És mi lesz a Momentummal?
Ahogy arra számítani lehetett, az előválasztási alkuk előrehaladtával sor kerül a két nagyobb támogatottságú párt, ill. tömb mellett a kisebbek visszalép(tet)ésére, s arra is, hogy a gyanútlan polgárokat már szinte folyamatosan bombázzák a telefonos kérdezőbiztosok. Most is zajlik egy kutatás Kaposváron, amelynek részleteiről többen is beszámoltak a KAPOS-T-nek. A 82-es körzetszámról indított hívásban csupán az előválasztási jelöltekkel kapcsolatos preferenciákra voltak kíváncsiak, ám az igazán feltűnő az volt, hogy hivatalosan ugyan még négy álló jelöltről tudunk, ám az LMP-s Szabóné Szendefy Mária neve már nem szerepelt a kérdésekben. Ebből sejthető, hogy a visszaléptetése eldöntött dolog – kérdés, hogy kinek a javára.