Nem szeretnénk a szokásos évértékelős hibába esni, igyekszünk a fellengzős öndicsérettől és a bizonyítvány-magyarázástól is távol tartani magunkat. Az év elején úgy éreztük, hogy egy próbát megér annak a – szerintünk – tarthatatlan helyzetnek a megszüntetése, hogy, míg minden magyar nagyvárosban van legalább egy, nem a Fidesz befolyása alatt lévő médium, addig Kaposváron egységesen, szervezetten Szita Károly és Gelencsér Attila zsebében lapul minden, magát újságírónak vagy tévésnek-rádiósnak tartó személy. Feltesszük, jobban megéri nekik zsebpiszokként, ilyen áporodott levegőjű helyen megbújni, mint kritikus hangot megütni egy erkölcsi és emberi mélyponton lévő, korrupciótól, hazugságtól bűzlő hatalommal szemben. Szívesen maradunk továbbra is csak egy pont, de olyan pont – s ezt azért bizonyítottuk 2014-ben – melyből elindultak a hajszálrepedések a helyi hatalmi hegemónia felületén, és amely támasztékul szolgálhat annak az erőnek, mely kibillenti sarkából. Continue reading →
Csiky Gergely Színház
Csiky-stratégák 2.: kérdéseink Rátóti Zoltánhoz
Miután olvasóink számos jelét adták annak, hogy velünk együtt úgy gondolják: a Csiky Gergely Színházban sokkal érdekesebb dolgok történnek a színfalak mögött, mint a színpadon, célszerűnek láttuk, ha a bennünket feszítő kérdésekkel a legfőbb illetékest, Rátóti Zoltánt keressük meg. Be is mutatkoztunk, bár jó ideje kapjuk – s ezúton is köszönjük – a sajtóanyagokat a színháztól, tehát nem ismeretlen a színház vezetése számára a KAPOS-T. Ily módon értesültünk pl. azokról a világra szóló eredményekről, mely szerint a színházi futógárda 4. lett a „Fut a színház” versenyen, melyet a Budapest Maraton Sportiroda rendezett. Ennél már csak az volt lélekemelőbb, hogy nemrég felvették – nyilván az elmúlt négy év fantasztikus teljesítménye alapján – a színházat a Vidnyánszky-féle Magyar Teátrumi Társaság soraiba, a Gój Motorosok által nagy becsben tartott Dörner György-féle Új Színházzal együtt. Nehezen találunk szavakat. Continue reading →
Mosás, festés, berakás, avagy fodrász primadonnaszerepben: új, stratégiai igazgató a Csiky Gergely Színházban
Megszoktuk, hogy Kaposváron oda kell figyelni az odavetett félmondatokra: itt semmi nem változik. Sok-sok évtizede értjük félszavakból egymást, olvasunk a sorok között, nem okozott törést a rendszerváltás. Beszélnek ezt-azt, szó van erről-arról, azért, hogy a lényegről soha ne. Ehhez mintegy hozzáedződve is megütköztünk azt hallva – egy odavetett félmondatból – hogy „a színház stratégiai igazgatója…” Csinnadratta a helyi sajtóban egy újabb világra szóló sikerről, vagy legalább egy szerény pályázati kiírás valahol? Minek egy vidéki, épp összedőlőfélben lévő színháznak stratégiai igazgató? Vagy már nem Rátóti Zoltán fújja a passzátszelet, hanem egy hajszárító? Mint megszokhattuk, valami egészen más – mint megszokhattuk, kisstílű és piszkos – játszma zajlott-zajlik a viharvert színfalak mögött. Continue reading →
Rátóti győztes aduásza: Globe színház Kaposváron?
Nem volt nagy kaland arra fogadni, hogy ki vezeti majd a következő öt évben a kaposvári Csiky Gergely Színházat: Rátóti Zoltánt a többek között Molnár Piroskával és Jordán Tamással megerősített pályázati bíráló bizottság alkalmasnak találta a színház vezetésére, és, mivel több pályázó amúgy sem volt, természetesen a közgyűlés is egyhangúan(lag) megszavazta. Rátóti és a Csiky négy évét a színházi szakma minimum ellentmondásosan ítéli meg: a kritika levegőnek nézi, öt hosszú év után csak úgy került be egy előadással, ráadásul a pécsi színházzal közös produkcióval a POSZT-ra, hogy a jobboldali, Vidnyánszky-féle Magyar Teátrumi Társaság bevásárolta magát a magyar színházi élet legrangosabb seregszemléjére. A színház büdzséje közel a felére csökkent, a színházépület romokban, szinte minden jelentős művész távozott, és most Rátóti Zoltán előrukkolt a nagy ötlettel: épüljön Kaposváron egy újabb színházépület, a londoni Globe hasonmása. Háromszoros hurrá. Continue reading →
Levél a kedvestől: Szita Károly szerint vele kezdődött a rendszerváltás Kaposváron
Talán nincs is igazi okunk fennakadni azon, hogy az önkormányzati választások közeledtével – ahogy ezt már megszokhattuk – ismét rájött Kaposvár vezetésére, jelesül Szita Károly polgármesterre a levelezhetnék. Papírja van, pénze doszt – ugyanonnan, a közösből – mondanivalója is van, hogyne volna: egyszóval semmi oka rá, hogy ne írjon. Az lett volna a csoda, ha megússzuk. Persze amúgy mellékesen, az interaktivitás jegyében, kérdések is vannak a papiros hátoldalán, meg válaszboríték, hogy a posta is szakítson valamit. Sőt, hogy Kaposvár polgárainak ne kelljen sokat bíbelődni, a válaszok is ott vannak. Úgyis megszokták már a húsz év alatt, hogy – bocsánat a frivol megfogalmazásért – mindig a szájukba adnak valamit. Continue reading →
A kisemmizett Kaposvár
Nem hisszük, hogy van ma ebben az országban felnőtt, érett fejjel gondolkodó ember, aki ne lenne tisztában azzal, hogy – bárhogyan is alakuljon a választások kimenetele – sorsdöntő fontosságú napok jönnek. Sajnos sorsdöntő, abban az értelemben, hogy francia, olasz vagy belga – európai – polgártársaink életében nagyságrendekkel kisebb változást hoz egy-egy parlamenti fordulat, mint a miénkben. Szinte észre sem veszik, hogy más párt van hatalmon, ugyanakkor – s ez törvényszerű – minél fejlettebb egy ország, annál nagyobb a részvétel a választásokon. Hollandiában akár nyolcvan százalék is lehet, ettől lesz igazán a népakarat kifejezése – érdekes, hogy ott ennek ellenére nem akarják beledöngölni az ellenfelet a földbe. Kaposváron viszont a megszokottnál is élesebb fénytörésben látható az, hogy a Fidesz zsákmányszerzésre épülő szervezetéből soha nem lesz demokratikus kormányzás. Continue reading →
De hova tűnt Heintz Tamás?
Palik Laci már rég nem celeb, de fejhangú jajongása – „de hova tűnt Dééémon Hill?” – velünk marad örökre. Így vagyunk a kormánypárt egykori kaposvári üdvöskéjével, a szépreményű Heintz Tamással is, aki háziorvosként üdítő értelmiségi kivételnek tűnt az idült tornatanár-túltengésben (Dér Tamás, Gíber Vilmos, Gelencsér Attila, Borhi Zsombor) szenvedő helyi Fidesz-elitben (már, ha ez az utóbbi kifejezés egyáltalán értelmezhető). Szó volt – persze csak a szokásos porhintés szintjén – kormányzati szerepről, ennél egy fokkal komolyabban a kaposvári polgármesteri poszt várományosaként is felmerült a neve, hogy aztán eltűnjön a süllyesztőben parlamenti és helyi képviselőként egyaránt. Ami kissé szokatlan az amúgy hétköznapi történetben, hogy mostanában fűnek-fának – különösebben hangfogót sem téve – komor arccal egy bizonyos „leszarom-tablettát” emleget, amelyet saját bevallása szerint már jó ideje szed. Continue reading →
A szavakban erős város
Jobban teljesítünk, egyre jobban, évértékelőben mindenképp. Annyira, hogy Szita Károly polgármester (vagy a beszédírója) nem is fáradt azzal, hogy 2014-re új jelmondatot találjon ki – beérték a tavalyival, hiszen „a Gazda” – így hívja Orbán Viktort közvetlen környezete – szinte emberfeletti erőtől duzzad. Nem csoda hát, ha mostanság a kaposvári csapokból is ez a kissé vas- és klórízű duma folyik: most éjjel-nappal „erős város” vagyunk. Talán ez bejön, nem úgy, mint anno „a lehetőségek városa”, amely ki volt táblázva úton-útfélen, s amely miatt annyi gúnyos megjegyzést zsebelt be a tekintetes magisztrátus, hogy inkább lecserélték. „Virágok városa” lettünk, csak az még nem világos, hogy a mákvirágoké vagy a szóvirágoké.
Tegyük fel tehát a kérdést: mitől erős város Kaposvár? Ahogy beszédében „a város első embere” tette, hagynánk a végére a poént, találgassunk kicsit. Continue reading →