bukás

Mosdósi kórházfelújítás törölve, de sehol sem látjuk Gelencsér és Móring képviselők diadaljelentését

Mosdósi kórházfelújítás törölve, de sehol sem látjuk Gelencsér és Móring képviselők diadaljelentését

Mészáros Lőrinc szegényebb lesz huszonöt milliárddal

Amit szerény helyismeretünk és valóságérzékünk már jó ideje megsúgott, immár tény: a kormány törölte a hivatalosan „a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház krónikus, rehabilitációs és szociális betegellátási területét érintő fejlesztés érdekében a Mosdósi kastély és környezetének felújítását és funkcióváltását célzó beruházás tervezési és kivitelezési munkái” című projektet. Mindez most Vadai Ágnes DK-s képviselő írásbeli kérdése nyomán derült ki, a már odaítélt közbeszerzés stádiumában álló terv közel háromszáz „társával” együtt ment a levesbe, összesen 2100 milliárd forint értékben. Talán nem annyira meglepő: míg Gelencsér Attila tavasszal to(r)kaszakadtából ünnepelte – Gulyás Gergely társaságában – a beruházásról szóló döntést, most éppen ilyen vadul hallgat, pedig nyilvánvalóan jó ideje tud róla.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Mr. Magoo elbocsátó levele: leszerelték az állomásokat is, egyelőre befellegzett a közbringának

Mr. Magoo elbocsátó levele: leszerelték az állomásokat is, egyelőre befellegzett a közbringának

Taposváron így szokás leszállni a bicikliről – frissítés!

Nemrég jártuk be – szerények leszünk: alaposan – a kaposvári közbringa-rendszer csődjéhez vezető utat, amely némi reakciót persze kiváltott, csak azok hallgatnak, akiknek ilyenkor ki kellene állni a nyilvánosság elé, és feltárni az egész zűrzavart, úgy, ahogy van. Persze, majd pont Krakuslandon, na hiszen. Itt is a háborús Fidesz-retorika dívik: amiről nem beszélünk, az nincs, és mi csak a sikerekről beszélünk. Nem ismételnénk meg a korábbi írásunkban foglaltakat, így aztán lehet, hogy párszor vissza kell majd lapozni.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK