséges népének. Kormányzói kegy, mint amit a boldog békeidőkben Horthy Miklós sokezer keresztgyermeke kapott a kegyelmes úr nevenapján, praktikusan Mikuláskor. Már korábbi írásainkban is utaltunk rá: az ördög a részletekben bújik majd meg, s, hogy további népi bölcsességeket idézzünk: a cigányt sem úgy verik, és az út is hosszú a pohártól az ajkunkig. Most ismét adott a Magyar Közlöny némi gyengécske fogódzót, mire is számítsunk a közeljövőben. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK