bevándorlók

Héja vagy galamb? Távolabb tartja-e magát és a hitéletet a politikától az új megyéspüspök, Varga László elődjénél, Balás Bélánál?

Héja vagy galamb? Távolabb tartja-e magát és a hitéletet a politikától az új megyéspüspök, Varga László elődjénél, Balás Bélánál?

„Gelencsér atya köszönti a híveket”

Nyilván a többséget már elérte a hír, hogy Ferenc pápa a visszavonulási kort elért Balás Béla somogyi megyéspüspök utódjául Varga Lászlót, a kaposvári Szent Imre templom plébánosát nevezte ki. A visszhangok szinte egyöntetűen azt emelték ki, hogy a köztiszteletben álló, népszerű pap, aki hitéleti tevékenysége mellett jelentős szellemi alkotómunkát is magáénak tudhat, megérdemelten nyerte el a tisztséget. Azt minden kockázat nélkül feltételezhetjük, hogy az új egyházi vezetővel új hangsúlyok jönnek, s számos dologban változás. Számunkra a legizgalmasabb kérdés, hogy Varga László hogyan viszonyul majd a jelenlegi helyi politikai szereplőkhöz, mennyire hajlandó eszközévé válni a többnyire alig leplezett befolyásszerző törekvéseknek. Ha folytatja azt a távolságtartó gyakorlatot, ami plébánosként jellemző volt rá, egy-két helyi Fidesz-nagyarcú meglepődhet.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Jelszavaik valának: önkény, gyávaság, arrogancia

Jelszavaik valának: önkény, gyávaság, arrogancia

A decemberi közgyűlés hordaléka

Valójában nehéz lenne olyan, a helyi demokráciát helyettesítő városházi színjátékról beszámolni, amelynek ne lennének kötelező tartozékai a címben említett fogalmak. A mindenkori kaposvári közgyűlés ugyanis szervezeti és működési szabályzatszerűen és lényegét tekintve egy polgármesteri sajtótájékoztató, amelyen biodíszletként a képviselőtestület tagjai is részt vesznek, s még néhányan a polgármesteri hivatal szervezetéből. Ugyanazok a fellengzős szónoklatok, ugyanaz a lapos, sunyi, béna, buta hallgatás a Fidesz-frakciótól Csutor Ferenc, Szép Tamás, Gíber Vilmos és a többiek üres ábrázatával súlyosbítva, ugyanazok a szórványosan jobb sorsra érdemes, a polgármester által elnyomott, leugatott, kigúnyolt, félremagyarázott, elhazudott, belefojtott megnyilvánulások az ellenzék részéről. Értelmes vita, tartalom, érvek, demokrácia nélkül. Elmondjuk, miről hallgattak a jelenlévők, és mint rendesen, a helyi sajtó.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK