Árok Kornél

Műkő, műfelháborodás: Árok Kornélt rongálással vádolja a rendőrség és a Fidesz-szócső Kaposvár Most

Műkő, műfelháborodás: Árok Kornélt rongálással vádolja a rendőrség és a Fidesz-szócső Kaposvár Most

Ez volna a vége egy szép barátságnak?

Igazán szaftos, fordulatokkal teli műsort prezentált erre a hétvégére a „kaposvári furcsa pár”, a Kaposvár Most-Árok Kornél duó: tegnap derült ki, hogy a rendőrség eljárást indított, miután szerintük gyanús, hogy az Esterházy-híd donneri oldalán lévő növényszigetről Árok maga szaggatta le a műkő lapokat, s egy közösségi posztban ezt a híd pocsék kivitelezésének bizonyítékaként állította be. Az MSZP megyei ügyvezető alelnökét rabosították, ellene rongálás megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak a hídon elhelyezett térfigyelő kamera felvételére hivatkozva, mindezt pedig egy monstre „leleplező” anyagban tálalta a Kaposvár Most. Mint már annyiszor, ezúttal is úgy gondoljuk, hogy az ügy tágabb politikai-közéleti háttere érdekesebb, mint a konkrét cselekmény.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Pártja ellen indul a választáson a veterán szoci szakszervezetis, Szöllősi Istvánné

Pártja ellen indul a választáson a veterán szoci szakszervezetis, Szöllősi Istvánné

Kizárás fenyegeti, mert egy helyi civil egyesület jelöltjeként indul – Frissítés!

Komoly meglepetést okozott a somogyi megyeszékhelyen Szöllősi Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének egykori főtitkára, az MSZP egykori parlamenti képviselője azzal, hogy egy kaposvári civil egyesület, a Polgári Szabadság Platform jelöltjeként indul az önkormányzati választásokon. Miután most is tagja a szocialista pártnak, ráadásul megyei elnökségi és országos választmányi tag, szinte biztosan kizárás vár rá, de – ahogy fogalmazott – „ha őt egy Jobbikkal szövetkező párt kizárja, arra akár büszke is lehet”. Kapott hideget-meleget, s még fel is szólították: lépjen ki önként a pártból, ha jót akar.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Naphosszat a fákon: Árok Kornél Budapest főpolgármesteri székéért

Naphosszat a fákon: Árok Kornél Budapest főpolgármesteri székéért

Lendületbe jött a Schmuck-féle szórakoztatóipari komplexum: a valódi szociáldemokraták jelöltje, Árok Kornél a 0,88%-os kaposvári választási eredmény után a budapesti főpolgármester-jelöltséggel vigasztalódik. Úgy hírlik, nemrég tett még egy kört itt, Kaposváron, azzal, hogy szívesen lenne közös baloldali jelölt, Szita Károly kihívója, de meglehetősen hűvös fogadtatásra talált, így maradt – jobb híján – Budapest. A kaposvári láncfűrészes visszatér. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Pénzeső, hazugság, szex és egy kis extra pornográfia

Pénzeső, hazugság, szex és egy kis extra pornográfia

„A kamupártokra hullott állami pénzeső kilencven százalékának a sorsa egyelőre ismeretlen” – ez az egyik legsúlyosabb megállapítása a Transparency International Magyarország, a K-Monitor és az Atlatszo.hu által a kampányfinanszírozásról készített kutatásnak, amelynek eredményeit a napokban tették közzé. Így kezdődik a 2014-es magyar választások egyik legarcátlanabb és legnyilvánvalóbb csalásának összegzése a Népszabadság cikkében. A dolgot leginkább ahhoz a Los Angelesben lezajlott 2012-es bankrabláshoz tudnánk hasonlítani, mikor a gengszterek szorult helyzetükben pénzt szórtak a tömegbe, hogy azok elzárják az üldöző rendőrök útját. Csakhogy ezt a magyar adófizetők több, mint négymilliárd forintja bánta. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KARCOSOK KLUBJA, KÖZÜNK
A kihívás napja: Felder versus jó ízlés

A kihívás napja: Felder versus jó ízlés

Nyilván sokan emlékeznek Chaplin klasszikusának híres jelenetére, melyben a filmbeli – kétségkívül Hitler-alteregó – diktátor a fodrászszékben mindig egy kicsivel feljebb kurblizza magát kollégájánál, aki Mussolinit formázza, s aztán persze a bohózat műfaji szabályai szerint pofáraesés lesz a „steigerolás” vége. Talán nem véletlen, hogy a burleszk jutott eszünkbe Felder Frigyesnek, az LMP kaposvári képviselőjelöltjének legújabb, facebookos-Somogyi Hírlapos performanszát látva. Frigyesünk jelölti vitára hívta versenytársait, s ennek bombasztikus külsőségekkel próbált nyomatékot adni, körülbelül úgy, mint egy, az Alien versus Predator című filmbe feledkezett általános iskolás. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, MÉDIUM