74nullanulla

Elszólta magát a csipetcsapat: milyen tulajdonosi kör is áll a 74nullanulla mögött?

Elszólta magát a csipetcsapat: milyen tulajdonosi kör is áll a 74nullanulla mögött?

A Kaposvár Most kistestvére is ringbe száll

Előre bocsátanánk, hogy ez az írás nem kíván állást foglalni abban a vitában, amely Takács Richárd jobbikos megyei közgyűlési képviselő helyi sajtóban többször idézett, forradalomra, ill. akasztásra utaló állítólagos Facebook-bejegyzése körül zajlott, már csak azért sem, mert ez egyelőre több jogi eljárás tárgya, melyeknek megvárnánk a kimenetelét. Az azonban mindenképpen tanulságos, ahogyan az egyes orgánumok kezelték-kezelik az ügyet, s miután nekünk kiemelt, habár nem túl hálás és kedves témánk a kaposvári médiahelyzet, beszélünk róla. Pontosabban nem is erről, hanem arról a felelősségről, amelyet a ránk zúduló, egyre gyanúsabb állagú információözön elindítói vagy közvetítői viselnek. Illetve, mint ez hőseink: a 74nullanulla és a „mögötte álló” cég esetében kiderült, nem viselnek.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, MÉDIUM
A humor nagyágyúi: így próbált viccelődni a kaposvári Fidesz-holdudvar és a csicskamédia április elsején

A humor nagyágyúi: így próbált viccelődni a kaposvári Fidesz-holdudvar és a csicskamédia április elsején

Kínos, kínosabb, Pintér Rómeó – *frissítve!

Még a rutinos Fidesz-trollok foga is belevásott abba, amit a kaposvári Fidesz környékén gyülekező csúcsértelmiségi társaság április elseje alkalmából előadott. „Tapló primitívség” – ennél jobb állandó jelzőt nehezen találnák produktumaikra. Alapszabály: ha a hatalom környékéről, annak testhajlataiban tenyészők próbálnak meg poénkodni, abból csak a szégyen lesz, no meg a törvényszerű lelepleződés: ezek, sőt EZEK pontosan ilyenek. Ennyit tudnak: játszótéri homokozóból mentett, surmó viccelődéssel hülyét csinálni magukból. Ha már a hatalom gyakorlóiba nem mernek belekóstolni, maradnak a szegények, a védtelenek, a kiszolgáltatottak – abban nincs kockázat. A kínos események középpontjában pedig egy fideszes képviselő, aki ezt jó alkalomnak vélte új frizurájának és toalettjének bemutatására: Pintér Rómeó.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KARCOSOK KLUBJA, KÖZÜNK
Brééééking: a pincebogarak kimerészkedtek a napfényre! Most kiderül, ki is valójában Kaposvár új médiamogulja!

Brééééking: a pincebogarak kimerészkedtek a napfényre! Most kiderül, ki is valójában Kaposvár új médiamogulja!

Összenő, ami összetartozik

Nemrég emlékeztünk meg némileg keresetlen szavakkal a 74nullanulla nevű, fantáziadús című kaposvári weboldal viselt dolgairól (az országban számos olyan helyi lap van, pl. Dombóváron, amelyet az irányítószámról kereszteltek el), miután a sajtóetikai minimumot is alul bírták teljesíteni. Megemlítettük sok más mellett azt is, hogy inkognitóban próbálták hinteni a fideszes igét, s az impresszumuk is csupán egy gmailes címből áll, amely többszörösen törvénytelen, hisz, ha pl. megsértik valakinek a személyiségi jogait, nincs kit felelősségre vonni. Azt is kiderítettük, hogy a kaposvári, amúgy orvostechnikai eszközök forgalmazásával foglalkozó Vatner Kft. áll(hat) a csapat mögött, legalábbis a domainnevet ők regisztrálták. Úgy tűnik, cikkünk hatására némi perisztaltikus mozgás indult meg az érintettek körében, mert a 74nullanulla impresszuma gyökeres változáson ment át. (A gyökerest lehet szó szerint venni ez esetben.)

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, MÉDIUM
Nullanulláék hozzák a formájukat: lopnak, csalnak, hazudnak, Fidesz-közeli bulvártakonyhoz méltóan

Nullanulláék hozzák a formájukat: lopnak, csalnak, hazudnak, Fidesz-közeli bulvártakonyhoz méltóan

Illegálisan a hatalom szolgálatában

Ha azt hiszi valaki, hogy az ilyen esetekben is gyakoroljuk az egyébként ránk jellemző nagyvonalúságot, téved, miután itt az olvasóinkról, a kaposvári polgárok hiteles információkhoz való hozzáféréséről van szó. A primitív alávalóság, a kisstílűség és bosszúszomj, a műveletlenség, alpáriság, és az általános, már-már követhetetlen színvonaltalanság, amely a 74nullanulla című kaposvári weboldalt jellemzi, nem enged meg efféle luxust. A helyi média többi részéhez képest, amely legalább személy szerint vállalja magát, ők még ahhoz is gyávák, hogy akár egyetlen információt is közreadjanak magukról. Lopni, mások munkáját elorozni, mások által feldolgozott médiatermékekkel visszaélni – sötétben, névtelenül, törvénytelenül bujkálva – van eszük. Az újságíráshoz nincs, nyilván ezért kénytelenek ilyen módszerekhez folyamodni.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, MÉDIUM
Légszennyezettség Kaposváron: itt sem jobb, mint máshol, csak itt nem mérik

Légszennyezettség Kaposváron: itt sem jobb, mint máshol, csak itt nem mérik

Miért nincs nálunk levegőtisztaság-mérő állomás?

A januári, több szempontból is felettébb kellemetlen időjárás következtében megint a figyelem fókuszába került a levegő minősége. Jogos ez persze, nyilván vannak időszakok, amikor a szmog, a füst, a szálló por nem reked meg a sűrűn lakott övezetekben, de 2017 januárja biztosan nem az. A hideg, Kárpát-medencében szinte mozdulatlanul ránk nehezedő légtömegben úgy halmozódik fel a szennyeződés, mint egy ki nem szellőztetett pajtában, ahol dohányzik, párolog és fingik napokig egy huszárszázad lovastul. Ebben a helyzetben elemi érdekünk lenne, hogy pontosan tudjuk, mi vár a tüdőnkre a város utcáin, ha gyereket sétáltatunk, futunk vagy épp csak kimerészkedünk. Nos, azoknak, akiket a légszennyezettségi térképek elandalítottak, van egy rossz hírünk: Kaposváron nem azért nincsenek csúnya, vörösesbarna foltok a levegőszennyeződést mutató térképeken, mert tiszta a levegő, hanem azért, mert nem mérik. Kevés ilyen megyei jogú város van az országban – Kaposvár az egyik.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK