Valószínűleg maga a Kaposvári Labdarúgó Kft. vezetősége sem tudja, hogy mit is cáfolt azon a keddi szurkolói ankéton, amin talán 14-15 „rajongó”, ha lehetett a vezetőségen kívül. Nem érezzük illetékesnek magunkat abban, hogy megítéljük, mennyire volt szakmailag értékes, ami ott elhangzott, egy kérdésben viszont volt némi maszatolás – és, miután ezt rajtunk kívül senki nem írta meg – segítünk tisztán látni az érdeklődőknek.
„pappíron” is kizúgott Kaposvári Rákóczi Labdarúgó Kft. „háza tájáról”. Futballkörökből származó, részben megerősített értesülések szerint a miniszterelnök egyik kedvenc csapatának fenntartója ajánlatot tett a Rákóczira, mely szerint a jövőre már biztosan a másodosztályban induló kaposvári csapat afféle „nevelő egyesülete” lett volna a Fehérvárnak. Így az első osztályban lehetőséget (még) nem kapó fiatal játékosok folyamatosan játékban lennének, persze lényegében fehérvári stábbal és szakmai-anyagi támogatás mellett. A hírek szerint a jelenlegi tulajdonos…
Persze mikor a csapatnak jól megy, a vérbeli szurkolót semmivel sem lehet kizökkenteni: a szerelemben és háborúban minden megengedett. A futball pedig – csak tessék egy pillantást vetni Orbán Viktor „életművére” – mi volna más, mint épp szerelem és háború. Akiknek viszont sok mindent megengednek, azok rendszerint magukkal szemben is elnézőek: Herczeg Erik, a Rákóczi egyik tulajdonosa a helyesírás-stilisztikában alkalmazott egyéni megoldásoktól a címkórságig talán túl sok mindenben is az volt, s egy-két esetben főleg a valósághoz állt kreatív módon. Most úgy tűnik, kedvenc műtrágya-dealerünknek kissé vissza kell vennie a péti-sóból: leváltották a Kaposvári Labdarúgó Kft. ügyvezetői posztjáról. Ki gondolta volna, hogy ekkora dózisban a siker is megárthat…
Most, hogy a nemzeti válogatottunk ilyen lenyűgöző játékkal kápráztatta el a Kárpát-medence lakosságát, s látjuk a történelmi jelentőségű andorrai összecsapás keltette hír-hullámverést (no meg a szűnni nem akaró röhögést a Nagy Nemzeti Lelátóról), mi sem akarnánk sem ki-, sem lemaradni. Ha már szánalmas foci, van itt nekünk Kaposváron erre egy jó kis csapatunk, kiváló vezetéssel, amely mindig tudja, mit kell tenni és mondani ahhoz, hogy szórakozzon a publikum. Elolvastuk a kaposvári közgyűlés legutóbbi ülésére beterjesztett beszámolójukat, amelyben persze újabb támogatási összegekre is igényt tartanak, és, miután nem volt ráírva a figyelmeztetés, hogy kétoldali sérvveszély miatt csak saját felelősségre olvasható, komoly egészségügyi kockázatnak tettük ki magunkat. És ez még csak a szöveges rész, a számoktól egyenesen berosálsz.
Ismerős szurkolói filozófia: néhány meccset nyer a csapat, és minden meg van bocsátva. Előre és visszamenőleg is, hetedíziglen. Most, hogy az NB „akárhányban” sikerült otthonában kétvállra fektetni Andráshidát, sokan úgy érzik, hogy immár itt van a kaposvári labdarúgás új aranykora. Persze eszünk ágában sincs kiábrándítani a rajongókat, ezért hangsúlyozzuk, hogy Rákóczi-témájú írásaink nem elsősorban labdarúgásról szólnak: nem arról, hogyan sikerült Kállai kettőnek benyesni jobbról, vagy milyen sikeresen alkalmazta a mester a tolódásos védekezést, hanem közéletről, és főleg közpénzekről. Arról, hogy a népszavazás-ügyben vérlázító álszentséggel „közpénzekkel való felelős gazdálkodásról” papoló Szita Károly vezetésével hogyan hányták ki vasvillával az ablakon a tízmilliókat, ha futballról volt szó. Illetve, dehogy futballról. Róluk.
