„Gelencsér atya köszönti a híveket”
Nyilván a többséget már elérte a hír, hogy Ferenc pápa a visszavonulási kort elért Balás Béla somogyi megyéspüspök utódjául Varga Lászlót, a kaposvári Szent Imre templom plébánosát nevezte ki. A visszhangok szinte egyöntetűen azt emelték ki, hogy a köztiszteletben álló, népszerű pap, aki hitéleti tevékenysége mellett jelentős szellemi alkotómunkát is magáénak tudhat, megérdemelten nyerte el a tisztséget. Azt minden kockázat nélkül feltételezhetjük, hogy az új egyházi vezetővel új hangsúlyok jönnek, s számos dologban változás. Számunkra a legizgalmasabb kérdés, hogy Varga László hogyan viszonyul majd a jelenlegi helyi politikai szereplőkhöz, mennyire hajlandó eszközévé válni a többnyire alig leplezett befolyásszerző törekvéseknek. Ha folytatja azt a távolságtartó gyakorlatot, ami plébánosként jellemző volt rá, egy-két helyi Fidesz-nagyarcú meglepődhet.