Hungairy program

Ez valami vicc? Aznap délelőttre írták ki a kaposvári légszennyezettségmérő-állomás terepbejárását, amikor a közbeszerzés megjelent

Ez valami vicc? Aznap délelőttre írták ki a kaposvári légszennyezettségmérő-állomás terepbejárását, amikor a közbeszerzés megjelent

Vagy a kiválasztott már előre tudta? – Frissítés!

Többször írtunk már a légszennyezettségmérő-állomásról, ill. annak hiányáról, amellyel az elmúlt években alaposan vissza is élt a helyi Fidesz-propagandamédia: minden lehetséges alkalommal belevonították az éterbe, hogy „Kaposváron tiszta a levegő”. Ez persze csupán arra az egyszerű tényre volt visszavezethető, hogy a városban – a megyei jogú városok döntő többségével szemben – nem mérték a levegő tisztaságát. Talán a KAPOS-T-ben megjelent kritikáknak is köszönhető, hogy végül tavaly csatlakozott a város a HungAIRy programhoz, s esetleg az idén megvalósul – persze EU-pénzből – az online adatokat szolgáltató hiteles állomás. Tegnap, március 12-én meg is jelent a Közbeszerzési Értesítőben a nyílt pályázat, és láss csodát: az ilyenkor szokásos terepbejárást szintén aznapra, 2021 március 12-én 10.00 órára időzítették. Tehát ha valaki történetesen – európai, nyílt kiírás lévén – Hollandiából akart volna részt venni a bejáráson, minimum egy kétszeres hangsebességű vadászrepülőt kellett volna igénybe vennie (Taszáron persze úgysem tudott volna leszállni). Vagy így szűrték ki a felesleges okvetetlenkedőket?

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK
Válaszolt az illetékes: Kaposvár polgárai még akár egy évig boldog tudatlanságban szívhatják a város levegőjét

Válaszolt az illetékes: Kaposvár polgárai még akár egy évig boldog tudatlanságban szívhatják a város levegőjét

Szökőkútra volt pénz – mérőállomásra lesz?

Ma már tudományos kutatások sora bizonyítja, hogy a koronavírus okozta tünetegyüttest súlyosbítja, ha a beteg szennyezett levegőjű környezetben él. Elemi elvárás volna, hogy minden nagyobb város, ahol a légszennyezés koncentrálódik, rendelkezzen automata mérőrendszerrel, amely állandó, pontos és főleg online hozzáférhető adatokat szolgáltat. Ez volna az első lépés a valódi változások felé: a város több pontján elhelyezett szondákkal pontos képet lehetne arról kapni, hogy időben és térben hogyan oszlik meg a szennyezés, mikor nem tanácsos sétálni, vagy gyerekkel a játszótérre menni. Közérdekű adatigényléssel fordultunk a Hungairy program szervezőjéhez, a Herman Ottó Intézethez, hogy mikor is várható a kaposvári automata mérőállomás üzembe helyezése, miután már csak két megyei jogú város van az országban – a másik Békéscsaba – ahol nincs ilyen.

Continue reading →

Posted by kapost_admin in KÖZÜNK