Costruttivo Kft.

Mielőtt az ellenzéki összefogás című pártmutyi és Horváth Ákos szentté avatná Gelencsér Attilát, szólnánk, mert van itt néhány apróság…

Mielőtt az ellenzéki összefogás című pártmutyi és Horváth Ákos szentté avatná Gelencsér Attilát, szólnánk, mert van itt néhány apróság…

… pl. félmilliós bérleti díj egy kaposvári irodáért?

A helyi közéletben bármi történt az elmúlt harminc évben, annak mindig volt valami sajátos, semmivel össze nem téveszthető bukéja, gondoljunk a „besúgóváros” megtisztelő címre. Most éppen az a helyi színezet, hogy a nyögvenyelős és kirekesztő ellenzéki összefogás polgármester-jelöltje a vele készült – cukrozott orrváladékra emlékeztetően geil és giccses – interjú szerint is jó kapcsolatban áll az egymást masszívan gyűlölő két helyi fideszes főember egyikével, Gelencsér Attilával. Így az októberi megmérettetés inkább kettejük összecsapásának tekinthető, amelyből a másik, Szita Károly győztesen ugyan, de alaposan meggyengülve, leamortizálva kerül majd ki, s örülhet, ha csak annyival megússza, mint barátja, Jakó Gergely, akit a megyei közgyűlés elnöki székéből buktatott ki a somogyvári falubikája. Mert, amint az elmúlt évtized bebizonyította, közszeretetnek örvendő képviselőnk használni nem, de ártani annál inkább képes. Akinek ilyen barátai vannak…

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK