Gelencsér Attila

Négysávos, gyorsforgalmi: na, ez nem vezet Kaposvárra…

Négysávos, gyorsforgalmi: na, ez nem vezet Kaposvárra…

Gelencsér: „elkerüli Somogybabodot, ezért hívják Somogybabod elkerülőnek”

A fenti magvas bölcsességből is kiderül: zsenik járnak közöttünk, Fidesz-képviselőnek álcázva magukat. Nem tölt el bennünket különösebb elégedettséggel, ha egyszer-egyszer (na, jó: szinte mindig) kiviláglik: írásainkban helyesen következtettünk, s a tények utólag minket igazolnak. Miután a 67-es út nekünk is afféle kiemelt „projektünk”, számos alkalommal elmondtuk: a témában elhangzott politikusi ígéretek és nyilatkozatok jellemzően köszönő viszonyban sincsenek az igazsággal, s leginkább annak elkendőzésére szolgálnak. Így pl. Gelencsér Attilának a tegnapi, Somogy Tv-ben nyújtott alakítása is, habár felületes szemlélő számára akár tűnhetett úgy is, hogy az érdemdús kaposvári honatya éppenséggel a KAPOS-T kottájából énekel. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Szó sincs együttérzésről: a szokásos pávatánc volt a halálbüntetés-vita

Szó sincs együttérzésről: a szokásos pávatánc volt a halálbüntetés-vita

Gelencsér késett, vagy Orbán sietett?

Titkon reménykedtünk benne, hogy nem kell többet erről írni, nem kell patikamérlegre tenni a jelzőket, visszafojtani az indulatot, leküzdeni a keserűséget, a hányingert. Persze, hogy nem volt még ennyi szerencsénk sem. A Fő utcai trafikban történt szörnyűség utórengései nem csillapodnak: ha valakinek kétségei lettek volna, hogy mesterségesen szították az indulatokat, mostanra az is bebizonyosodott, kik voltak. Az index.hu számolt be róla tegnapi cikkében saját információira alapozva, hogy a Fidesz szűk körű, országos vezetése megtárgyalta a bűntény lehetséges politikai következményeit, és komplett forgatókönyvet, szabályos kommunikációs rituálét dolgozott ki rá, amely – vagy Gelencsér Attila balfékségén, vagy Orbán türelmetlenségén, nem tudjuk – megbukott, és sokkal, rémisztően sokkal többet mutatott meg a Fidesz igazi arcából, mint amit valaha is látni szerettünk volna. Sajnos azonban „ezek” – pontosan ilyenek. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Kaposvár, végállomás: vesztőhely

Kaposvár, végállomás: vesztőhely

Szita dúsgazdag befektetőkre vár, Pécs pályázik

Amint azt éppen egy hónapja megírtuk: miközben az ország afféle kisebb „börtön-lázban” ég, Kaposvár vezetését, konkrétan Szita Károly polgármestert hidegen hagyják a mégoly kecsegtető munkahelyteremtő alkalmak is. Kisebb regényt lehetne már írni arról, hogy hányféle ígérkező lehetőséget puskázott már el Kaposvár gazdaságfejlesztés, munkahelyteremtés terén, amelyekre lecsaptak a versenytársak: míg a jó Szita polgármester blogol, facebookozik, fényezi magát, ovis mesékkel szórakoztatja a város népét és a közgyűlést, addig Pécs titokban beadta a pályázatát a dél-dunántúli börtönre. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KARCOSOK KLUBJA, KÖZÜNK
Voksolás a halálbüntetésről – vélemény a politikai halálkufárokról

Voksolás a halálbüntetésről – vélemény a politikai halálkufárokról

A kaposvári trafikban történt bűntény a Fidesz lemoshatatlan szégyene

Lezárult a Kaposvár – szólj hozzá! nevű Facebook-oldalon a kaposváriak véleményének feltérképezése a halálbüntetést illetően. Ezren szavaztak – jelentősebb súlyú kérdéseknél az oldal működtetői ennyiben határozták meg azt a létszámot, ameddig a szavazás állását nem hozzák nyilvánosságra, hogy ne befolyásolják a többi szavazót – s az eredmény nem meglepő: 59 százalék voksolna a rászolgáló bűnösök kivégzése mellett, negyvenegy pedig megtartaná a jelenlegi jogi állapotot. Ennél kegyetlenebbül Gelencsér Attilának, Kaposvár országgyűlési képviselőjének handabandázására nem is cáfolhattak volna rá a kaposváriak, ő ugyanis azt állította néhány napja nyilvánosan, hogy a város lakói „szinte egyöntetűen kiálltak a halálbüntetés mellett”. Szinte. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Hóhérok hete

Hóhérok hete

Gelencsér Attila halálbüntetést követel, mint a nagyok

Habár éppen az ilyen pillanatokban kéne nagyon-nagyon megfontoltan szóra nyitni a szánkat, s a mások szavait hasonlóképp mértéktartóan, a jogos indulatokat figyelembe véve minősíteni, Gelencsér Attila minapi, több értelemben is arcpirító nyilatkozata mellett nem mehetünk el. Vagy, ha igen, akkor lendületből, és nagyon-nagyon messzire. Senki, a legnyomasztóbb álmában sem gondolta volna, hogy az eset kapcsán a Fidesz igazi arca ilyen brutálisan és egyértelműen megmutatkozik: a gyász és a részvét szavai helyett, valamint, hogy a totálisan, minden ízében elbaltázott trafiktörvényt sűrű bocsánatkérések közepette visszavonnák, még nekik áll feljebb. Halálbüntetést követelnek, immár kórusban, mintha nem ők lennének kormányon, és mintha ez akár minimális eséllyel megvalósítható lenne. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Kaposvári celebvillantások: Gelencsér-szóló, Szita-sziporkák

Kaposvári celebvillantások: Gelencsér-szóló, Szita-sziporkák

Munkahelyteremtés, és akiknek a legkevesebb fogalmuk van róla

Rendszeresen kapunk leveleket, melyben olvasóink olykor szebb, másszor kissé érdesebb stílusban értékelik működésünket, utóbbiak főleg a témaválasztást nehezményezve: miért foglalkozunk annyit ezzel vagy azzal kérdéssel. Ha olykor visszakérdezünk egy-egy ilyen intelem után, hogy akkor valójában mivel is volna jó, jön az obligát válasz: „hát a munkahelyteremtéssel. Mert hát ez a kormány nem tesz meg mindent, de az előző sem tett meg mindent”. Sőt, az előzőt megelőzők sem, a helyi „erős emberekről” meg már jobb volna szót sem ejteni. Ők ugyanis az ügyben folyamatosnak nevezhető Fidesz-hazudozásra hajlamosak a saját ostobaságukkal rásegíteni. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Fidesz-tempó a 67-esen: hat év sunyítás után kibújik a szög a zsákból

Fidesz-tempó a 67-esen: hat év sunyítás után kibújik a szög a zsákból

Tavasz van, rügyeznek a földmérőkarók

Aki ebben a lassan éledező, quaestoros-kazahsztános-lázáros rosszkedvünk tavaszában veszi a bátorságot, és útnak indul az elátkozott 67-es úton, az persze jobban teszi, ha inkább az irtózatos kátyúkra figyel. Ha nem, akkor feltűnhet neki, hogy itt sárga, ott piros fejecskéiket kitűzőkarók ütötték fel az út mentén, szeszélyes összevisszaságban. Ezen a naiv lélek mindjárt meg is örvend: kezdődik hát a munka. A baj csak az, hogy a Közbeszerzési Értesítő szerint nemhogy tervei, de kijelölt tervezője sincs a projektnek. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK, VÁROSKÉP
A Fidelitas-Komszomol-Ifjú Gárda akcióban: felhívás mószerolásra

A Fidelitas-Komszomol-Ifjú Gárda akcióban: felhívás mószerolásra

Kaposvárnak példát kell mutatnia: a „besúgók városa” cím kötelez!

Előre a feljelentők munkaversenyében! Tegnap felhívást tett közzé a Fidesz ifjúsági rohamcsapata, a Fidelitas a magyar polgárság öntudatra ébredt része számára, hogy tartanák szemmel azokat, akik nemes és nemzetes vezéreinket nem átallják kifütyülni, megszentelt gyűléseinket jelenlétükkel meggyalázni, vagy más, ördögi módon a NER egységét bomlasztani. Jelszavaink valának: éberség, könyörtelenség, harci szellem! Provokátorfigyelő szolgálatot indít a Fidelitas nyilván a március 15-i múzeumkerti „eseményekre” reagálva. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KARCOSOK KLUBJA, KÖZÜNK
Tiltakozás helyett egy-egy mondatnyi makogás a Szitavízióban: a helyzet útdíj-ügyben semmit sem változott Kaposváron

Tiltakozás helyett egy-egy mondatnyi makogás a Szitavízióban: a helyzet útdíj-ügyben semmit sem változott Kaposváron

Akár a prófétai kinyilatkoztatást, úgy várta a helyi sajtó a hetek óta hallgató kaposvári Fidesz-nacsalnikok megszólalását. Persze fokozták is a várakozást azzal, hogy a városházi és Fidesz-bennfentesek az utolsó napokban már bőszen dezinformáltak: mindenhonnan azt lehetett hallani, hogy Szita Károly bombasztikus bejelentést tesz majd a sajtótájékoztatón. Bejelenti, hogy sikerült megegyeznie Seszták Miklós miniszterrel, és a 61-es út Kaposvárt elkerülő szakasza ingyenes lesz. Nem meglepő – legalábbis számunkra – hogy ehelyett mindössze arról számolt be a három helyi Fidesz-potentát, hogy sikerült vállvetve összehozniuk egy alázatos kérést az ügyben: ugyan vizsgálná már felül Seszták úr a 61-es útra vonatkozó döntését. Tették mindezt Gelencsér Attila és Jakó Gergely számára elképesztően megalázó módon: a „Szita tv-n” keresztül, „Szita” felirat alatt. Szita Károly és a vele összefonódott média ugyanis mára olyan szemérmetlenné vált, hogy a sok-sok tízmillióval kistafírozott Kaposvár Most egyenesen Szita Károly Facebook-oldalára gyártja a videókat, és ezt veszi át aztán mindenki, „Szita-logóval”. A hírek forrása Szita Károly. A pimasz cinizmusnak úgy tűnik, Kaposváron nincs határa, ahogy persze Jakó és Gelencsér bambaságának sem. Legközelebb konkrétan a polgármester hóna alól fognak kikandikálni. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Léket kapott a kaposvári torpedónaszád: úgy képviselik a várost az útadó dolgában is, ahogy a többiben

Léket kapott a kaposvári torpedónaszád: úgy képviselik a várost az útadó dolgában is, ahogy a többiben

Borítékolható volt, hogy Orbán hajthatatlan lesz útsarc-ügyben, hiszen a dolog lényege pontosan ez, a netadó elleni tiltakozásra adott durva hatalmi reakció. Nem kell? Van másik, sokkal rosszabb. Önnön lényegét hazudtolta volna meg, ha bárkinek is enged. Erőfitogtatás, s persze próbakő: mennyire lojális még a hozzácsapódott siserahad, melyik fideszes defterdár mer akár csak megnyikkanni is, ha helyi pozícióját veszélyeztetve látja. És mindez nem szól másról, mint a nyers erőszakról, hisz a belőle származó bevétel olyan csekély, hogy adószakemberek számítása szerint – hasonlóan a netadóhoz – a járulékos költségei lényegében fel is emésztik. Arról szól, amiről a felcsúti kert végébe épített stadion: „én bármit megtehetek”. Egy biztos: a kaposvári, fülüket-farkukat behúzó fideszes funkcionáriusok miatt valóban bármit, ezt az elmúlt napokban bebizonyították. A birkák hallgatnak. Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK